Immár mindkét református templomban tarthat istentiszteletet Rácz Sándor maroskeresztúri lelkipásztor, mivel befejezték a régi templom felújítási munkálatait is.
2011. november 03., 15:472011. november 03., 15:47
A felújított református templom
A fent említett templomot 1863 és1889 között építették. Ez egy darabig elegendőnek bizonyult, viszont az 1960-as években az iparosodás miatt a falu területe, valamint a mezőségről, illetve a Nyárádmentéről betelepedett hívek száma megnőtt, így 1982-től egy imaházat építettek, tehát ettől az időponttól már két helyen tartottak istentiszteletet. 2000-ben elkezdték az új református templom építését, amelyet Kali Elák műépítész tervezett, és 2010-ben avatták fel. Ezt a templomot a főút mellé építették, hogy az ott lakóknak ne keljen több mint két kilómétert gyalogolniuk, hogy meghallgassák az istentiszteletet.
Eközben a régi templom válságos állapotba került, a falak salétromosodtak, nedvesedtek, a tetőzet is hibás volt, tehát ennek felújjítása is sürgőssé vált. 2008-ban kezdték el a 122 éves templom felújítását. Elsőként leverték a külső vakolatot, hogy megszabaduljanak a salétromos részektől, majd vízelvezető árkot ástak, hogy a falakat megóvják a nedvesedéstől, következő lépésként újravakolták a templom külsejét, kicserélték a cserepet, és új kerítést is építettek a templom köré. Ezt követték a belső munkálatok, felfrissítették a meszelést, újrafestették a padokat.
A munkálatokra szükséges pénzösszeg kétharmadát a maroskeresztúri egyház egy nem hasznosított telkének eladásából befolyt pénz, valamint a helyi tanács támogatása biztosította, így a gyülekezet tagjainak nem kellet sem anyagi, sem fizikai támogatással hozzájárulniuk a munkálatokhoz.
A tiszteletes elmondta: szükséges volt a régi templom rendbetételére, hiszen fontos, hogy a műemlékértékű templom fennmaradjon és ne romoljon az állapota. „A felújításra gyülekezeti igény volt, hiszen szükség van mindkét templomra, mert jelenleg 1200 református tagja van az egyházközösségünknek. A régi templom csupán 150 férőhelyes, az új templomot pedig messzebre építettük, így már mindenki a hozzá közelebb eső templomban tartott istentiszteleten vehet részt” – nyilatkozta portálunknak Rácz Sándor lelkipásztor, aki nagyon örül, hogy immár mindkét templom készen van, és nyitott ajtókkal várja a maroskeresztúri református híveket.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
szóljon hozzá!