Községi útszakaszokat aszfaltoznának Csíkszentimrén

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Két községi útszakaszon még idén aszfaltozhatnak Csíkszentimrén, emellett az önkormányzat készíti azt a pályázati csomagot, amely által négy kilométeren végezhetnek útfelújítást.

Szabó Kamilla-Mária

2015. október 21., 17:562015. október 21., 17:56

Folyatódhat a már elkezdett csíkszentimrei 133-as jelzésű, 2,65 kilométer hosszú községi út felújítása: a kivitelező ígérete szerint november első napjaiban érkeznek a helyszínre, és hozzálátnak egy további 400 méteres szakasz leaszfaltozásához – számolt be érdeklődésünkre Kencse Előd. Csíkszentimre polgármestere emlékeztetett, a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) által finanszírozott aszfaltozáshoz még a nyár elején fogtak hozzá, és mintegy 600 méteren fejezték be.

Kencse belátta, az aszfaltozás előtt álló szakasz autóval szinte járhatatlan, de mivel a szerződés meg volt kötve annak aszfaltozására, ott felújítási munkálatot saját költségvetésből nem végezhettek. Azt is megtudtuk, hogy még a nyár folyamán le lehetett volna aszfaltozni az említett 400 méteres szakaszt, azonban a kivitelező nem érkezett ki a helyszínre. A nézeteltéréseket tisztázták, így az egyre járhatatlanabbá vált útszakaszra – amennyiben az időjárás megfelelően alakul – még idén aszfaltréteg kerül.

Idén aszfaltoznák le a Vasút utca 380 méteres szakaszát is. Erre a munkálatra 200 ezer lejt biztosít Hargita Megye Tanácsa, a kivitelezéshez szükséges további összeget – 130 ezer lejt – a község önkormányzata saját költségvetéséből biztosítja – részletezte a községvezető. Megjegyezte, ennek az útnak a rendbehozatalát azért tekintették elsődlegesnek, mert a lakosság többsége ezen közelíti meg mezőgazdasági parcelláit, hordja be a termést.

Mindezek mellett mintegy négy kilométernyi községi út aszfaltozására is elkészítették az előtanulmányt és elindították az engedélyeztetést. A település főbb utcáinak felújítását magába foglaló pályázati csomagot szeretnék minél hamarabb letenni az új uniós pályázati időszakban – avatott be terveikbe a polgármester. Ezek az útszakaszok nincsenek a legjobb állapotban, hiszen tavaly fejezték be az ivóvízhálózat kiépítését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen
2025. augusztus 17., vasárnap

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot

Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot
2025. augusztus 15., péntek

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel

Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel
2025. augusztus 14., csütörtök

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon