Háromszáz éves kápolnánál ünnepeltek

•  Fotó: Kömény Kamilla

Fotó: Kömény Kamilla

Csíkszentgyörgy község hívei a háromszáz éve felszentelt Pósa-hegyi Nagyboldogasszony-kápolnánál ünnepelték Szűz Mária mennybevételének napját.

Szabó Kamilla-Mária

2013. augusztus 15., 19:492013. augusztus 15., 19:49

2013. augusztus 15., 19:532013. augusztus 15., 19:53

Nagyboldogasszony napját Csíkszentgyörgy községben a Pósa-hegyi kápolnánál ünnepelik a hívek. Idén Szűz Mária mennybevétele mellett a kápolna megépítésének és felszentelésének háromszázadik évfordulójáról is megemlékeztek az egyházközség tagjai. Ez alkalomból meghívták a községben született papokat, így a búcsús misén hat lelkész vett részt.

A szentmise elején Pál Vilmos Barna, Csíkszentgyörgy község plébánosa kifejtette, a mindennapokban az emberek szeretik a találkozásokat, igaz, néha nem elégszenek meg a véletlen összefutásokkal, hanem előre megszervezik azokat. Ez az ünnep is egy szervezett találkozás, amely során nemcsak ismerősökkel, rég nem látott barátokkal találkozhat az ember, hanem lehetőség van találkozni Istennel, valamint köszönteni Szűz Máriát. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy 1713-ban a hívek közös erejéből épült meg a kápolna, így jelenleg az a feladat, hogy közösen használják azt.

Lukács evangéliumából olvastak fel, amelyről Kovács István, Csíkszentgyörgy újmisés tisztelendője elmélkedett. Elmondta, nem véletlen, hogy sokan fohászkodnak Szűz Máriához, hiszen ő tudja leginkább Krisztus felé közvetíteni az emberek által megfogalmazott kérést vagy köszönetet, azáltal, hogy ő maga is ember volt, akinek teste és lelke a mennybe vitetett. Mária az, aki alázatosságával mindenki számára példát mutatott és mutat ma is. Ő tudta Jézust egész életén át tanítványként követni, ez, amit minden anya megtanulhat tőle. A gyermekeknek meg kell adni a szabadságot, nem szabad a szülői szeretettel megfojtani őket. És ahogyan Szűz Mária fia halála után minden ember anyja tudott lenni, úgy az anyák gyermekeik esetleges elvesztése után meg kellene próbáljanak olyanoknak anyjuk lenni, akik rászorulnak az anyai szeretetre, törődésre – részletezte Kovács. Kifejtette, Mária tanítása szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy semmi sem fontosabb, mint az Isten. Ezt megérteni a hétköznapokból kiszakadva lehet, de oda visszatérve sem szabad erről megfeledkezni. A mise befejezte előtt megáldották a közbirtokosságok által frissen kicserélt kápolnaajtót is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés