A faluban muzsikáltak

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Bekecsalján rendezték meg vasárnap A faluban muzsikálnak címet viselő megyei magyar folklórfesztivált,  egyben búcsúztatták a helyi együttes vezetőjét, Móga Margitot is.

Gligor Róbert László

2010. október 26., 17:442010. október 26., 17:44

2010. október 26., 20:082010. október 26., 20:08

•  Fotó: Gligor Róbert László Galéria

Fotó: Gligor Róbert László

A Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja és a nyárádmagyarósi önkormányzat közös szervezésében került sor vasárnap A faluban muzsikálnak című megyei népdal, néptánc, -zenei és népviseleti találkozóra. A negyedik alkalommal megrendezett szakmai szemle megnyitóján Vajda András, a megyei intézmény részlegvezetője kifejtette: az élet egy bizonyos tánc, illetve az életet egy tánc révén is el lehet mesélni. A tánc egy nyelv is, amelyet csak bizonyos közösségek értenek, és amely révén kifejezhetők bizonyos érzelmek. Amikor a hagyományos kultúra rendje megbomlik, akkor ezt a nyelvet is kezdik elfelejteni.

Tánckoszorút fonva

Valóban muzsikaszó fogadta az érkező csoportokat a település központjában vasárnap délután. A tömegben könnyen fel lehetett ismerni a vajdaszentiványiakat sötézöld, a nyárádszeredaiakat piros viseletükről, a marosmagyaróiakat bokrétás-szalagos kalapjukról. A felvonulás után tizenegy néptánccsoport lépett színpadra a nyárádmagyarósi kultúrotthonban.

•  Fotó: Gligor Róbert László Galéria

Fotó: Gligor Róbert László

A sort a helyi iskolások (Búzakalász csoport) szüreti tánca nyitotta meg, míg a további fergeteges hangulatra a marosvásárhelyi Napsugár hangolta rá a közönséget mezőségi táncaival. Holtmaros azt az értékrendet hozta, amit népi kultúrájában hordoz. Ezúttal mezőmadarasi táncokat mutattak be, de ugyanilyen jól szerepeltek a tavaly alakult szabédi Fürge lábak táncosai is, akik ugyancsak mezőségit roptak. A kibédi Madaras Gábor együttes helyi táncait mutatta be, ugyanúgy a marosmagyarói Csurgó táncosai is hagyományos táncrendet vittek színre. A nyárádszeredai Bekecs nyárádselyei táncokat adott elő, míg énekese, Riţiu Ilka Krisztina gyönyörű népdallal töltötte be a hatalmas előadótermet. A marosludasi Hajdina magyarózdi mulatsági táncokkal érkezett, a vajdaszentiványiak helyi táncaikat, a csárdást, batyukát, korcsost mutatták be, és fellépett a marosvásárhelyi idősebb táncosok együttese, az Öregfenyő is. A sort a nyárádmagyarósi Búzavirág zárta, amely a helyi aratási táncrendet, a hagyományos cséptáncot adta elő.

Elbúcsúzott Móga Margit

Lapunk kérdésére Vajda András elmondta: nem véletlen, hogy idén Nyárádmagyaróson szervezték meg a fesztivált. Ugyanis itt létezett egy család és köre, amely “fenntartott valamit. Ez egy táncközösség volt, amely vigyázott arra, hogy azok a mozdulatok, gesztusok el ne vesszenek, amellyel egy közösség kifejezte magát” – mondta a szakember. Móga Margit néniről van szó, aki nemcsak táncosa, de 1987 óta szervezője és vezetője a helyi néptáncegyüttesnek. A megyei intézmény és a helyi önkormányzat ezúton mondott neki köszönetet, ugyanis Margit néni bejelentette visszavonulását. Az elmúlt 60 év munkájára emlékező Móga Margit a köszönetet fájó szívvel, de megelégedéssel és örömmel fogadta, a jelenlevőknek és a helyi tánccsoport tagjainak a hit, remény, szeretet üdvözletét tolmácsolta.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával