
Fotó: Zsók Enikő
A helyi önkormányzat tizedik alkalommal szervezi meg a hétvégén a Kommandói Napokat. A programban újdonságokkal is várják a látogatókat, idén először lesz lovas rönkhúzás, illetve sétamozdony.
2011. augusztus 05., 15:182011. augusztus 05., 15:18
Kommandói kisvasút
Augusztus első hétvégéje színesnek ígérkezik Kommandón. A programok között szerepel favágás, lovas rönkhúzás, ATV ügyességi bemutató, az alkotni vágyóknak pedig lesz kézművesség, fafaragás. Focimeccs, Kommandói Duatlon (bicikli- és futóverseny), a gyerekeknek bohóc és a gombatokány csupán egy kis része a programsorozatnak. A sétamozdony szombaton és vasárnap óránként közlekedik a Kommandó-Halom útvonalon.
Gyerekek a kommandói sétavonaton
Vasúti vontató járművek Kovásznán-Kommandón című könyv bemutatója alkalmával a látogatók közelebbről is megismerkedhetnek a táj jellegzetességével, a fakitermelés történetével. Esténként számos magyarországi és erdélyi együttes zenéjére lazíthat a közönség. A hétvége erdei tábortűzzel zárul.
Kommandónak mindössze 1040 lakosa van, viszont a falunapokon többezer látogatóra számítanak – mondta Kocsis Béla polgármester, aki szerint a programokat a különböző korosztályoknak megfelelően válogatták össze, és valószínűleg sokaknak kedvükre válik a fenyvesek közti kikapcsolódás.
Kisvasút Kovászna és Kommandó között
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!