Felsőboldogfalva: Mikulásra korlátozás, karácsonyra áremelés

Áll a bál Felsőboldogfalván. December 2-ától a délutáni órákban nincs ivóvíz-szolgáltatás, december 24-én pedig a község önkormányzata közleményben értesítette a lakosságot, hogy december 1-jétől emelte az ivóvíz árát. Tudatta továbbá, hogy januárban a fogyasztók költségére vízóracserét tervez, és aki nem fizet, az víz nélkül marad. Felsőboldogfalva több mint 70 000 lejjel tartozik az Aqua Novának.

Szász Csaba

2010. december 29., 17:062010. december 29., 17:06

Kiverte a biztosítékot Felsőboldogfalván a község önkormányzatának „karácsonyi ajándéka”, miután december 24-én postaládákba helyezett közleményben értesítették a lakosokat, hogy december 1-jétől visszamenőleg megemelik az ivóvíz köbméterenkénti árát (első lépésben) 3-ról 4 lejre. A hivatal azt követően döntött így, hogy a szolgáltató Aqua Nova a felgyülemlett adósság miatt december 2-ától vízkorlátozást vezetett be naponta 14–19 óra között.

A közlemény szerint a hivatal azért „kénytelen felemelni” az árat, hogy fedezni tudja a vízveszteségből származó hiányt. Hogy a drágítás melyik önkormányzati határozat alapján lépett érvénybe (vagy hogy egyáltalán létezik-e ilyen) azt nem tudni, a közlemény ugyanis nem tesz ilyenről említést.

„Az Aqua Nova Kft. vezetősége több esetben a hivatal tudomására hozta, hogy a nagy órán mért vízmennyiség és a több mint 300 kicsi órán mért között, beleértve a nagy óra és a kicsi órák közti 17 014 m vízvezetékrendszerben történő vízveszteséget, a különbség 25–30 százalék havonta. Ez a tény be is igazolódott az elmúlt három év során. Csupán a 2010-es év 10. hónapjában a leszámlázott és összegyűjtött összegek közötti különbség 37 137 lej” – áll a közleményben. Valószínűleg elírás, elszámolás vagy fogalmazás hiba van itt, hisz elképzelhetetlen, hogy csak októberben, egyetlen hónap alatt (a szöveg szerint az idei év tizedik hónapjában) ekkora legyen a differencia. Felsőboldogfalva tartozása egyébként (november 30-án) 73 705,90 lej.

Óracsere saját zsebre

Amint a közlemény tudatja, a felsőboldogfalvi önkormányzat át akarta adni Felsőboldogfalva és Ócfalva vízvezetékrendszerét, illetve a szolgáltatást egy szakavatott cégnek, és többszöri versenytárgyalás után az Aqua Nova Kft. „lett az esélyes”. Az udvarhelyi cég azonban közölte, az átvételre csak akkor hajlandó, ha a község kifizeti akkori 36 500 lejes tartozását, és lecserélteti a lejárt szavatosságú rossz vízórákat, a fogyasztók költségén. A hivatal jövő hónapra tervezi a csereakciót, és kilátásba helyezi, hogy aki ebbe nem egyezik bele, az ivóvíz nélkül marad.

A hivatali pecséttel ellátott közleményt Sándor József polgármester, Bíró I. Levente alpolgármester és Péter Ágoston titkár írja alá, a beiktatott hivatalos papíron további négy tanácsos neve is szerepel, de aláírások nélkül.

Polgármesteri silentio stampa

Szerettük volna megszólaltatni a település vezetőjét is, ám Sándor József polgármester nemrég tudatta velünk, nem nyilatkozik többet az Udvarhelyi Híradónak – értelemszerűen portálunknak sem –, mivel szerinte a lap „nem azt írja, amit ő mond”. Természetesen amennyiben a polgármester úr meggondolja magát, és a félreértések elkerülése érdekében írásban fejti ki álláspontját, készséggel állunk rendelkezésére.

Boldog karácsonyt, boldogfalviak!
– olvasói levél –

Az érzéketlenség legmesszemenőbb bizonyítéka az a „KÖZLEMÉNY”, amelyet december 24-én délután gyömöszöltek boríték és tanácsosok aláírása nélkül a boldogfalvi és ócfalvi vízfogyasztók postaládáiba.

Tisztelt polgármester, alpolgármester és titkár urak! (a három aláíró). Annyira sürgős volt ezt épp a szent ünnep előestéjén megtenni, hiszen a dolog már évek óta ismeretes, görgetik maguk előtt, mint a hógolyót. Hadd idézzünk a diktatorikusan megfogalmazott levél zárópasszusából: „2010 december 1-jétől a hivatal kénytelen felemelni az ivóvíz köbméterenkénti árát, első lépésben 3 lejről 4 lejre. Kérjük szíves együttműködésüket a további megszorítások elkerülése végett.”

Nekünk más javaslatunk van. Ha Önöknek ez az első lépés, a második legyen az, hogy felállnak és kisétálnak a hivatalból, de előzetesen elszámolnak a boldogfalvi lakosok által összegyűjtött pénzzel a víz és gázhálózat kiépítésére. A támogatásból megvalósított vízhálózat nem fedi le a falut, hiszen a főút mellett Segesvár irányába a bal oldalon még mindig a régi vízvezeték van. A többit nem kicserélték, hanem a földben hagyták, hadd legyen az utókornak, ástak egy árkot, és ebbe fektették le az új műanyag vezetéket. Tehát a falu közel fele még mindig az általunk összegyűjtött pénzből megvalósított vízhálózatot használja. Ezt akarja a trió privatizálni, eladni! Uraim, ez nem családi örökség! Kérjük, ha már ennél a fejezetnél vagyunk, akkor számoljanak el a hálózatra utólag csatlakozóktól beszedett 150 lej/bekötés díjjal is, hová és mennyit osztottak vissza vagy fordítottak felújításra, bővítésre? Milyen forrásokból lesz véglegesen befejezve a vízhálózat kiépítése, hiszen erre is volt pénz? Tiszteletre méltó, hogy 2010 májusában újra licitálta és megkérték a Total Sped Kft.-t, hogy kiderítse, kik és mennyi vizet loptak. Én példának okáért az Interpolt kértem volna fel, mert tuti ezek nem végeztek volna félmunkát. Annyit tud a közvélemény, hogy nagyon sokan nem hivatalos úton jutottak és jutnak vízhez, majd a kiszivárgott adatok alapján ezek száma tíz alá csökkent. Annál jobb, mert ezek tehetősebb egyének – amint a fáma mondja, tehát utólag befizetik az évekre visszamenő elfogyasztott vízmennyiség árát. Különben is, tisztelt uraim, amint írják, a falu 60 százalékát újra átverték, a 40 százalék most 2011 januárjában jön a purifikálóba, amikor már az ivóvizet is megvonják a szófogadatlan, nevelhetetlen falufeleinktől.

Hát ezt ne tegyék, inkább keresgéljenek a törvények közt, aztán rájönnek, hogy felelőtlenül cselekedtek. Eláruljuk a titkot, mert mi tudjuk: a Hivatalos Közlöny 46/18.01.2006 számában közölt 14/12/2005-ös utasítás, II. bekezdés 12 sz. alapján a szolgáltató köteles a vízórák felszerelésére, ellenőrzésére és ha szükséges, a meghibásodottak cseréjére (függetlenül attól, hogy az óra a szolgáltató vagy a fogyasztó tulajdona). Mi az óra után következünk mint fogyasztók, amikor a szolgáltató leolvassa az órát, számlát állít ki a fogyasztásról, mi meg fizetünk. Ugye, milyen egyszerű?
Figyelem, felsőboldogfalvi lakosok! Egy előbbi szerződés alapján a jelenlegi szolgáltató a felsőboldogfalvi polgármesteri hivatal, melyet Sándor József személyesen képvisel, tehát akarva, akaratlanul ki kell mondani, hogy elegünk van abból, amit velünk művelnek! Tegyenek rendet a saját portájukon, ne a lakosságot fenyegessék modortalan stílusban. Nincs ellenőrzés, nincs tettes, nincs tanácsosi határozat a víz fogyasztói árának emelésére, így kérünk minden kedves olvasót, hogy semmilyen körülmények közt ne fizesse ki a 4 lejt 2010. december 1-jétől, mert törvénytelen. Ebben az ügyben megkeressük a fogyasztóvédelmi hivatalt.

U.I. Megkérjük a vízszolgáltatót (a polgármesteri hivatalt), sürgősen rendezze tartozását az Aqua Novával szemben, mert kezd elegünk lenni a szolgáltatás napi megszakítása miatt.

Tisztelettel,
Biró Sándor
felsőboldogfalvi vízfogyasztó

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés