Kőrispatak – falunap, szalmakalap – szülinap

Tekintse meg képgalériánkat!

Furcsa érzés kerít hatalmába, amikor körbenézve azt tapasztalom, hogy életemben először itt vagyok Kőrispatakon. Persze falunap van, és ez alapból ad egy hangulatfokozót, de van még valami talán a levegőben, talán az itteniek arcán, az egyenes tekintetekben, amitől még az idegen is otthon érzi magát.

És van még Kőrispatakon valami egyedi, amit nemhogy az egész országban, de az egész világon hiába keresünk – ebben a formában legalábbis minden kétséget kizáróan. A helyiek tudják, s büszkék is rá, és ami a legjobb, szívesen megosztják bárkivel.

Természetesen a Szalmakalap Múzeum az első, amelyet meglátogatok, szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2001. július 21-én avatták fel, hogy megőrizze és ápolja a falu egykori két hagyományos mesterségét, a szalmafonást és a kalapkészítést. „Egy egész falu élete változott meg, azóta több ezer turista kereste fel Kőrispatakot, s nemcsak a Szalmakalap Múzeum hírét, hanem az emberek, a kézműves hagyományok, a szalmakalap hírét is messze vitte a világba” – mondja Szőcs László etédi polgármester, akinek édesapja, Szőcs Lajos mert álmodni egy merészet, és meg is tudta azt valósítani.

Nézem az egyszerű parasztházat, körbetekintek a roppant ízlésesen berendezett udvaron, és csak ámulok, bámulok, szavakba nehéz foglalni a látványt. A „csodálatos” kifejezés igencsak spártainak bizonyulna, itt még a fű is úgy nő, hogy az szemet gyönyörködtessen. Tucatnyi tartószlop, rajta több mint nyolcszáz irányjelző tábla árulkodik arról, hogy évente kisvárosnyi látogató érkezik ide, és próbál nyomot hagyni Kalapfalván. Csodálatosnak nevezném a múzeumkert több mint hatszáz, természet faragta kőből alkotott koronaékszerét. A Küsmöd patakából kerültek ide, mint Szőcs László mondja, hogy így a természet alkotása szembesüljön az emberi kéz alkotásaival. Pedig az igazi kincset, mindazt, ami odabenn van, még csak nem is láttam. Nemcsak szalmakalapok sokasága ejti ámulatba az embert, hanem a különféle dísztárgyak gyűjteménye is, kissé együgyűnek tűnnék, ha megkérdezném, de a kérdés minduntalan ott a nyelvemen: „ez most tényleg szalmából készült?”.

Közben persze ünnepel a falu, egymást érik az események, ünnepi istentisztelet, koszorúzás, megnyitó, bemutatják P. Buzogány Árpád A búzától a kalapig című könyvét, az író több évet is ebben a faluban tanított, mondhatni itt kezdte pedagógusi pályáját. Szavaiból kiérződik, ha akarná, se tudna rosszat mondani a kőrispatakiakról. Megtekintjük az ócfalvi Orbán Judit agyagszobrainak kiállítását, és kamerák, fényképezőgépek össztűzében nézzük végig, hogyan is készül egy szalmakalap. Milyen egyszerűnek is tűnik, pedig fogadni mernék, hogy bárki is ülne a készítő helyében, csúful felsülne. Kinn a faluközpontban bográcsban készülnek a finomságok, a színpad előtt pedig felcsendülő taps jutalmazza a fáradhatatlan produkciókat. A színek, a zene és a tánc kavalkádja egy teljesen más világba repíti az embert. A budapesti Lighthouse zenekar tagjai még tétlenkednek, kétlem, hogy unatkoznának, szemmel láthatóan élvezettel falják mindazt, amit Kőrispatak nyújt számukra is. Megtehetik, ők csak este kerülnek sorra.

Egy csendesebb pillanatban ifjabb Szőcs Lajossal behúzódunk egy hatalmas kalap árnyékába, a múzeumalapító fia meséli el dióhéjban az elmúlt tíz évet. Ragyogó szemekkel, szüntelenül mosolyog, szavaiból árad a szeretet mindaz iránt, ami a szalmafonással, szalmakalappal, a múzeummal, a hagyományőrzéssel kapcsolatos. (A vele készült beszélgetést a közeljövőben olvashatják.)

Nehéz, ha nem lehetetlen, a hatodik Szalmakalap Fesztiválról a teljesség igényével úgy beszélni, hogy közben mellőzzük a személyes élmény szubjektivitását, tény, hogy a szervezők minden dicséretet megérdemelnek, sőt még egy bónusz is jár nekik, ha tréfásan azt mondjuk, hogy még az időjárásból is kihozták a maximumot.

„Kőrispatakra mindenkit mindig szeretettel várunk, aki már volt itt és visszatért, tanúskodhat erről” – vélekedett Szőcs László etédi polgármester. Nos, úgy érzem, most már én is adós vagyok egy tanúvallomással.

Hozzák a pénzt, majd osztozzunk!

Szőcs Lajost, a Szalmakalap Múzeum megálmodóját méltatta Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, ugyanakkor köszönetet mondva az intézmény fenntartóinak, segítőinek és egyáltalán a kőrispatakiaknak, kiemelve, hogy alapításával megmentettek egy régi házat, egy régi mesterséget, s tulajdonképpen e kettővel megmentettek a kulturális örökségünkből egy nagyon fontos részt, egy nagyon fontos szeletet.

„Itt vagyunk egy olyan múzeumban, amelyet egy kis közösség tart fenn, amely lepipálja, lekörözi sokszor azokat a városi, megyei múzeumokat is, amelyeket az önkormányzatokon és kormányzati erőforrásokon kívül nem is tudni, hogy mi tart fenn, mert nincs bennük ma már szinte semmi, kiürültek. És íme, tíz év alatt Kőrispatakon egy csapat bebizonyította, hogy létrehozható, fenntartható, működtethető, vonzóvá tehető egy olyan intézmény, amelyet évente ezrek, tízezrek látogatnak meg. Nagy főhajtással és tisztelettel kell köszönetet mondanom azoknak, akik éveken, évtizedeken keresztül próbálják kulturális örökségünket megőrizni, és tesznek erőfeszítést azért is, hogy a kulturális örökség mellé valami újat hozzanak: az alkotást, az értékteremtést, amely teljessé teszi életünket itt Erdélyben, Székelyföldön – mondta Kelemen Hunor.

Szőcs Lajos múzeumalapító két üzenettel lépett a mikrofonhoz. A kőrispatakiakat felkérte, hogy amennyiben van üres első vagy második szobájuk, amit nem használnak, ha van lehetőségük, alakítsák át vendégek fogadására. Mint tíz évvel ezelőtt is mondta: egy-két szoba többet hoz, mint egy-két hektár föld. Az anyaországiakhoz fordulva pedig félig komolyan, félig tréfásan ezt üzente: „Ha egy évi munkán keresztül lehetősége van megspórolni egy kis pénzt, én azt mondom, ne hordja el a horvát és a spanyol tengerpartra, ahol amúgy is fel van halmozódva, hanem megkérem, az anyaországtól elszakadt területeket keresse fel újból és újból, és azt a pénzt hozza át, és osszuk meg együtt” – mosolygott a múzeumalapító, aki ezt követően átvette az intézmény kiállított tárgyai közül az egyetlen ehető darabot, a kalap formájú születésnapi tortát.

A hivatalos megnyitón jelen volt és felszólalt még Moldován József távközlési államtitkár, Benyovszki Lajos megyei tanácsos, Gecse Ákos, Kazár testvértelepülés küldöttségének vezetője és Szabó István, Pest megye önkormányzatának alelnöke, akinek meghívása nem volt véletlen, hisz a múzeum udvarán található, a tájékozódást segítő több mint 800 irányjelző táblán fellelhető Pest megye minden második településének neve.

Kicsit vagánykodtak a traktoristák

Ötletekből nincs hiány Kalapfalván, különösen, ha az abszurdot kell keverni a humorral. A három évvel ezelőtti falunapon tehénszépségverseny rendeztek, idén a traktorokat állították ki seregszemlére. Azt ugyan máig sem tudjuk, hogy egy ilyen erőgépnél hol kell a szépséget keresni – épp ez adta az egésznek a savát-borsát –, de tény, hogy a falunapok résztvevői szavazócédulán fejthették ki véleményüket arról, hogy melyik haszonjármű nyerte el leginkább tetszésüket. A traktorszépségversenyre tizenegy géppel neveztek be, a legtöbb szavazatot begyűjtő erőgép gazdája pedig egy kaniszter gázolajjal mehetett haza. Külön díjazott az Udvarhelyi Híradó, de nem a legszebbet, hanem a „legmunkásabb”, a legstrapáltabb traktort. Szávuly János, aki egyébként hűséges olvasónk, augusztus elsejétől három hónapon át ingyen kapja a Híradót, az emléklap mellé kapott egy ajándékkönyvet is, hogy ha netalán a földeken kifogy a „motorinája”, tétlenségében legyen mivel agyonütnie idejét.

Az eredményhirdetést követően a kiállított „szépségek” ügyességi próbákat mutattak be a falu névadójának kőrisfákkal szegélyezett partján, ahogy a nagyszámú érdeklődő által szemrevételezett eseményt az egyik helybéli címkézte: „kicsit vagánykodtak a traktoristák”.