
Fotó: Kristó Róbert
Csíkdánfalván a közel 110 gyermeket befogadó Bóbita Napközi Otthonban hamarosan központi fűtés fogja biztosítani a megfelelő hőmérsékletet. A termek természetesen pillanatnyilag sem hidegek, hiszen a központi fűtés beindításáig csempekályhákban tüzelnek.
2010. október 27., 15:592010. október 27., 15:59
2010. október 27., 19:172010. október 27., 19:17
Fotó: Kristó Róbert
Idén központi fűtést szereltek be a dánfalvi óvoda épületébe. A beruházást a Hargita Megyei Tanács 73 ezer lejjel, a dánfalvi önkormányzat 25 ezer lejjel támogatta, a helyi közbirtokosság pedig faanyaggal járult hozzá a megvalósításhoz.
A napközi épülete mellett újonnan felépített kazánházban hétfőn helyezték el a hatalmas fűtőtestet, mely négy nagyobb teremnek, a konyhának, az öltözőknek, az ebédlőnek és a folyosóknak fogja biztosítani a meleget.
Az utómunkálatok még tartanak, de napokon belül megtörténik a próbaüzem, majd \"élesben\" is beindítják a fűtést – mesélte Süket Jenő polgármester. Hozzátette: a napközi termeit a központi fűtés beindításáig csempekályhákkal melegítik.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.