Két év várakozás után folytatódik a tusnádi ravatalozóépítés

Két évnyi „huzavona” után újra dolgoznak a tusnádi ravatalozónál, miután módosítottak az eredeti terveken. Várhatóan tavasztól már használhatják is az eddig hiányolt létesítményt.

Szabó Kamilla-Mária

2016. december 19., 17:552016. december 19., 17:55

Egy hónapja újra dolgoznak a tusnádi ravatalozónál, a külső és belső tennivalókkal egyaránt foglalkoznak a munkások. Az épületet korábban pirosba felépítették, de két éve leállt a munkálat, miután a plébános nem értett egyet az eredeti tervekkel, a tervező viszont nem hajlott a módosításra – ismertette érdeklődésünkre Csont Ede. A 2014-ben Tusnádra helyezett plébános meglátása szerint a tervekben szereplő elképzelések nem voltak liturgiai szempontból átgondolva.

„Nem terveztek oda egy oltárt, márpedig mi misével együtt ott végeznénk a szertartást, ha már van ravatalozónk – erre azonban nem gondoltak. Ugyanakkor helyszűke is volt, mivel az eredeti tervekben nem volt lehetőség sem oltár, sem ravatal elhelyezésére. Nem terveztek az épületbe sekrestyét, emiatt szükséges volt a hidegházból kialakítani egy arra alkalmas helyiséget, így a túlméretezett hidegház kérdése is megoldódott. Nagy probléma volt az is, hogy a külső teraszról semmilyen audiovizuális kapcsolat nem volt a belső térrel, ahol kevesen férnek el. Számomra viszont az volt a lényeg, hogy a szertartásba minél többen bekapcsolódjanak” – részletezte a fenntartásait a lelkipásztor.

Az erre vonatkozó módosításokat két évnyi egyeztetés, az érvek ütköztetése után eszközölte a tervező, így jelenleg újra zajlik a munka.

A ravatalozó terveit készítő Keresztes-Nyírő Erikát is megkérdeztük a téma kapcsán, aki elmondta, valóban amiatt állt le a munkálat, mert a plébános nem értett egyet az eredeti tervekkel, ő viszont a szakmai szempontok miatt nem bólintott rá minden felvetett javaslatra. Mostanra viszont sikerült eljutniuk addig, hogy kisebb módosítások révén véglegesítették a terveket a továbbhaladás érdekében.

A helyi tanács és közbirtokosság vállalta fel a ravatalozó kivitelezésének költségeit, amelyre az előbbi a megyei önkormányzattól kért és kapott is támogatást. Eddig mintegy 200 ezer lejt fordítottak az épület kivitelezésére, a közbirtokosság pedig egy tartalékalapot is elkülönített erre a célra, ebből fizetnék ki év végén az idén elvégzett munkát – avatott be Csont Ede. Elképzeléseik szerint, amennyiben minden megfelelően halad, tavasszal befejeződhetnek a munkálatok. Azt követően kerülne beszerzésre a belső bútorzat.

Rafain Zoltán, a tusnádi közbirtokosság elnöke elmondta, fontosnak tartják ennek a munkának a támogatását is, hiszen az ők dolguk a helyiek segítése a „bölcsőtől egészen a sírig”. Az elnök rámutatott, már több ízben utaltak pénzt a finanszírozásra, a legutóbb – azt is már két éve – mintegy 100 ezer lejt. Továbbra is segítik a hasonló kezdeményezéseket, de ebben az esetben is azt vallják, hogy habár céljuk a munkálat mihamarabbi befejezése, minden forrással élni kell, nemcsak rájuk számítani – tisztázta Rafain Zoltán. Megjegyezte azt is, minél többen járulnak hozzá a megvalósuláshoz, annál többen érzik magukénak a végeredményt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés