Falunapok, fesztivál, találkozó és tábor

Eseményekben dúskál Udvarhelyszék, három falunap, egy fesztivál, egy találkozó és egy tábor vár ránk a hét végén. Fenyéd, Ége és Agyagfalva készül falunapokkal, Kápolnáson fúvóstalálkozó lesz, Varságon a Málnaszüret Fesztivált rendezik meg, Máréfalván pedig egyhetes tábor indul vasárnap, augusztus 1-jén.

Szász Csaba

2010. július 27., 13:382010. július 27., 13:38

2010. július 27., 13:392010. július 27., 13:39

Galéria

Ember legyen a talpán, aki vidéki terepszemléjén minden hét végi eseményre el szeretne jutni, mert nem lesz könnyű. Előtte azonban nézzük, ami volt. Az Ége és Kányád közötti hágótól délre találjuk a megye talán legszebb tölgyerdejét. Az impozáns, évszázados tölgyek a környék nevezetességeit képezik, nem véletlen, hogy az évente megrendezésre kerülő fesztivál az Égei tölgyek alatt címet kapta. Az idén 35. alkalommal életre hívott rendezvényen fellépett az Udvarhelyszéki Fúvószenekar (alsó képen), amely előtte zenés portyát tartva Miklósfalván és Kányádban, a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes (felső képen), a programot pedig a Székelygóbék humoros összeállítása zárta. „Évtizedekkel ezelőtt a nyolc falut számláló község lakói ez idő tájt, aratás előtt találkoztak, beszélgettek, barátkoztak, ettek-ittak. Napjainkban inkább a szórakoztatásról, hagyományőrzésről, helyi termékek árusításáról, gyerekfoglalkoztatásról szól ez az esemény” – árulta el György Sándor, Kányád község polgármestere.

Fenyéd

Fenyéden második alkalommal szerveznek falunapokat, szombaton és vasárnap versenyekkel, vetélkedőkkel, gyerekprogramokkal, focibajnoksággal, humoros és zenés műsorokkal, koncertekkel, tűzijátékkal várják a szórakozni vágyókat.

Ége

A Kányád községhez tartozó Égében szombaton, július 31-én első ízben szerveznek falunapot. Ez alkalomból avatják fel a felújított kultúrotthont, a jeles eseményt kulturális műsor, ünnepi beszédek és a Pipacsok néptáncegyüttes fellépése gazdagítja.

Agyagfalva

Az 1506-os székely nemzetgyűlés színhelyén tavaly szerveztek első ízben falunapot, idén már két napon keresztül, szombaton és vasárnap tart az ünnep. Maga Bögöz község egy héttel később, augusztus első hétvégéjén háromnapos rendezvénysorozattal ünnepel.

Székelyvarság

Zsindelyország központjában Málnaszüret Fesztivált szerveznek a hét végén. A szombat-vasárnapra időzített rendezvény a Nagy-Küküllő mentén elhelyezkedő falvak hagyományőrző eseményeként indult még 1980-ban, idén harmincegyedik alkalommal szervezik meg.

Galéria

Kápolnásfalu

Augusztus első napján, vasárnap fúvószenekarok adnak találkát egymásnak Kápolnáson. Az eseménynek több évtizedes hagyománya van, úgy tudjuk, a helyi fúvószenekar 1979-ben alakult újra, és azóta bár voltak kiesések, minden évben megpróbálták megrendezni a találkozót.

Máréfalva

Nem fognak unatkozni a máréfalviak sem, ahol a hagyományőrzés és tartalmas kikapcsolódás jegyében kalákáznak augusztus első hetében. Az augusztus 1–7. között megrendezésre váró táborban a bútorfestést, a kapufaragást, a bogozás-ostorfonást és a néptáncot is tanulhatjuk-gyakorolhatjuk, de lesz ismerkedő és szekeres kirándulás is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés