A mozgás fontosságát manapság nagyon sokan és sok fórumon hangsúlyozzák, aki viszont évek óta nem sportol, annak nem egyszerű elkezdeni. Kelemen Zsófia gyógytornász szerint a mozgásforma kiválasztásában tekintettel kell lenni az életkorra, az erőnlétre, az egészségi állapotra, de sosem késő elkezdeni.
Százhetven éve, hogy megszületett az „összefoltozott” Tiffany-üveg névadója és kidolgozója, Louis Comfort Tiffany (1848–1933). A díszüvegezés műhelytitkairól a Farkaslakán élő Máthé fivérektől érdeklődtünk.
Ahhoz, hogy kellőképpen megértsük az 1918 végén lezajló folyamatokat, szót kell ejteni a Nemzeti Tanácsok időszakáról, amely igencsak meghatározó eseménysorozata volt az impériumváltás történetének.
Gyerekként még a legnagyobb könyvmolyok kezébe is került olyan kötet a kötelező olvasmányokból, amelyért inkább vállalta az elégtelent, minthogy délutánokon át szenvedjen az olvasásával. A mai fiatalok még nehezebben vesznek kézbe ilyen könyveket. Tévhit, hogy az ifjúság nem olvas, csak épp nem a kötelezőt.
Reneszánszát éli napjainkban a szakáll- és bajuszviselés, megnőtt az igény a hagyományos borotválásra is. Sokszor elengedhetetlen a borbélyok szakértelme az ápolt és divatos megjelenéshez. Szász Ferenc Barna betekintést enged szakmája rejtelmeibe.
Míg hamvazószerdán szigorú böjti nap van és elkezdődik a negyvennapos böjti időszak, addig a rá következő napon, csütörtökön, megengedett a lakomázás, mulatozás. Hogy is van ez? Utánajártunk.
Mit tud egy olyan „noname” okostelefon, amelyet a szolgáltató gyakorlatilag ingyen kínál a klienseinek, hogy újabb két évre magához láncolja őket? Erre voltunk kíváncsiak, amikor kipróbáltuk az Orange Dive 72 néven futó modellt.
Az alábbi történet meglehetősen bizarr. Főhőse azért keresett meg, hogy lerántsa a leplet a fizetős üzenetküldésen alapuló társkereső oldalakról. Névtelenségben kívánt maradni, ezért hamis profilt találtunk ki neki, amilyet ő is használt, amikor a kliensekkel érintkezett. Aliz (22) ugyanis beépített ember, ún. operátor (üzenetkezelő) volt.
Manapság lazább a vezetéknév házasságkötés utáni alakulása, mint korábban. Régen magától értetődő volt, hogy a nő, mintegy alárendelve magát a férfinak, felveszi annak nevét. A családjog értelmében a házasulandóknak közösen dönteniük kell a névváltoztatásról.
Bár sokan azt hinnék, hogy a szerelmesek napján történik a legtöbb lánykérés, a tapasztalat mást mond. Nálunk inkább karácsony, szilveszter környékén a legnagyobb a kereslet a foglalógyűrűkre, Bálint-napra meg inkább divatékszereket kapnak a nők. Beindul lassan ilyenkor a karikagyűrű-kereslet is, amely viszont nem feltétlenül karika, az sem biztos, hogy arany.&
Igaz a mondás: a disznótor nem kényszer! De mit tudnak a sertés feldolgozásáról azok a gyermekek, akik nem családban nevelkednek, és készen kapják az élelmet? Hogy nekik se hiányozzék eme életre szóló élmény, az Oklándi Elhelyezőközpontban hagyományos disznóvágást tartottak.
Diszkrimináció Nagyszebenben, edzőváltás Udvarhelyen, székely rangadó a kupában, a KSE menetelése, a Corona volt a fokmérő és a Sapientia győztes visszatérése – a Helyzetbe hozunk! legújabb részében ismét minden sportágat górcső alá veszünk.
Otthonunk kialakításának talán legnagyobb kihívása a konyhatervezés. Nem csak azért, mert nem olcsó mulatság berendezni, hanem mert nem is cseréljük le minden évben a bútorokat, konyhagépeket, csaptelepeket, világítótesteket. Utánanéztünk, milyen konyhatrendek határozzák meg idén a lakberendezést.
Tőlünk nyugatabbra már tudják, hogy a kompakt szabadidő-autókhoz nem kötelező a dízelmotor, és összkerékhajtásra sincs szükség. Ilyen szempontból akár „népnevelő” szerepet is kaphatna nálunk a Škoda új hobbiterepjárója –, de ne legyünk álszentek, a Karoq is kapható dízellel.
Marosvásárhelynek volt egy sörgyára, egy sörháza és egy Sörház utcája is, amiből mára csak az emlékek maradtak – ezt próbálják feleleveníteni az Örökségünk őrei projekt során az Elektromaros Gimnázium 11. F. osztályának diákjai, az Effes őrök.
Csíkszeredában született, Esztergomban alussza örök álmát Tamás József (1868–1931) építész, a madéfalvi Siculicidium emlékmű tervezője. Emlékét ma már méltó módon ápolják, bár volt idő, amikor sírjának megmentéséért akciót kellett indítsanak a madéfalviak. Szerencsére sikerrel.
Maros-Torda Vármegye Vitézi Székkapitánysága 1940–1944 közötti történetének kutatásához összeállításához kér segítséget Berekméri Árpád Róbert és Nemes Gyula történész. Keresik az ebben az időszakban vitézzé avatott, illetve várományosként esküt tett egykori marosvás&am
Sisak, páncél, szandál az öltözete egy római katonának, a fegyvere pedig a pajzs, a kard és a tőr. Sokáig csak múzeumban vagy filmekben láthattunk ilyen autentikus római katonát, két éve immár, hogy marosvásárhelyi történészek is megelevenítik a második század harcosait.
Túl sok város nem mondhatja el a környéken magáról, hogy egyik „negyede” egy síparadicsom. Na jó, a paradicsom talán túlzás, de tény, hogy bő húsz perc autózásra a belvárostól sokféle téli kikapcsolódásnak élhetünk úgy, hogy nem megyünk tőle csődbe. Hargitafürdőn néztünk körül.