
Mintegy 250 fős vendégsereg gyűlt össze október 24-én vasárnap délben a csíkmindszenti sportcsarnokban, ahol zenés-táncos előadással, finom ebéddel kedveskedtek a település idős lakosságának.
2010. október 24., 21:502010. október 24., 21:50
2010. október 24., 21:522010. október 24., 21:52
Az ünnepi szentmisét követően a csíkmindszenti sportcsarnokban gyűlt össze a település idős-társadalma, hogy részese legyen a számukra szervezett ünnepségnek. A helybeli fiatalok néptáncbemutatóval kedveskedtek az időseknek, székelyruhás fiatalok szolgálták fel az ízletes ebédet.
„Azokat ünnepeljük ma, akik egy élet munkájával teremtették meg a feltörekvő nemzedék kibontakozásának lehetőségét, biztosították fejlődését, tanulását, jobbá válását. Ez az ünnep az idősekért van, róluk szól” – fogalmazott ünnepi beszédében Pál Péter, Csíkszentlélek polgármestere. „Figyelnünk kell arra, hogy az idősek az év minden napján érezzék a család, a társadalom megbecsülését. Érezzék, hogy szükség van rájuk, érezzék, hogy vannak dolgok, amit ők jobban tudnak, és vannak dolgok, amit csak ők tudnak” – mondta a folytatásban.
„Azt kívánom Önöknek, hogy azt a tengernyi csodálatos bölcsességet, amelyet a hosszú életük során magukba gyűjtöttek, türelemmel és önzetlenül adják át a fiataloknak. Azt kívánom, hogy szeretettel legyenek körülvéve; a bánatban és a betegségben pedig vígaszban és támogatásban legyen részük, s ajándékba derűt, hosszú életet, sok boldogságos évet kapjanak!” – zárta beszédét a polgármester.
\"Vannak jó lelkek még a földön,
Vígasztalásul vallom és hiszem,
Megtűrve, mint árvák úgy élnek,
És nem irigyli sorsuk senki sem.\"
– e szavakat tolmácsolta Iochom Zsolt, aki Reviczky Gyula Jó lelkek című versét szavalta el.
A finom ebéd elfogyasztása közben a székelyudvarhelyi Ég és Föld együttes zenélt, repertuárjukban örökzöld slágerek és közismert magyar dalok szerepeltek. E nap jó alkalom volt a találkozásra, a beszélgetésre és a kellemes együttlétre.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.