
Fotó: Veres Nándor
Kettős ünnepséget szerveztek a XII. Kisboldogasszony Falunapok alkalmából vasárnap Csíkrákoson: Időtálló Örökségünk címmel kiállítás nyílt az újonnan kialakított falumúzeumban, illetve átadták a felújított Cserei Mihály Általános Iskolát.
2016. szeptember 12., 10:312016. szeptember 12., 10:31
„Őseink olyan kultúrát hagytak ránk, amire büszkék lehetünk” – hangzott el vasárnap a göröcsfalvi iskola udvarán tartott kettős ünnepségen, melyet a XII. Kisboldogasszony Falunapok részeként szerveztek. A helyi általános iskolának felújítását befejezték, és annak átadó ünnepségét kapcsolták össze a benne helyet kapó falumúzeum felavatásával, illetve az Időtálló Örökségünk kiállítás megnyitójával.
Császár Attila, Csíkrákos polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, hogy a templom a lelket, az iskola a tanítást, a múzeum pedig az értékeiket képviseli. „Büszkék kell legyünk a hagyatékunkra, az épített örökségünkre és az oktatási intézményünkre” – fogalmazott a polgármester.
Pálosi Veronika, Cserei Mihály Általános Iskola igazgatónője elmondta, két osztály kezdheti a tanévet a felújított iskolában, miután rendbe tették annak tetőszerkezetét, és új bútorzattal felszerelt tantermeket alakítottak ki.
Az ünnepségen a helyi iskolások énekes-táncos kis műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek, majd ezt követően Búzás Árpád plébános megáldotta a tanintézményt és a kis helyiségben kialakított múzeumot, majd a résztvevők is megtekintették a kiállítást.
A falumúzeumban a község régi fényképeit, használati tárgyait tették közszemlére, illetve helyet kapott benne többek között az 1858-ból származó Domus Historia, egy régi tulipános láda, egy fából készült nyereg, emellett a falu templomáról, kápolnájáról és más fontos épületeiről készült maketteket is kiállítottak benne. A község történetét pedig három nyelven lehet elolvasni a falra kifüggesztett plakátokon. A kiállítás anyagát Orbán László, az Erdélyi Utakon Egyesület elnöke állította össze.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!