
Fotó: Gligor Róbert László
Elöljárói jelenlétében szombaton első alkalommal rendezett találkozót hívei számára a Marosi Unitárius Egyházkör. A Jobbágyfalván zajló eseményre mintegy kétszázan érkeztek Szentháromságról, Ravából, Marosvásárhelyről, Szabédről, Nyárádszeredából és Csíkfalva község településeiről.
2011. augusztus 25., 09:152011. augusztus 25., 09:15
2011. augusztus 25., 18:072011. augusztus 25., 18:07
A szabédiak néptáncaiban is gyönyörködhettek az ünneplők
Az ünnepi istentisztelet keretében Ft. Bálint-Benczédi Ferenc püspök a „hol van a te Istened?” kérdés megválaszolásával buzdította a híveket a nemzeti és vallási gyökerek ápolására. Köszöntőt mondott Kecskés Csaba esperes is, majd a szabédi kórus énekelt és szavalt meghatóan a kicsiny templomban. Ezután az unitáriusok a helyi parókia udvarán álló lélekharangnál sereglettek össze, ahol Sándor Szilárd házigazda lelkész, valamint Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke köszöntötte őket. Az ünnepet a szervezők örömére megtisztelte a település nemrégiben kinevezett új plébánosa, Karácsony Tibor atya is.
Ezután a helyiek lovas legények vezetésével Tündér Ilona-völgyébe kísérték vendégeiket, ahol Szász Csaba Levente házigazda köszöntött mindenkit, majd következhetett a világi ünnepség. A két színpadon egymást váltották a fellépők: a marosszentannai Horváth Rozália, a jobbágyfalvi Kocsis Olga és Pálffy Tamás Szabolcs marosszentgyörgyi lelkész szavaltak, a nyárádszeredai Kocsis József nyárádmenti dalokat énekelt és tréfás történeteket mesélt, a szentábrahámi Lőrincz Tamás gitározott, de a segesvári református ifjúsági csoport is fellépett. A műsorszámok között a szabédi Fürge lábak néptánccsoport két korosztályának előadásai is gondoskodtak a kellő vidám hangulatról. Eközben a szervezők által meghívott csapatok finom ebédet főztek a tóparton felállított bográcsokban, ebéd után pedig a jobbágytelki Bereczki Szilárd és Balla Rita zenés műsora szórakoztatta a jelenlevőket.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
szóljon hozzá!