Akikre büszkék a csomafalviak

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Vasárnap adták át Gyergyócsomafalván a község önkormányzatának érdemdíjait, a Csomafalváért díjat és a díszpolgári címet. A művelődési otthonban tartott ünnepségen falustársak, a testvértelepülések küldöttségei és vendégek is részt vettek.

Pethő Melánia

2010. június 27., 21:162010. június 27., 21:16

2010. június 27., 22:062010. június 27., 22:06

Azokat a személyeket méltatjuk ma, akik kiemelkednek a közösségből, azokat, akik fáradtságot nem kímélve megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy a következő generációk érdemesnek tartsák hogy itt maradjanak, ezen a helyen – hangzott el a gyergyócsomafalvi tanács 2010-es dísztanácsülésén.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Az élete során folytatott tevékenységéért, a közösségért végzett, több évtizedes önzetlen munkája elismeréseként  elsőként a 88 éves András Márton, nyugalmazott kántor vehette át az önkormányzat érdemdíját.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A csomafalvi önkormányzat érdemdíjjal tüntette ki Csata Klára ápolónőt is, aki 1978-tól a csomafalvi egészségügyben végzi fegyelmezett és lelkiismeretes módon feladatait.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Az önkormányzat érdemdíját Csata János bácsi is átvehette. Munkája, tevékenysége, buzgólkodása sokrétű és szerteágazó – hangzott el a laudációban. Az utóbbi harminc évben székelyharisnyákat, mellényeket készít, de önkéntes tűzoltóként, kórustagként is tevékenykedik.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Pro Csomafalva díjjal a Gyergyócsomafalvi Hagyományőrző Csoportot tüntette ki idén az önkormányzat. A Mogyorós László tanár vezette, fiatalokból álló csapat tagjai aktívan vesznek részt rendezvények szervezésében, hagyományt őriznek és alkotnak is egyben, minden tevékenységükkel a település fejlődését szolgálják.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Gyergyócsomafalva Díszpolgári címét Sövér Antal, nyugalmazott tanító vehette át. Munkásságát tanítóként kezdte, de volt kultúrigazgató a helyi tanács tagja és politikusként is tevékenykedett. Szülőfaluját szolgálta első munkanapjától kezdve nyugdíjbavonulásáig, sőt még azután is – hangzott el a méltatóbeszédben.

A Csomafalvi Napok negyedik napja, a Büszke csomafalvi nap jelzőt kapta – ami nem véletlen, hisz a falu lakossága méltán lehet büszke a kitüntetett személyekre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 24., péntek

Tánccal avatták fel új székely ruháikat a gyergyóalfalvi ovisok

Huszonegy kisgyermek öltözhetett új, hagyományos viseletbe a gyergyóalfalvi Mesevár óvodában, amelyet tánccal avattak fel ünnepi hangulatban, beteljesítve az óvónők és a közösség többéves álmát.

Tánccal avatták fel új székely ruháikat a gyergyóalfalvi ovisok
Hirdetés
2025. október 23., csütörtök

Eltűnt egy nő Gyergyószentmiklóson – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

A gyergyószentmiklósi rendőrség egy 44 éves nő eltűnésének ügyében indított keresést, megtalálásában a lakosság segítségét kérik.

Eltűnt egy nő Gyergyószentmiklóson – a rendőrség a lakosság segítségét kéri
2025. október 23., csütörtök

Átfogó razzián vizsgálták a törvényességet Gyergyószentmiklóson

Átfogó rendőrségi ellenőrzés zajlott szerdán Gyergyószentmiklóson: a razzia a fegyvertulajdonosokat, az autóvezetőket, az állattartókat, az erdészetet és a biztonsági előírásokat is érintette.

Átfogó razzián vizsgálták a törvényességet Gyergyószentmiklóson
2025. október 22., szerda

Újra elindul a lábbusz Gyergyószentmiklóson

Sok szülő és gyerek örül annak, hogy – ha közel két hónapos csúszással is, de – elindulnak reggelente a „Fenyves járatok”. Csütörtöktől felnőtt önkéntesek felügyelete mellett újra szervezetten, gyalog mennek iskolába a bekapcsolódó gyerekek.

Újra elindul a lábbusz Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2025. október 20., hétfő

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából

Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából
2025. október 17., péntek

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya

Tizenkilenc év kihagyás után ismét szüreti bált szerveznek Gyergyószentmiklóson. A rendezvény életre hívói fiatalok – többségük 16–20 év közötti –, akik szüleiktől hallották, hogy az ő fiatal korukban milyen jó hangulata volt ezeknek a báloknak.

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya
2025. október 17., péntek

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét

Néhány nap elteltével visszatért a Gyilkos-tóhoz az a medve, amely az elmúlt hétvégén riadalmat keltett az ott tartózkodók körében. A gyergyószentmiklósi önkormányzat a zernyesti medvemenhelyre szállíttatta az állatot.

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét
Hirdetés
2025. október 15., szerda

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen

Gyergyószárhegyen idén is gazdag programmal várja a látogatókat a 18. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztiválra, mely a hagyományok, a kultúra és a gasztronómia jegyében zajlik péntektől vasárnapig.

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

Ditróban és Balánbányán is ajtókat kellett feltörniük kedden a tűzoltóknak, hogy bejussanak lakásokba, de már nem tudtak segíteni az ott talált személyeken. Az áldozatok 87, illetve 54 évesek voltak. Remetén lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat.

Két embert találtak holtan egy nap alatt
Két embert találtak holtan egy nap alatt
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

2025. október 15., szerda

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán

A napokban ellenőrzik az első, terepen zajló munkálatokat az A8-as autópálya Gyergyóditró – Gerinces közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés keretében. Ez az A8-as autópálya leghosszabb szakasza.

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán
Hirdetés