Az udvarhelyiek forradalmi tavasza: a társadalmi feszültségek szították a parazsat

Elsősorban az úrbéri viszonyok megoldásának és a közös teherviselésnek a kérdései. Miután lezajlott az udvarhelyi Szék-házán egy több napon át tartó rendi tanácskozás, elfogadtak egy „cselekvési tervet”. A szikra hamar tűzzé változott, a felsorolt eszmékről a nép is tudomást szerzett és állást is foglalt mellettük. Már a kezdetekkor kitűnt jó vezetői képességeivel Udvarhelyszék országgyűlési képviselője, Tarcsafalvi Pálffy János középnemes. Az összegyűlt tömegnek Pálffy 26-án számolt be a hírlapokból már ismert eseményekről, amelyeknek középpontjában a testvérhonnal való unió fontosságát és az erdélyi országgyűlés azonnali megtartását hangsúlyozta. Martonosi Gálfi Mihály, a későbbi székely vértanú, mint újságíró tudósított a 26-i eseményekről.

– jegyezte fel Gálfi.

Az udvarhelyi 8 pont

Március 27-én a rendek tanácskoztak és elfogadták az udvarhelyi 8 pontot:

1. Hűség a fejedelem és háza iránt.
2. Unió bárminő úton.
3. Sajtószabadság.  
4. Közös teherviselés.
5. A föld szabaddá tétele, jobbágyfelszabadítás állami kárpótlással.
6. Törvény előtti egyenlőség.
7. A nép felszabadítása és politikai jogokkal való felruházása.
8.  Nemzetőrség felállítása.

28-án este az udvarhelyi diákság, kiegészülve más helyi és vidéki emberekkel, fáklyákkal és zeneszóval jelent meg Pálffy szállása előtt. Akkora volt a tömeg, hogy az utcán alig lehetett mozogni. Az iskolák énekkara elénekelte Petőfi Nemzeti dalát és a nép utána esküdött, majd megéljenezte Batthyány Lajost és Kossuthot. A sokaság fölött nemzetiszínű lobogó lengett EGYESÜLÉS felirattal. Pálffy János lángoló szavakkal üdvözölte az ifjúságot, majd a spontán tüntetés a Rákóczi induló dallamaira oszlott szét. 31-én délután gyűlést tartottak a Szék-házán, ahol elhatározták, hogy követeket küldenek a kolozsvári főkormányszékhez (Gubernium) és főkormányzóhoz az események felgyorsítására.

Este a református kollégium ifjúsága és az iparos fiatalok együtt járták be az utcákat, fáklyásmenettel köszöntve a forradalom eszméit. A tüzes ifjak Petőfi szállóigéit skandálták és a Nemzeti dalt énekelték. Aztán a francia forradalom példája szerint lakomát tartottak a város nagytermében.

Uniós országgyűlés udvarhelyi nyomásra

Április 3-án forradalmi hangulatban kezdődött meg a széki közgyűlés. Egyik legfőbb határozat az adók és egyéb közterhek arányos kirovására vonatkozott.

Egy ifjú jogász, Veress Ádám a következőképpen írta le a helyi hangulatot:

Másnap, április 4-én a városban elégették a gyűlölt Metternich kancellár arcképét, a közgyűlésen pedig elhatározták, hogy egy 30 tagú küldöttséget indítanak Kolozsvárra, sürgetni az egyesülést kikiáltó országgyűlés összehívását. Az érvényben lévő törvények szerint ugyanis az unió kivitelezése attól függött, hogy az erdélyi diéta elfogadja-e vagy sem. A bécsi udvar érdeke pedig ennek az országgyűlésnek a halogatása volt. Az udvarhelyi közgyűlés felterjesztést intézett az erdélyi „kormányhoz” (Gubernium), melyben hangsúlyozták, hogy „az unió minden teendők alapja, sőt a legelső teendő, a fejedelem és a haza létérdeke, Magyarország fölvirágzásának föltétele (...)”. Nemsokára a küldöttség el is indult, vezetője az a Pálffy János volt, aki később fényes politikai pályát futott be (országgyűlési alelnök, államtitkár, a Honvédelmi Bizottmány tagja). Az udvarhelyiek április 8-án érkeztek Kolozsvárra, hosszú kocsisorban, nemzeti zászlókat lobogtatva. Hasonló lelkesedéssel fogadták őket a kolozsváriak is, az érkezés hazafias tüntetéssé változott, a kolozsvári diákok lelkesen énekelték a Rákóczi-indulót. Üdvözlőbeszédükre Pálffy válaszolt, kijelentette, hogy ha kérelmük nem talál meghallgatásra, akkor harmincezer székellyel fognak visszatérni. Másnap a küldöttség a Gubernium épületében benyújtotta kérvényét gróf Teleki József főkormányzónak, aki uralkodói jóváhagyás hiányában és az alkotmányosságra hivatkozva nem adott beleegyező választ. A főkormányzó hideg fogadtatását látva Pálffy megismételte a harmincezer székelyre vonatkozó fenyegetését. A küldöttség távozása után a főkormányszék épülete előtt háborgó tömeg gyűlt össze, és azt követelte, hogy a kormányzó adjon nyílt választ. A válasz nem is késett, hangneme viszont hagyott némi kívánnivalót maga után:

Az udvarhelyiek április 10-én, egy még keményebb hangvételű „emlékiratot” fogalmaztak meg és adtak be a Guberniumhoz. Kijelentették, hogy visszautasítás esetén a rend további fenntartásáért nem tudnak jótállni, a bekövetkező eseményekért Isten és ember előtt felelősek nem lesznek. A székelyek kérését és beadványait a főkormányszék teljes ülésén tárgyalták április 11-én, és a szorongatott helyzetre való tekintettel azt a rendkívüli határozatot hozták, hogy az országgyűlést felsőbb (uralkodói) jóváhagyás reményében május 29-ére Kolozsvárra összehívják. A döntést még aznap világgá kürtölték. Így hirdették ki – Udvarhelyszék erélyes sürgetésére – az 1848. május 29-ei kolozsvári országgyűlést, amely az uniót megszavazta.

Tettük jelentőségét növelte az az ellenkezés, amit a többi erdélyi nemzetiség (románok, szászok) nagy része táplált az unióval szemben.