Július 6–12. között zajlott a Gerje Lovas Sport Egyesület által szervezett nyári lovastábor Nyujtódon, amit első alkalommal tartottak Erdélyben.
2011. július 13., 08:502011. július 13., 08:50
2011. július 13., 15:082011. július 13., 15:08
A tábor résztvevői
Magyarországon már több lovastábort és keresztény tábort is szerveztünk, de eddig külön-külön. Most ezt a kettőt összeköttük annak reményében, hogy a sikere is megkétszereződik – fogalmazott Kissné Bártfai Gabriella, a tábor főszervezője.
Az ősi magyar kultúra szerves része volt a lovaglás, a gyökerekhez való visszatérés a magyar ember identitástudatát befolyásolja és erősíti. A szervezők elsődleges céljuknak tekintették a lovaskultúra fejlesztését, ezen felül a lovashagyományok megőrzését és visszaállítását, a lovasiskoláztatást, a minőségi, színvonalas, biztonságos lovaglás elősegítését. „A lovaglás és a természet szimbiózisban vannak egymással, melynek középpontjában Isten áll. A fiatal korosztály számára szeretnénk egy olyan biztos erkölcsi bázist létrehozni, amely életcélt mutat számukra. Szeretnénk rámutatni, hogy szórakozni sokféleképpen lehet, ehhez nem kell sem alkohol, sem drog, de még cigaretta sem. A keresztény szó jelentése nem felekezethez, hanem Istenhez kötődő gondolkodásra épül” – vallják a szervezők. Isten igéit a Biblia által jelenítették meg, így a tábor alappilléreit is ez képezte.
A tábor résztvevői Budapestről, Pécelről és tizenegyen Erdélyből érkeztek. Kissné Bártfai Gabriellát edzői munkájában tizenhét segítő társ, a Gerje Lovas Sport Egyesület tagjai, valamint leánya, Kiss Vivien segített. A hat lovat és három csikót Pécelről hozták. A lovaglás mellett kézműves-foglalkozások, éneklés, színjátszás, kirándulás és íjászat is szerepelt a tábor programjában. Keresztény tábor lévén a Bibliával, bibliai történetekkel is foglalkoztak. A résztvevők öt csoportra osztva tevékenykedtek. A táborban a gyerekek rendelkezésére állt a röplabda- és kézilabda pálya, a focilabda, tollaslabda, az asztalitenisz-asztal, valamint egy pici medence is.
A kedd délutáni lovasbemutatóval ért véget a tábor
Kedden délután, a tábor utolsó napján a szülőket, hozzátartozókat is meghívták a lovasbemutatóra, melynek során a gyermekek megmutatták, hogy mit tanultak a tábor ideje alatt. A tábor vezetője a jövőbeni tervekről elmondta, mindenképp lesz folytatás, valószínű, hogy több egyhetes tábort szerveznek majd.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!