Az Akó-kaput felállító közbirtokosság

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Csíkszentgyörgyi Közbirtokosság azon kevesek közé tartozik, amely maradéktalanul visszakapta területeit. Az utóbbi években a gyűléseken való részvétel a jogok számát illetően hatvan százalék fölötti, szép számmal vannak megvalósításaik is.

Péter Beáta

2015. október 24., 15:002015. október 24., 15:00

3330 hektár erdős területe és 328 hektár legelős területe van a Csíkszentgyörgyi Közbirtokosságnak. Mivel a legelő egy része beerdősödött, 210 hektárra tudtak területalapú támogatást igényelni.

„Ez nagyon kevés legelő a terület nagyságához, a falu méretéhez és az állatok számához viszonyítva. Az a szerencsénk, hogy a falutól távol eső egyéni kaszálós területek az utóbbi időben legelőkké váltak. Régen egyik évben a falu egyik felét szántották, a következő évben pedig azt, amelyik fel volt hagyva. Erre azért volt szükség, mert a gyengén termő földek nem bírták az évenkénti megművelést. A felhagyott területeken a juhokat legeltették, mert a juh az az állat, amely kikaparja a gyökereket. Ez volt az akkori gazdálkodási forma. A hátsó részeken pedig kaszáltak. Most ezek a kaszálók váltak legelőkké” – magyarázta Kézdi József, a közbirtokosság elnöke.

„A területek visszaadásakor az egyes számú törvény megállapított egy felső határt, ez húsz hektár volt. Amikor az erdészet átadta nekünk a területeinket, épp emiatt maradtak még területek, azt odaadták Bánkfalvának. Rá öt évre jött a 247-es törvény, amelyikben eltörölték a felső határt, és visszaadták a teljes jogok után járó területeket. Nekünk a tanács területeiből mértek ki annyit, amennyit elvettek. Ilyen szempontból utolsó négyzetméterig vissza vannak adva a területeink” – mutatott rá az elnök. Az erdős területeik telekkönyvezték, a legelőkre birtoklevelük van, fel vannak méretve telekkönyvezésre.

Üzemterv szerint évente 12 ezer köbméter fővágásuk van, de nem vágják ki ezt a mennyiséget. 3600 köbméter tisztítóvágást és ötszáz köbméter egészségügyi vágást végeznek. Egy jognak 1,30 hektár terület felel meg (1,18 ha erdő, 0,12 ha legelő). „Mindenki haragszik az osztrák Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó vállalatra, de ha nem jött volna Romániába, most megnézhetnénk a fa árát. Ha a többi terménynél is, például pityókánál, gabonánál, húsnál, tejnél jönne egy ilyen cég, az élelmiszerárak az égben volnának. Van nekünk is egy fűrészüzemünk. De ha nem lenne az osztrák cég, mi itt fűrészelgethetnénk s néznénk, hogy ki viszi el vajon. Addig az arab és a kínai piacra szállították a fát, de oda is csak bukaresti cégeken keresztül tudtuk eljuttatni a faanyagunkat.”

A Csíkszentgyörgyi Közbirtokosságnál 350 lej osztalékot adnak egy jog után. A közbirtokosságnak 590 tagja van jelen pillanatban. Kézdi József aggódik, hogy mi lesz tíz év múlva, ha egy közbirtokossági tagnak három-négy örököse van. „Amikor a tizenkilencedik század végén megalakították ezeket az erdőtulajdonosi társulásokat, volt egy belső törvény, amely nagyon jól működött egészen az 1940-es évekig. Akkoriban gyűléstermek sem voltak, egy-egy udvaron tartották a gyűlést, azokat az embereket hívták meg, akiknek több joguk volt. A mi viszonyunkban feltűnik az a borús jövőkép, hogy mi lesz ezzel a borzasztó osztódással. A falunkban évente átlagosan negyven személy hal meg, ebből harminc közbirtokossági tag. Mi lesz, ha ilyen polipszerűen kezd felosztódni? A régi statútumokban az állt, hogy a falu határán kívül nem szabadott vinni a jogot, a jogot nem személyhez, hanem lakáshoz kötötték. Most úgy szétosztódott, hogy harminc százaléka a településen kívül van.”

Az elnök elmondta, a közelben lakó tagok, amennyiben tehetik, hazajárnak gyűlésekbe. És míg sok helyen évek óta nem tudnak jogerős, döntőképes közgyűlést összehívni, itt hatvan százalék fölötti a részvétel. A vezetőtanácsot négyévente választják. A jelenlegi elnök 2006 óta tölti be ezt a tisztséget. „Amikor átvettem, a közbirtokosságnak volt egy kicsi hiánya, ma a gazdasági helyzete stabil. A régi székhelyet nem sikerült visszapereljük, mert nem volt tiszta a terület telekkönyve. A mostani székhely területéért a rendőrséggel kellett perbe szálljunk. A jelenlegi helyén egy régi épület volt, ezt egy családtól vásárolta meg a közbirtokosság, telekkönyveztették négy épülettel. Hátrább az állat-egészségügyi igazgatóság kezelésében van, kértük, adják vissza azt a részt. A községnek nincs egy fogorvosi rendelője, orvosi rendelője, gyógyszertára. Mondtuk, közösségi célt szolgálna, létrehoznánk egy modern, multifunkcionális egészségügyi házat.”

Csíkszentgyörgyön több közbirtokosság működik, a tízeseknek is van külön társulásuk. „A falu valamikor úgy alakult, hogy a völgyekből beköltöztek és így jöttek létre a falurészek, vagyis a tízesek. Ezek a tízesek még életben vannak, három tízesnek van birtokossága a nagy közbirtokosság mellett. 290 köbméter fája van a három tízesnek egy évre. Az APIA-s támogatásból van még pénzük. Ez egy hagyomány, ezt így örököltük, van, ahol beolvasztották a nagy közbirtokosságba, lehet, hogy majd vissza fog ütni. Ezt a közbirtokosságot is így örököltük, ki tudja, meddig fog tartani, hol vágják el a köldökzsinorát.”

A közbirtokosságnak köszönhetően tud működni a faluban a fúvószenekar: hangszereket és egyenruhákat vásároltak a fiatal zenészeknek. Visszavásárolták az emberektől az egykori labdarúgópálya területét, bekerítették, és ismét a sportélet szolgálatába állították. Támogatják természetesen a helyi labdarúgócsapatot is, akárcsak a cselgáncsozókat.

„A legelső, amit csináltunk, az a nagy székely kapu, az Akó-kapu. Besegítettünk az anyatemplom és az öt kápolna felújításába, a bánkfalvi közbirtokossággal közösen ravatalozókat építettünk. Van egy olyan pályázat az építkezéseknél, hogy az a család, amely építkezik, a jogai arányában négy évi hozadékának értékét kapja támogatásba a közbirtokosságtól, de a támogatás értéke nem haladhatja meg az építkezés felét.”

A közbirtokosság 62 hektáron ültetett csemetét, felét helyi termelésből és helyi erőforrásból. Közel háromszáz állatnak állja a kezelését, jól járható és karbantartott erdei és mezei utakat alakítottak ki. Helytörténeti, néprajzi kiadványok kiadásának támogatását is felvállalták, finanszírozzák az iskolások és a nyugdíjasok kirándulásait, rendezvényeit. Ugyanakkor segítenek a rászorulókon, súlyos betegségben szenvedő, kezelésre szoruló falubelieken. „Szép dolgok, hogy építünk ezt-azt, de a rászoruló embereket is segíteni kell. Ugyanakkor van a falunak több nagy szülöttje, köztük Illyés András erdélyi püspök, Gál Sándor és Márton Ferenc. Nekik szeretnénk emlékművet állítani.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen
2025. augusztus 17., vasárnap

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot

Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot
2025. augusztus 15., péntek

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel

Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel
2025. augusztus 14., csütörtök

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon