Lassan négy éve Marosvásárhelyen működik Gambia Köztársaság romániai diplomáciai képviselete, ahonnan a térség tizenhárom országával tartanak kapcsolatot. Az afrikai országról, érdekességekről, tudnivalókról beszélgettünk a -képviselet vezetőjével, Osváth Pállal.
Nincs két egyforma menyasszony, így nincs két egyforma smink sem – állítja Kovács Krisztina kozmetikus. Nemcsak a stílus, az egyéniség, az igények, de az arc, a szem, de még az ajkak formája is eltér, és persze a hajszín, sőt sok esetben a dekoráció is meghatározza, milyen lesz az összkép.
Régmúlt idők legszavahihetőbb tanúi, a címerek egyre inkább visszanyerik létjogosultságukat. Bár még mindig kevés az olyan szakember, aki az ősi tanúk kutatásával, felújításukkal vagy egykori címerek újbóli megrajzolásával foglalkozik, Marosvásárhely büszkélkedhet két ilyen személlyel.
Itt a farsang, áll a bál! A népszerű gyermekdalban foglaltakhoz híven egyre több helyen van farsangi láz van, főként a kisgyermekes családokban gyakori téma mostanság, hogy kinek, minek öltözzenek a kicsik az óvodai, iskolai maszkabálon. A farsangi alakoskodás azonban nemcsak a gyermekek számára öröm.
Aranyórának nevezik jelentősége miatt azt az első egy-két órát, amelyet világrajövetele után a kisbaba háborítatlanul eltölthet anyja mellkasán: anyja bőrét érezve, szívverését hallva kezdi a világra való eszmélést, megpróbálkozik a szopással, működésnek indul az immunrendszere.
Bár a sakkminta tipikusan őszi és téli viselet, idén tavasszal és nyáron is hódítani fog, de trendi lesz a flitter, a csillogás, s a fodrok, rojtok és bojtok is. Mindehhez pedig viselhetünk erős és pasztellszíneket is.
Hurrá! Itt a tél. Vastag hótakaró fedi a tájat. Mát csak a zuzmarás farkasordító hideg van hátra, de az is már itt kopog a jégvirágos ablakokon. Az alkalmat kihasználva etimológiai indíttatású sétára indulunk.
A Szőcs-portán kürtőskaláccsal fogadnak, életmódváltásról beszélgetünk, Facebook-bejegyzéseket olvasgatunk, politizálunk. Valahányszor szóba hozom jövetelem okát, beszélgetőtársam mindannyiszor kitér előle. Kőrispatakon, a világ egyetlen szalmakalap-múzeumának megálmodójánál, Szőcs Lajosnál jártunk.
Kakaskukorékolás, hajnalhasadta és csattogó hideg. Pálinka, jó kedély és zsíros ételek. Ilyen lehet a romantikus, turistacsalogató kép egy székely disznóölésről, a valóság azonban ennél árnyaltabb. De hogy végeznek a sertéssel Marosszéken olyankor, amikor nincsenek bámészkodó turisták?
A fiatalok öltözködését lazának, formabontónak tartjuk, sokszor megbélyegezzük ezt a generációt. Azt is tudni véljük, hogy számukra fontosabbak a külsőségek, mint a belső értékek és zsebpénzük nagy részét öltözködésre költik. De vajon mennyire helyesek ezek a feltételezések?
A haladóknak már kissé unalmas lehet, de a kezdők és családosok, kisgyerekesek tökéletes téli kikapcsolódásra alkalmas terepe a Havas Bucsin. A sípálya hosszú és nem túl meredek, a szánkózóknak pedig külön pályájuk van. Aki nem tud sízni, leckéket is vehet a Bucsinon.
Diszkrimináció Nagyszebenben, edzőváltás Udvarhelyen, székely rangadó a kupában, a KSE menetelése, a Corona volt a fokmérő és a Sapientia győztes visszatérése – a Helyzetbe hozunk! legújabb részében ismét minden sportágat górcső alá veszünk.
Mindig meg kell újulni! – ez a jelmondata Bene János kovácsmesternek, aki úgy véli, hogy itthon is lehet boldogulni a régi szakmákat tovább művelve. A Bene családban öt generációra visszamenően mindig volt kovács. Nemrégiben le is védették a kialakított brandjüket.
Nem olyan rég még egyszerű diáklány volt, tipikus tinédzserkori örömökkel és problémákkal Geréb Barbara. Magassága miatt sokat ugratták diáktársai, s mégis talán pont ez az oka annak, hogy egy modellögynökség megtalálta. Egy budapesti osztálykiránduláson változott meg az élete.
Geréb Ágnes, az otthonszülés magyarországi arcának számító orvos börtönbüntetésének híre Erdélyben is megosztotta az embereket. Arra voltunk kíváncsiak, miért választja valaki a gyerek világrajövetelének ezt a módját, s vár-e valakire büntetés, ha az otthonszülést választja, segédkezik benne.
Pontban reggel nyolckor nyitja a marosvásárhelyi, főtéri órajavító műhelyt Puskás Árpád, akihez messze földről is elküldik a ketyegő szerkezeteket, ha meghibásodnak. Nem csoda: tevékenységének fél évszázada alatt híre ment megbízhatóságának. Manapság egyre többen igénylik szolgáltatásait.
A román betörés elől menekülők tízezreinek nyújtott ideiglenesen otthont 1916-ban Szolnok: gyakorlatilag ide költözött egész hivatali apparátusával Udvarhely vármegye. A magyar összefogás története mellett kevésbé dicsőséges részleteket is jegyeztek ekkor a krónikák.
Bár megszokta, igazából ma sem szereti ezt a média által ráaggatott becenevet, hogy Viszkis – mondja Ambrus Attila, aki a róla készült film romániai vetítéseire érkezett Erdélybe. A csíki születésű egykori bankrabló nem csak a filmet reklámozza, magáról is szívesen mesél.
Egy régi tálalóasztalkát festett éppen Puskai Melinda, amikor betoppantam műhelyébe. Miközben a festék száradt, arról beszélgettünk, miért is kezdett érdeklődni a krétafesték iránt, és hogyan lett a hobbiból vállalkozás.