Bensőséges és érdekes anyák napi műsort tartottak vasárnap Nyárádtőn a református templomban. Kicsik és nagyok énekeltek, szavaltak és rajzoltak, így fejezve ki hálájukat, szeretetüket édesanyjuk iránt.
2012. május 14., 07:282012. május 14., 07:28
2012. május 14., 09:222012. május 14., 09:22
A vasárnap délelőtti istentisztelet keretében tartott ünnepély előtt Székely Ferencz lelkipásztor, a szeretet hét nyelvéről prédikált, kiemelve: a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született és ismeri Istent. A zsúfoltságig megtelt templomban a legkisebb szavaló kisgyerek csupán három és fél éves volt. Nem csoda hát, hogy amikor ő köszöntötte édesanyját, a hátsó padokban felálltak a jelenlevők, hadd lássák azt a bátor kislegényt, aki első alkalommal mondott verset a református templomban. Míg az óvodások versekkel és énekekkel köszöntötték azt, aki életet adott nekik, a nagyobbak lerajzolták édesanyjukat. A sok érdekes, színes rajzot kivetítették a templomban és mindenik mellé egy bibliai vers került, amit a gyerekek elolvastak édesanyjuknak. Volt olyan szülő, aki meglepődve látta, hogy fia, lánya milyen szépen ábrázolta őt vagy a kettejük között levő kapcsolatot. A lerajzolt emberek, tárgyak mérete, színe mind az anya–gyerek kapcsolat minőségéről árulkodott.
Az anyák napi ünnepély szeretetvendégséggel és kis beszélgetéssel zárult, illetve azzal a reménnyel, hogy ahogy a gyerekek énekelték, az Úr megáldja, megőrzi, megkönyörül és békességet ad az édesanyáknak, nagymamáknak.
Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.
Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
szóljon hozzá!