Aszfalt kerül az Etéd környéki úttalan utakra

Az udvarhelyszéki községek jelenének, problémáinak szerves részét képezi Etéd község is, meglehet, félreeső fekvése miatt keveset esik szó róla. Mint számos Hargita megyei községben, a lakók  elöregedése mellett mindennapi problémaként szóba jön az utak állapota is. A község lakói türelmetlenül várják itt is, hogy mikor lesz már végre európai útviszony a községben, legalább a főúton. Siklód és Küsmöd felé haladva szokták mondani az autósok, hogy „ne kerülgesd a gödröket, hisz mindegyikbe úgysem tudsz belemenni”.

Antalfi József

2011. április 06., 15:412011. április 06., 15:41

2011. április 06., 16:072011. április 06., 16:07

Egy több évtizedes álom vált valóra 2010-ben, amikor Gagy határától egészen az etédi tábláig vadonatúj aszfaltréteget készíttetett a megyei tanács. A tábla után már, mintha időutazáson vennénk részt, hatalmas gödrök „jelzik”, hogy a község határain belül megállt az idő. Ami a községen átvezető utakat illeti, még rosszabb a helyzet, mivel azt beleszámítva, hogy sosem volt rajtuk aszfalt, még gödrösek is. Szóvá is tették a lakók, hogy meglepő módon a Küsmöd és Szolokma közti, „senki földjének” nevezhető útnak 2011-ben még neve sincs (pedig itt van a két megye határa). Szóvá tették a siklódiak azt is, hogy mi lesz a sorsa a 135-ös útnak, amely Siklódon keresztül vezet Sóvárad irányába. Ez lóval ugyan járható, de már lassan szekérrel sem, mégis megyei út.

Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke kérésünkre elmondta, hogy mostani mandátumának egyik kiemelt kedvezményezettje Etéd község, ahogy a Gagy–Etéd megyei út teljes felújítása is jelzi. Mint mondja, a 135-ös útra nincs külön pénz elkülönítve a megyei tanácsnál, de az 1997/577-es számú kormányhatározat révén, megyei és helyi érdekeltségű utak rehabilitálására kiírt program, valamint a 10 000 kilométer megyei út program keretében fognak pénzekre pályázni, mivel itt még vannak jelentős alapok. Ezenkívül a nyári karbantartás során fognak javítani az út járhatóságán.

A nyár folyamán ígéretéhez híven a megyei tanács el fogja készíttetni a Pálfalva – Firtosváralja – Énlaka – Etéd – Kőrispatak – Bözödújfalu – Erdőszentgyörgy utat. A tervezett javítás sokat fog segíteni a község elérésében. A helyiek szerint az Etéd–Siklód közti szakasz 9 km, amely nem éppen turistacsalogató, miközben folyamatosan érdeklődnek a falu szépsége és nyugalma iránt. Borboly a felújítás kapcsán elmondta, hogy az anyagi források függvényében folytatják a munkálatokat a fent említett szakaszon, a kormánytól is várnak pénzt.

„Konkrétabban a DJ 135 – DJ 136 B Gagy–Etéd–Székelypálfalva szakaszra 750 000 lejt költünk. Az útszerkezet megerősítéseként 2011-ben elérünk a DJ 136 A jelzésű megyei út kereszteződéséig, Etéd község központjába, a 2010-es munkálatok folytatásaként. Szintén felújításra kerül az Etéd–Atyha közti szakasz, továbbhaladva Maros megye határáig. (DJ 136A – DN 13A). Ez a munkálat 1 340 000 lejbe kerül” – vetítette előre Borboly. Az elnök arra is kitért, hogy idén a Korond–Atyha közti szakaszon is nekifognak aszfaltozni. „Igaz, kis szakasz lesz meg, de legalább elkezdjük! Amelyik utat eddig elkezdtünk, ha nem is azonnal, de legkésőbb két-három év alatt befejeztük. Lehet, aki ott él, jogosan mondja, hogy most is késő. Ha húsz év alatt nem lett meg, legalább most két-három év alatt elkészül. Ez is egy jó irányvonal” – mondta el.



Amikor elkezdik a nyári karbantartást a megyei utakon, akkor fogják a falvak utcáit megkavicsozni

Borboly azzal folytatta, hogy Etéd központjától elindulnak Kőrispatak irányába még idén. Mint mondja, ezzel még adósok a falunak, mivel a megye határán vannak, és legutoljára ér el az aszfalt, de legalább elér. „Ha még kapunk erre kormánypénzt, ezen dolgoznak az udvarhelyszéki és a parlamenti RMDSZ-es kollégák is, akkor akár be is fejezhetjük a szakaszt 2011-ben. Ha csak a megyei tanács pénzeire támaszkodhatunk, akkor csak jövőre készül el” – fejtette ki a tanács elnöke.

Szőcs László, Etéd község polgármestere a falvak közti utak kapcsán elmondta, hogy a tavaszi útjavítások folyamatban vannak. „Amikor elkezdik a nyári karbantartást a megyei utakon, akkor fogjuk a falvak utcáit megkavicsozni, természetesen anyagi kereteink függvényében. A vízügytől kaptunk ideiglenes földkitermelési engedélyt, így saját erőnkből is tudunk valamennyi kavicsot hordani a gödrökbe. Etéden még folyik a vízvezetés, pályázatot adtunk le a csatornahálózat kiépítésére. Ameddig ezek nem készülnek el, nincs értelme aszfaltozni” – fogalmazott Szőcs László.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon

Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
Hirdetés