Eredményes évet zárt a kistérségi társulás

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Múlt héten tartotta idei utolsó közgyűlését a Nyárád mente Kistérségi Társulás tanácsa. Ez egyúttal az évi számvetés és a jövő évi munka előkészítésének pillanata is volt.

Gligor Róbert László

2010. december 23., 08:302010. december 23., 08:30

2010. december 23., 10:262010. december 23., 10:26

Beszámolójában Antal Zoltán menedzser kiemelte: az idei év tevékenységei között a Leader program előkészítési szakasza volt a legjelentősebb. Nyolc személy munkájának eredményeképpen született meg az a több mint 1800 oldalas, három kötetes dokumentum, amelyet a vidék akciócsoportja november végén benyújtott a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium megyei illetékes hivatalába. Ez tulajdonképpen az a pályázat, amely révén a Nyárád mentiek szeretnék elnyerni a Leader térség címet és az ezzel járó közel három millió euró támogatást.

Ha nem szól bele a politika


A Nyárád mente képviselőjét beválasztották egy minisztériumi bizottságba is, így lehetősége volt részt venni bizonyos egyeztetéseken. Antal Zoltán szerint a minisztérium hatalmas erkölcsi felelősséget vállal magára azzal, hogy a pályázók csupán felének, mintegy 80 szervezetnek fog támogatást nyújtani.

Ugyanakkor a Nyárád mentiek pozitív reményeket fűznek a pályázathoz. Mintegy 1100 emberrel volt közvetlen és közvetett kapcsolata a kistérségi munkacsoportnak, tehát jelentős mértékű volt a társadalmi részvétel. Nagyon sok új ötlet hangzott el a közösségi találkozókon, sok értékes javaslat bekerülhetett a stratégiába. Olyan információhalmaz gyűlt össze a félévnyi egyeztetés során, hogy egy részét mellőzni is kellett. De az innovatív, környezetbarát, fenntartható és partnerségen alapuló elképzelések mindenképpen számíthatnak támogatásra.

A munka nagy előnye volt az is, hogy közvetlenül tapasztalni lehetett, miként gondolkodnak a vidéki emberek. Mint kiderült, a lakosságnak 65%-a még mindig valamilyen módon kötődik a mezőgazdasághoz, ezért a következő években mintegy 40 ilyen jellegű projekt kapna támogatást a Leader alapokból a Nyárád mentén. Ha az elbírálás a szakmai tartalom szerint történik és a politikum nem szól bele a kérdésbe, akkor a kistérségi munkacsoport nagy eséllyel várhatja a döntést, ugyanis előzetes számítások szerint akár 92 pontot is szerezhet a versenyben.

A tapasztalatszerzés éve volt

Az idén a kistérség legtöbb tevékenysége valamilyen módon kötődött a Leader programhoz. Március elején 36 tagú küldöttség utazott a Pannónia Kincse Leader Egyesület és a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület meghívásaként Magyarországra, valamint a budapesti II. Nemzetközi Leader Expót is meglátogatták. A nyáron első ízben rendezte meg a társulás a Nyárád menti Napokat és a II. Térségi Turisztikai Vásárt. Ennek keretében nemzetközi Leader fejlesztési konferenciára is sor került, ugyanekkor együttműködési megállapodást kötöttek a már említett két szervezettel és az ugyancsak magyarországi Bakonyért Vidékfejlesztési Akciócsoporttal is. A rendezvény magas színvonalú, színes és sikeres volt, és költségeire sikerült 20 ezer lejt elkülöníteni a Leader előkészítési fázis költségvetéséből is.

Augusztusban az észak-nyugati és központi fejlesztési régiókból 26 megye kistérségeinek 80-nál több képviselője végezte nyári gyakorlatát a Nyárád mentén, Mikházán és Vármezőben megismerhették az itteni munkacsoport tevékenységét, és ezt modellként hasznosítják majd munkájukban.

Áprilisban és augusztusban a Nyárád mentéről összesen 9 személy vett részt képzéseken, amelynek keretében a leendő akciócsoportok tagjai a Leader megközelítésről és a partnerségek építéséről tanulhattak Csíkszeredában és Szovátán. Az elmúlt hónap folyamán a vidék néhány képviselője ugyancsak a Leader program kapcsán nemzetközi vidékfejlesztési konferencián is részt vett Győrújbaráton. „Fel vagyunk készülve, hogy ha megnyerjük a Leader támogatást, el tudjuk költeni a pénzt a következő három évben. Nem lesz könnyű feladat” – fejtette ki véleményét a menedzser.

Nem nőnek a tagdíjak

A gyűlésen előterjesztették a társulás jövő évi költségvetését is. Eszerint a következő évben is az idei, lakosonkénti 4,49 lejes tagdíjjal járul hozzá minden község a költségekhez. A 186 892 ezer lejes összegből a következőkre költenének 2011-ben: tanulmányok 8000, irodai költségek 4892, utazás 5000, kistérségi lap 6000, személyzeti költség 82 000, eszközbeszerzés 4000, protokoll 7000, külföldi utazás 2000 lej. 20 ezer lejt költenének a következő évi Nyárád menti Napokra, 8000 jutna egy turisztikai kiadványra, míg különböző projektek önrészére 40 ezer lejt különítettek el. Ehhez az összeghez azt is hozzáadják, amit az idei költségvetésből megtakarított a szervezet.

Változások lesznek a Natura 2000-ben

Hamarosan törvényi módosítások várhatók a Natura 2000 program keretében. Ezek főleg szigorító intézkedések lesznek, azaz az eddigi 89 madárfaj helyett ezután az élőhelyek összes elemét óvni fogja a törvény. Ezek a Nyárád mentét csak részben érintik, főleg a Bekecsen és Nyárádremetén lesznek bizonyos korlátozások (medvevédelmi szigorításokat is bevezetnek). Az intézkedések némiképp Székelybere és Nyárádmagyarós községekre is kihatnak, a többi önkormányzat területén továbbra is csak a madárvédelmi szabályok maradnak érvényben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron

A Nagy-Küküllőbe esett személyt mentettek ki a tűzoltók Segesváron a vasútállomás környékén csütörtök este.

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is

Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is
2025. december 25., csütörtök

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban

Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban
2025. december 25., csütörtök

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben

Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben
2025. december 24., szerda

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés

Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés
2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Hirdetés