Geges jelképévé válhat az alma

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A Poros-hegy ma már több bokrot terem, mint almát, de a lábánál elterülő falu, Geges bemutatni és ünnepelni tudja értékeit. A hétvégén második alkalommal került sor a Gegesi Almafesztiválra a helyi református egyházközség és a Defender produkciós iroda közös szervezésében.

Gligor Róbert László

2010. október 26., 08:452010. október 26., 08:45

2010. október 26., 17:382010. október 26., 17:38

•  Fotó: Gligor Róbert László Galéria

Fotó: Gligor Róbert László

Két céllal indították útjára tavaly a szervezők az almafesztivált. Egyrészt, hogy a hétköznapok egyhangúságát felváltsa az öröm és együttlét napja. Másrészt fel kívánják hívni a külvilág figyelmet azokra az értékekre, amelyekkel ez az elrejtett falu rendelkezik – mondta el Tőkés Attila lelkipásztor, szervező. Szombaton szinte minden az almáról szólt a faluban, azonban szüreti bált is rendeztek a fiatalok, és koncertezett a Defender és a Glimpse is. Vasárnap délután az ünneplők Havadon megkoszorúzták Kossuth Lajos mellszobrát, majd a mezőcsávási fúvószenekar kíséretében vonultak vissza Gegesbe, ahol istentisztelettel, népzenei koncerttel és közös vacsorával folytatódott az ünnep.

Egyelőre Piros Párizs nélkül

Idén a fiatalok nagy segítséget nyújtottak az almafajták begyűjtésében, így valamivel könnyebben sikerült elvégezni azt, amire a tavaly a nyugalmazott László János tanár vállalkozott: hihetetlen munkával kiállítást szervezni a helyi őshonos fajtákból. Idén tizenöt fajtát állítottak ki igen ízlésesen. László tanár úr előadásából kiderült: az egykori marosszéki címerben szereplő Piros Párizs, amelyet Gegesből származtatnak, ma nem terem a falu határában, de kaptak már jelzést, hogy egy magyarországi génbank rendelkezésükre bocsát a jövőben ebből a fajtából is. Akárcsak tavaly, idén is ültettek almacsemetéket a helyi parókia udvarán, hogy legyen mit bemutatni a következő nemzedéknek.

A vadasdi almatorta nyert

Az almánál ízletesebben és ínycsiklandozóbban állították ki a szervezők azt a tucatnyi süteményfélét, amelyet az „almástészta versenyre” neveztek be a háziasszonyok. Láthattunk itt almatortát, porhanyós almatésztát, almás kálát (tésztakehelyben tálalt almás-diós krém), pudingos almás krémest, pudinggal töltött, dióval díszített sült almát, babapiskótát sült almával, valamint hagyományos almástortát (piskótában egészben megsütött alma).

•  Fotó: Gligor Róbert László Galéria

Fotó: Gligor Róbert László

Az öttagú zsűrinek nem volt könnyű dolga sem a kóstolgatásban, sem a döntés meghozatalában, ezt igazolják a szoros eredmények is. Az első díjat Székely Zsuzsanna (Vadasd) almatortája nyerte el, míg a második helyen László Erzsébet (Geges), Szentgyörgyi Margit (Vámosgálfalva) és Csiszér Ilona (Havad), a harmadikon pedig Bíró Réka (Nyárádszereda) és Tőkés Mária (Makfalva) volt kénytelen osztozni. Az elbírálás után az addig szemlélődő és véleményt nyilvánító tömeg vásárolhatott is az édes falatokból.

Sok érték kis helyen

Nem unatkozhattak a fesztiválra látogatók szombaton. Az idén volt elegendő gyümölcs az almadobáláshoz, amit főleg a gyermekek próbálgattak nagy lelkesedéssel, ugyanis a találatokat játékszerekkel jutalmazták. De vásárolgatni is volt lehetőség. A korondi Tódor György palából korongozott, de kész kerámia- és faeszközöket, ajándéktárgyakat is kínált eladásra. A gegesi Simonfi Előd fóliasátorban termesztett krizántémjait árusította, a vadasdi Székely Ferenc négyféle almát mért a vásárlóknak, míg az erdőszentgyörgyi Kiss-Borbély László gyümölcsfa csemetéket kínált. Gazdag kínálattal jelentkeztek a gegesiek is: Krizbai-Nemes Orsolya búzaszalmából font dísztárgyakat állított ki, a gegesi egyházközség eladásra kínált kismonográfiát, helyi fényképekkel illusztrált könyvjelzőket, ajándék zsebkendőket, valamint a helyi gyülekezet vegyeskara által előadott, egyházi, nép- és katonadalokat bemutató CD-t is. A helyi iskolások fa gyöngyökből és festett lapocskákból készült nyakékeket árusítottak. Közben a tömeget a Kolozsvárról érkezett Tunyog Béla és csapata íjászati bemutatóval szórakoztatta.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával
2025. július 03., csütörtök

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet

Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet
2025. július 02., szerda

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért

Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért
2025. július 01., kedd

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát

Meglepetés fogadta a Maros megyei hegyimentőket a Tiha-nyeregben: mire kiérkeztek, hogy kicseréljék a menedékház betört ablakát, valaki már elvégezte helyettük a munkát.

Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát