Vasárnap templomi ünnepség keretében köszöntötték Oroszhegy község nyolcvan év fölötti lakosait. A polgármesteri hivatal képviselői tibódi otthonában keresték fel a legidősebb lakost, a 101 éves András Márton bácsit. A torta és virág mellett átadták a 80 év fölöttieknek szánt ajándékcsomagot is, majd pezsgővel koccintottak az ünnepelttel.
2009. december 20., 16:412009. december 20., 16:41
„Még élnék egy kicsit, amíg a jó Isten engedi” – mondta Márton bácsi. A hallása kissé megromlott, és fájtatja a szemét is, de még ki-kijár az udvarra.
1908-ban született. Édesapja az első világháború áldozata lett. Hatan voltak testvérek, mára egyedül maradt. Bár a hadsereggel elindult a frontra, egy sérülés miatt műtétre szorult – mire felgyógyult, vége lett a háborúnak.
15 évvel fiatalabb felesége két éve hunyt el. Két gyermeke, négy unokája, öt dédunokája van. Mióta özvegy, nyugdíjas lányával, Sebők Máriával egy háztartásban él.
Nem sikerült megtudnunk, mi a hosszú élet titka, de azt igen, reggelije kávé, pálinka, kalács.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.