Fotó: Molnár-Székely Emőke
Az ötéves időtartamú program keretében csütörtök délután felavatták a Biblionet-könyvtárat Mikóújfaluban.
2011. március 17., 16:592011. március 17., 16:59
A szalagot Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke és Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója vágta el. A községi könyvtár négy, teljesen felszerelt számítógéppel, egy nyomtatóval, egy scannerrel és egy kivetítővel gazdagodott. Miklós Piroska elmondása szerint a községben egyre többen hozzáférnek az internethez, de még mindig vannak családok, ahol nincs számítógép – ezért fontos a Biblionet-program Mikóújfaluban.
Nyáguly Vilmos polgármester elmondta, a helyi önkormányzat még az idén felújítja a kultúrotthont, valamint a könyvtárat, így ezután a kultúra és a művelődés a község tartópillére lesz majd. A községvezető ugyanakkor arra buzdította a jelenlévő számos polgármestert, hogy ha az általuk vezetett önkormányzat még nem tette, nyújtsa be a Biblionetre a pályázatot.
A program összértéke országos szinten 27 millió dollár – tudtuk meg Szőcs Józseftől, brassói IREX Alapítvány képviselőjétől.
Idén 31. alkalommal rendezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat, ezalkalomból a térség minden településén szerveznek különböző kulturális, tudományos és szórakoztató rendezvényeket, illetve gyermekprogramokat.
Tavalyhoz képest tízszeresére nőtt a hepatitis A vírus okozta megbetegedések száma Kovászna megyében. A fertőző májgyulladás gócpontja egy bodzavidéki községben található.
Tavasz óta döcögött az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapták a számlát, és a honlap sem működött megfelelően. Október 3-tól ismét lehet online fizetni és óraállást jelenteni.
Öt gyémántlakodalmas és 33 aranylakodalmas házaspárt köszöntött pénteken a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „A mai világban, amikor a gyors döntések és könnyű feladások korát éljük, önök példát mutatnak” – mondta az ünnepségen Antal Árpád polgármester.
Könnyű online kereset lehetőségével csalta lépre áldozatát egy internetes szélhámos, aki így több mint 45 ezer lejre tett szert illetéktelenül.
Beköszöntött a hideg idő, de a szabályok most is változatlanok a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón: ittasan nincs bejárás. Szerdán este éppen emiatt küldtek el egy igénylőt, egy másiknál pedig epilepsziás rohamokat okozott az alkoholfogyasztás.
A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. egyelőre nem drágította meg a szolgáltatását, sőt még az áfa-emeléssel járó többletkiadást is magára vállalta. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is így marad.
Dagad a botrány a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen történt altatások körül: az AMY civil szervezet az új gondokságot hibáztatja, számos helyi lakó az állatok védelmére kelt. A menhely új ügyintézője is nyilatkozott a Székelyhonnak.
A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar nyitja meg a 2025–2026-os Hangversenyévadot október 23-án Sepsiszentgyörgyön.
Nekikezdtek Kovásznán a helyi lakosok által évek óta várt körforgalom megépítésének a Penny áruház előtt, ahol öt utca kereszteződése teremtett évekig veszélyes forgalmi helyzeteket.
szóljon hozzá!