Az ötkarika bűvöletében: erdélyi sajtósok a téli olimpián

A 30 éves újságíró rámutatott: a bravúros akkreditáció még nem minden, azzal még nem voltak kint az olimpián, a fiúk önszorgalomból szponzorokat kerestek phjongcshangi akciójukhoz, csak így tudták finanszírozni borsos árú repülőjegyüket, valamint az ottani szállás, ellátás költségeit.

Ahol nincsenek bűnözők, túlsúlyos emberek

Dél-Korea amúgy nagyon tetszett nekik: elmondásuk szerint ők semmit sem éreztek az Észak és Dél közötti konfliktusból , igaz, helyi újságot nem olvastak, mert nem értették volna, a helyiekkel sem tudtak igazán kommunikálni. De Kádár Zoltán például úgy érzi, bár sok tömegeseményen volt, most érezte magát a legnagyobb biztonságban.

Dél-Korea 1988-ban szervezett még nyári olimpiai játékokat, s azóta készültek is, hogy a télit is megszervezhessék valamikor, ugyanis meg akarták mutatni a világnak, hogy milyen szép hegyeik vannak, s milyen jók a téli sportokban. Ez látszott is az országon: igazi olimpiai hangulat volt, mindenütt óriásplakátok, különböző szimbólumok hirdették, hogy ott zajlanak az ötkarikás játékok, de az emberek is csak erről tudtak beszélni. „Amúgy náluk a gyorskorcsolya nemzeti sport, a hét sportcsatornából haton állandóan a gyorskorcsolyát nyomják meg a curlinget, amiben ők jók, azt éjjel-nappal mutatják” – mesélte az ifjabb Zoli, aki amúgy is azt tapasztalta, nagyon sportos nemzet a dél-koreai, mindenki sportol valamit, igaz, túlsúlyos embert is csak egyet látott köztük élőben, egyet meg a tévében. Az összesen kettő.

„Ráadásul itt nem az volt, mint amit Rióban tapasztaltam, hogy megérkeztél, s ők még festettek, építettek. Rióban konkrétan megtörtént, hogy zajlott az esemény, s ők még meszeltek a sportcsarnokban. Itt ilyen őrült pillanatokat nem tapasztaltunk, minden készen volt, amikor megérkeztünk” – mesélte Szép Zoltán, aki szerint az egész szervezésre jellemző volt a pontosság, precizitás. Hibaként csak azt róná fel a szervezőknek, hogy hiányzott a spontaneitás, a B-terv, vagyis, ha valami mégis befuccsolt, nem tudták a megoldást.

Hozzátette: a legkiemelkedőbb esemény egy magyar ember számára nyilván, hogy ott volt az első aranynál, amit téli olimpián a magyarok szereztek.

Úgy érzi, ez az élmény kárpótolja őket azért, hogy Szöulban hét órát kellett várniuk a reptéren, hogy legyen összeköttetés az olimpiai faluval, vagy azért, hogy több mint két hétig olyasmit ettek, amiről azt sem tudták, mi az.

„Bár benne volt a levegőben az érem, inkább egyéniben vártuk Liu Shaolin Sándortól, nem a váltóban. Ráadásul mindannyian tudtuk, hogy a gyorskorcsolya olyan kiszámíthatatlan sportág, nagyon könnyű kicsúszni, kiesni” – magyarázta Szép is, akinek a magyar aranyérem mellett még kiemelkedő élménye, hogy Phjongcshangban találkozhatott a csíki haverjével, Kinda Gézával, aki snowboardban pályanyitóként ügyködött, és felvitte a két újságírót a rajthoz, ahová amúgy újságírók nem mehettek volna.

Mikor lesz román arany?

Kérdésünkre, hogy vajon román aranyérem mikor lesz téli olimpián, Kádár Zoltán kifejtette, hogy ha így haladunk, soha.

A szerkesztők még ki sem pihenték igazán a koreai fáradalmakat, de nem tétlenkednek, április végén a hokivébére készülnek Budapestre, de természetesen mindketten szeretnének ott lenni Tokióban a nyári olimpián, s négy év múlva Pekingben is. „Tokió számomra személyesen is fontos, mert édesapám ott tornázott 1964-ben. Azt mondtam, hogy valamilyen módon ott leszek, ha nem akkreditációval, akkor szurkolóként. Érzelmileg fontos számomra. Ha már sportolóként nem lehettem ott egy világversenyen, mert nem volt annyi tehetségem, kitartásom, akkor ha újságíróként ott leszek, akkor gondolom, büszke lesz rám édesapám onnan fentről” – fogalmazott Kádár Zoltán.