Az iskolai kreativitást is érinti a válság?

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Néhány éve diáklapot működtetnek Kelementelkén, de a szűkös költségvetés miatt zsugorodni látszik a kreativitás is. Vagy mégsem? A lapvezető tanár szerint a gyerekek igénylik ezt a fajta műhelymunkát.

Gligor Róbert László

2011. március 07., 17:532011. március 07., 17:53

2011. március 07., 19:352011. március 07., 19:35



Adorjáni Ildikó tanárnő vezeti a lapot

A kelementelki általános iskolában 2007-ben indították be a SuliSokk nevű iskolalapot a diákok. Ennek szerkesztése, irányítása a mindenkori magyar szakos tanár feladata. A tördelőszerkesztést az informatikatanár végzi, a nyomtatást, sokszorosítást pedig az iskola költségvetéséből oldják meg, az 1 lejes eladási ár is ide fordul vissza – tudtuk meg Adorjáni Ildikó tanárnőtől, aki 2009 óta „főszerkesztője” a lapnak. A kezdeti A4-es formátumról áttértek az A5-ösre, amely jobban illik egy diáklaphoz.

Az elmúlt három évben havonta adták ki a „sokkoló” iskolahíreket, de az intézmény szűkös költségvetése miatt tavaly óta  csak félévente jelennek meg. Így a januárban kiadott példány a szeptember óta eltelt időszakról számol be az érdeklődőknek. Olvashatunk az iskolások hagyományos szüreti báljáról, vallási versenyekről, a magyar órákon szerkesztett adventi gondolatkalendáriumról, a kiskolások mesemondó és karácsonyi műsoráról, a 7. osztályosok kantálásáról. Külön beszámolnak a gyulakutaiakkal szervezett Eminescu szavalóversenyről, a magyar irodalmi tantárgyverseny erdőszentgyörgyi körzeti szakaszáról, ahol hét kelementelki diákból öten szerezték meg a megyei szakaszon való részvétel jogát, és azt is megtudjuk, hogy a diákok 2010 utolsó magyaróráján a szeretet lánga mellett köszöntek el egymástól.

A lapban mindig van olvasmányajánló is, a gyerekek pedig véleményt fogalmaznak meg arról, hogy miért szeretik valamely író vagy költő műveit, leközlik a legjobban sikerült írásokat, olvasható monológ, leírás is, de vicces stílusúra átírt ballada is. „Arra törekszünk, hogy a gyerekek írjanak, anyagokat gyűjtsenek, róluk szóljon a lap, és motiváljuk őket azzal, hogy a legsikeresebb írásokat közöljük” – részletezte Adorjáni Ildikó, aki Fancsali Nóra, Menhárt Dóra, Ravasz Henrietta, Takács Anita, Balogh Andrea, Kovács Zsolt és Albert Edit diákokkal együtt írja és szerkeszti a 12 oldalas kiadványt. Sok a munka, a javítani- és átfogalmazni való – mondta el a tanárnő – , de megéri csinálni, mert a gyerekek szeretnek írni és ragaszkodnak „műveik” megjelentetéséhez is. A lapból közel száz példány fogy el az iskolában és a településen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával