
Fotó: Veres Nándor
Száznál is többen oltották a tüzet szerdán Csíkszenttamáson: valószínűleg gyújtogatás miatt égett porig az egyik imecsszegi ház udvarán álló csűr.
2016. augusztus 31., 19:352016. augusztus 31., 19:35
2016. augusztus 31., 19:402016. augusztus 31., 19:40
A gazdasági épületben délben felcsapó lángokat először a tőszomszéd vette észre, riasztva a tűzoltókat. A falurész egy emberként fogott össze, a szomszédok vödrökben hordott vízzel próbálták fékezni a tüzet, megóvni a néhány méterre lévő épületeket, majd a helyi önkéntes alakulat tíz tűzoltóval csatlakozott hozzájuk.
Rövid időn belül megérkeztek a csíkszentdomokosi önkéntesek, illetve a balánbányai hivatásos tűzoltók is, négy-négy emberrel. A tűzvészben érintett és a szomszédos udvar is megtelt segítőkkel, akik a hatalmas lángok miatt a menthetetlen szénatároló helyett a közeli építmények megóvására összpontosítottak. „Több mint százan voltunk, aki jönni tudott, mind itt volt” – mondták el érdeklődésünkre a romok eltakarítását végzők a helyszínen.
Amint a megyei hivatásos tűzoltóság szóvivője, Alina Maria Ciobotariu tájékoztatott, a 120 négyzetméter felületű csűr porig égett, továbbá megsemmisült egy tonna széna is. Mintegy negyven négyzetméternyi felületen károsodott a szomszédos melléképület oldala, a tetőn ötven cserép, valamint huszonöt méter hosszan egy kerítés. A tűz valószínűsíthető oka nyílt láng zárt térben való használata – közölte a szóvivő.
Gyújtogatás történt – állították azok is, akik a romokat takarították el a délutáni órákban. A lakóház – amely udvarán történt a tűzeset – egy tizenegy gyermekes családnak ad otthont.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!