Bandi Dezső emlékére – kilencedszer

Csittszentiván volt Bandi Dezső utolsó olyan „állomása”, ahol a hagyományos népművészeti foglalkozások fortélyait adta át helyi és környékbeli gyerekeknek. A neves iparművész emlékére pedig immár kilencedik alkalommal szervezték meg a Bandi Dezső nemzetközi gyermek és ifjúsági kézműves illetve fafaragó tábort június 27. – július 3. között.

Hajnal Csilla (R)

2011. július 04., 14:052011. július 04., 14:05

2011. július 04., 20:482011. július 04., 20:48

Állandó fafaragó szakkör is működik Csittszentivánon

A Bandi Dezső Kulturális Egyesület 2005-től szervezi meg azt az ingyenes tábort, ahol évente egyre több helyi illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotószenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. Ebben az évben naponta 120-130 fiatalt fogadtak a tábor különböző műhelyeiben egy héten keresztül, amelyeket a helyi iskola tantermeiben illetve a kultúrotthon földszinti termében alakítottak ki. A fafaragás, gyöngyfűzés, szövés, makramé, agyagozás, bogozás fortélyain kívül népdalokat tanítottak a résztvevőknek, ottjártunkkor pedig az Európai Unióról tartottak előadást a csittszentiváni és környékbeli gyerekeknek.

Nem csak a táborban faraghatnak a helyi fiatalok, hanem az egyesületben működő állandó faragászati körön is lehetőségük van erre – tudtuk meg Székely Lajostól, a faragászati kör vezetőjétől, a tábor szervezőjétől. A helyi kultúrotthon épületében működő szakkör legfontosabb célja, hogy átadja a mesterség lényegét, kibontakozhassanak a helyi tehetségek, de közösségformáló szerepe is van. „Kitartásra, figyelemre, türelemre neveli a fiatalokat, hiszen nem elég a tehetség, tanulni kell a kitartást” – tette hozzá Székely Lajos.

Nemzetköziséget hozott Mezőtúr

Ebben az évben is Erdély különböző tájegységeiről érkezett, elismert művészektől „leshették el” a mesterségek csínját-bínját. A marosvásárhelyi Tamás Mihály agyagozást, a Székelyszentkirályról érkezett Bencze László és a zsoboki Gál Potyó István pedig fafaragást tanított a tábor résztvevőinek. A tábor nemzetköziségét annak a 16 fős magyarországi csoportnak köszönheti, amely a Mezőtúri Református Gimnáziumból érkezett Csittszentivánra.

A szülők számára is nagy segítséget jelent, ugyanis gyerekeik pályaválasztása szempontjából is fontos lehet az itt elsajátított, megszeretett mesterség. Az évek folyamán számos olyan tehetséges gyereket sikerült a táborban „felfedezni” és elindítani a pályán, akik azóta elvégezték az asztalos szakképzést, a faragászati szakot vagy a művészeti iskolát – tette hozzá a tábor szervezője.

A helyi fiatalok által faragott székelykaput emeltek az iskoa elé

Székelykaput is avattak

A tábor ifjú alkotói az elmúlt évben kezdték el, és az idei táborban fejezték be azt a székelykaput, amelyet a hétvégén tartott Csittszentiváni Falunapok keretében állítottak és avattak fel az iskola épülete előtt. „A faragott kaput kizárólag a helyi és környékbeli fiatalok készítették, csupán az ácsmunkában segédkezett Bencze László” – mondta el Székely Lajos. A faragászati szakkör alkotásai a kultúrotthon nagytermében egy állandó tárlat keretében tekinthetők meg, a tábor ideje alatt készülteket pedig minden évben kiállítják Marosvásárhelyen. Ebben az évben az Unitárius Egyház Bolyai téri tanácstermében lesznek láthatóak, két hét múlva pedig Szászrégenben a DIO Házban állítják ki az arra érdemes alkotásokat.

A tábor ingyenes minden résztvevője számára, éppen ezért a helyi önkormányzat, a Maros Megyei Tanács, a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül nem szervezhették volna meg ebben az évben sem – mondta Székely Lajos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Hirdetés
2026. február 04., szerda

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet

„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet
2026. február 04., szerda

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk

Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk
2026. február 03., kedd

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének

Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve

Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve
2026. február 03., kedd

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú

Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú
2026. február 03., kedd

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat

Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat
Hirdetés