
Fotó: Gligor Róbert László
Véget ért a székelyhodosi Bouger Ensemble 2011 nevű nemzetközi ifjúsági tábor, melynek keretében harminc helybéli, franciaországi és lettországi 14–18 év közötti fiatal leltározta fel Székelyhodos község még meglévő hagyományos népi építészeti hagyatékát.
2011. augusztus 11., 17:302011. augusztus 11., 17:30
2011. augusztus 11., 17:372011. augusztus 11., 17:37
A hagyományos paraszti építészetet is vizsgálták
A nemzetközi csapat tagjai végiglátogatták Székelyhodos, Ehed, Iszló és Jobbágytelke régi házait, lefényképezték azokat, kérdőív segítségével pedig adatokat gyűjtöttek és kérdéseket tettek fel a tulajdonosoknak. Az akció célja, hogy a község lakói és a hagyományos parasztporták tulajdonosai felismerjék és belássák, hogy ezek a lakóházak és melléképületeik nem csak eszmei, esztétikai értéket képviselnek, hanem egy jól átgondolt és megszervezett faluturisztikai kezdeményezés esetén vonzerőt is jelentenek a külföldi turista számára, tehát gazdasági szempontból is „kifizetődő” lenne megmentésük, feljavításuk – tudtuk meg a projekt helyi vezetőjétől, Balássy Andrástól.
A nemzetközi tábor egyéb rendezvényeket is magába foglalt. Az óvódások és kisiskolások számára megszervezték a Vidám vakáció nevű foglalkozássorozatot, a nagyobbaknak a Nemzetközi Ifjúsági Fesztivált. Ez utóbbi keretében fellépett a Móri Fúvószenekar, Deák Endre lantművész, Lőrinczi György és Sándor Gyula gitárosok, illetve három jobbágytelki fiatal, Balla Rita, Bereczki Szilárd és Balla Levente. A programok részét képezte a gulyásfőző verseny, focibajnokság és más sportvetélkedők.
A tábor nyolc napja alatt a lett és francia fiatalok zenés-táncos bemutatkozót tartottak a község lakóinak, de volt francia és lett gasztronómiai bemutató, szalmafonás és kopjafafaragás, tanulmányi kirándulás a hagyományos épületek felújításában élen járó Székelyvéckén, továbbá Korondra, Parajdra, Szovátára és Marosvásárhelyre is elkalauzolták a külföldi fiatalokat.
A Bouger Ensemble 2011 rendezvényt a Hodos-Venerque Baráti Társaság és Székelyhodos Polgármesteri Hivatala szervezte, partner volt a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja, anyagilag az Európa Unió Youth in Action programja, a Maros Megye Tanácsa, La Ligue de l’Enseignement és Lagardelle sur Leze Polgármesteri Hivatala támogatták – részletezte Balássy András.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
szóljon hozzá!