Cseresznyevásár Marosvécsen

A rendezvénysorozat programjából már minden biztos, kivéve az, hogy lesz-e bőven ropgós cseresznye is. Erről ugyanis az égieknek kell gondoskodniuk

Bakó Zoltán

2011. május 11., 15:332011. május 11., 15:33

2011. május 11., 15:442011. május 11., 15:44

Tavaly volt bőven. Az idén vagy lesz, vagy nem. Időjárásfüggő

A már hagyományossá váló falunapokat, amelyre hivatalos a magyarországi testvértelepülés küldöttsége is, július elsején, pénteken kezdik el. Ekkor kulturális rendezvények, vendégfogadás, szabadidős tevékenységek szerepelnek a programban. Szombaton sportrendezvények, szórakoztató programok, versenyek – gasztronómiai is – várják a falu lakosait és a vendégeket, este Dancs Annamari-koncerten szórakozhat a közönség. Vasárnap reggel veszi kezdetét a nagy múltra visszatekintő cseresznyevásár. A szervezők hagyományőrző népdal és -tánccsoportok seregszemléjét ígérik. Fellép majd a diósdi Naprózsafa néptáncegyüttes is. Vásári sokadalom is lesz a marosparti vásártéren, arról viszont, hogy lesz-e majd bőven a ropogós cseresznyéből, most még csak a meteorológusok tudnának előrejelzésekbe bocsátkozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

2026. február 04., szerda

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet

„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk

Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.

Amikor a tűzoltóknak a vízzel volt a legtöbb bajuk
2026. február 03., kedd

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének

Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének
2026. február 03., kedd

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve

Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú

Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú
2026. február 03., kedd

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat

Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat
2026. február 03., kedd

A miniszterelnök az Azomureș vegyipari kombinátról egyeztetett a felekkel

A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.

A miniszterelnök az Azomureș vegyipari kombinátról egyeztetett a felekkel
Hirdetés