Bögözi falunapok harmadjára

Harmadik alkalommal rendeznek falunapokat Bögözben, és akárcsak tavaly, idén is három napon át (augusztus 6–8. között) ünnepel az udvarhelyszéki község. Különlegességekben ezúttal sem lesz hiány.

Szász Csaba

2010. augusztus 05., 16:242010. augusztus 05., 16:24

2010. augusztus 05., 16:252010. augusztus 05., 16:25

Galéria
„Jeles vendégeink és eseményeink lesznek – árulta el Mihályi Ferenc bögözi polgármester. – Eljön Karcagi Nagy Zoltán népdalénekes, a Duna TV Kívánságkosár műsorának népszerű előadója, meghívtuk Európa egyik legjobb motorosát, Végh Tomit (képen), aki két napon is tart Streetfighter-bemutatót, kiemelném a régészeti bemutatót, hiszen tavaly ásatások voltak templomunknál, és az előkerült régészeti leleteket a református istentisztelet után a templom melletti imaházban mutatják be. Lesz kisállat-kiállítás, aikidobemutató, esténként bulik, próbáltunk minden igényt kielégíteni.”

PROGRAM
Péntek, augusztus 6.

15 óra – megnyitó
19 óra – Karcagi Nagy Zoltán népdalénekes
20 óra – élőzene
22 óra – retróbuli Dj. Barneeyval

Szombat, augusztus 7.

8 óra – zenés ébresztő fúvószenekarral
10 óra – minifoci-bajnokság
12 óra – katolikus mise
13 óra – kisállat-kiállítás
14 óra – aikidobemutató
16 óra – Streetfighter-show Végh Tomival
17 óra – vetélkedő
20 óra – élőzene
23 óra – napjaink slágerei Dj. Sümecz-cel

Vasárnap, augusztus 8.

11 óra – református istentisztelet
12 óra – régészeti és kézműves-kiállítás
13 óra – minifocidöntő, főzőverseny és borkiállítás
15 óra – néptánccsoport fellépése
16 óra – Streetfighter-show Végh Tomival
17 óra – élőzene
22 óra – tűzijáték
22 óra – Dj Sterbinszky, warmup: Dj Barney & Dj Sümecz

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Késedelmi kamatot fognak kérni a Korond-patakot csőbe terelő vállalkozótól

Több mint 30 millió lejt költött el az Országos Sóipari Társaság (Salrom), hogy csövekbe tereljék a Korond-patakot a beszakadt parajdi sóbányánál. Folyamatban van a beruházás átvétele, ám késedelmi kamattal fogják sújtani a kivitelezőt.

Késedelmi kamatot fognak kérni a Korond-patakot csőbe terelő vállalkozótól
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Ismét áramszünet lesz Székelyudvarhelyen

Karbantartási munkálatokat fog végezni a szolgáltató, ezért áramszünetre kell számítani szerdán reggel kilenc és délután négy óra között több székelyudvarhelyi utcában – közli a városháza.

Ismét áramszünet lesz Székelyudvarhelyen
2026. február 03., kedd

A legnagyobb székely öröksége ma is kötelez – Orbán Balázsra emlékeztek Székelyudvarhelyen

Tömeg gyűlt össze kedden Székelyudvarhely központjában, hogy a 197 évvel ezelőtt született Orbán Balázs, a legnagyobb székely emléke előtt tisztelegjenek. A felszólalók a jeles személyiség által ránk hagyott erkölcsi értékekre hívták fel a figyelmet.

A legnagyobb székely öröksége ma is kötelez – Orbán Balázsra emlékeztek Székelyudvarhelyen
2026. február 03., kedd

Szakács-Paál István: Székelyföldön nem jó az életszínvonal

Aláírásgyűjtésbe kezdenek, petíciót visznek a kormányfőhöz, és egyedi segélyrendszerrel próbálják tompítani a fogyatékkal élők adóterheit Székelyudvarhelyen. Szakács-Paál István polgármester őszintén beszélt a térség gazdasági nehézségeiről.

Szakács-Paál István: Székelyföldön nem jó az életszínvonal
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Forgalomkorlátozás lesz Korondon a X. Disznótor Fesztivál idején

Több közterületet is lezárnak Korondos az autósforgalom elől február 7-én, szombaton, a tizedik Disznótor Fesztivál alkalmával.

Forgalomkorlátozás lesz Korondon a X. Disznótor Fesztivál idején
2026. február 02., hétfő

A Stúdió Moziban folytatja évadát a Tomcsa Sándor Színház, de a Siculus Ifjúsági Ház is helyszín marad

A művelődési házból való kiköltözés után bizonytalan időszakot élt meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, jó hír azonban, hogy a felújítás alatt álló Stúdió Mozi épülete elkészült annyira, hogy a nagyszínpadi előadásaikat megtarthassák ott.

A Stúdió Moziban folytatja évadát a Tomcsa Sándor Színház, de a Siculus Ifjúsági Ház is helyszín marad
2026. február 02., hétfő

Egyszerűbb lesz a téli sportok elsajátítása a kápolnásfalusi diákoknak

Sílécekkel, síbakancsokkal, síbotokkal, hódeszkával és a hozzájuk tartozó bakanccsal, sisakokkal, korcsolyákkal és egy síruhával lett gazdagabb a kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskola a Rotary Klub székelyudvarhelyi szervezetének köszönhetően.

Egyszerűbb lesz a téli sportok elsajátítása a kápolnásfalusi diákoknak
Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Így tiltakoztak az adóemelés ellen Székelyudvarhelyen

Utcára vonultak vasárnap délután a székelyudvarhelyiek, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a januártól életbe lépett adóemelések miatt. A Patkóban összegyűlt tömeghez a megmozdulás kezdeményezője mellett Szakács-Paál István polgármester is szólt.

Így tiltakoztak az adóemelés ellen Székelyudvarhelyen
2026. február 01., vasárnap

Hetek óta forronganak az utcára vonuló emberek Székelyudvarhelyen – frissítve

Az adóemelések ellen tiltakozva gyűltek össze az emberek vasárnap délután a székelyudvarhelyi Márton Áron téren – a részvevők civil kezdeményezésre, az Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport felhívására érkeztek a helyszínre, és kérdésekkel is készültek.

Hetek óta forronganak az utcára vonuló emberek Székelyudvarhelyen – frissítve
2026. január 31., szombat

Megújult a patakfalvi iskola, de az ígért támogatásnak csak töredéke érkezett meg

Lassan a végéhez közeledik a patakfalvi iskola felújítása, ám a polgármester attól tart, hogy számos fejlesztést nem lehet majd elszámolni pályázati pénzből. Kellemetlen helyzetbe került a kivitelező is, hiszen több százezer lejjel tartoznak neki.

Megújult a patakfalvi iskola, de az ígért támogatásnak csak töredéke érkezett meg
Hirdetés