Az azonnali és hosszútávú megtakarítás, illetve a pénzek észszerű felhasználása érdekében szervezik át Marosvásárhelyen az önkormányzat szakosztályait, többek között a városi kertészetet is. Erről számolt be sajtótájékoztatóján Marosvásárhely polgármestere.
Halálos áldozatot követelt az a tűz, amely egy marosvásárhelyi tömbházlakásban ütött ki csütörtök délelőtt.
Csütörtökön hajnalban spontán sztrájk volt a marosvásárhelyi közszállítási vállaltnál, a tiltakozó sofőrök öt órakor a parkolóban maradtak, nem indultak el az autóbuszokkal.
Az adott tanintézetre, illetve településre vonatkozó járványügyi forgatókönyvtől függetlenül minden iskolában a diákok fizikai jelenlétével zajlanak majd a délutáni felzárkóztató tanórák. Ez alól csak a karantén alá vont települések tanintézetei képeznek majd kivételt.
A koronavírus-világjárvány és az abból adódó korlátozások ellenére, a körülményekhez alkalmazkodva működik a Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér, ahonnan a tervek szerint áprilistól egy Egyiptomba tartó járat indulna heti rendszerességgel.
Egyelőre tizenegy település jelezte Maros megyében, hogy önállóan kívánja megszervezni az iskolások tej- és kifliprogramját, hogy előnyben részesülhessenek a helyi pékségek, tejgyárak termékei. Marosvásárhelyen pénteken döntenek erről, de a tervezet szerint nem akarják saját kézbe venni a szolgáltatást.
A Marosvásárhely és Szászrégen, valamint a Marosvásárhely és Parajd közötti országutakat összekötő, Nagyarnye – Nyárádremete – Szováta közötti, 45 kilométeres megyei útszakasz teljes felújításának a műszaki-gazdasági dokumentációját hagyta jóvá a Maros megyei tanács.
Azzal gyanúsítanak egy 18 éves erdőszentgyörgyi fiatalt, hogy kilenc mobiltelefont tulajdonított el egy üzletből, 11 ezer lejes kárt okozva.
Bár jó két hétig 1 ezrelék alatt volt a fertőzöttségi arány Maros megyében, az elmúlt két napban észlelt növekedés miatt 1,02 ezrelékre ugrott a mutató. Az elmúlt 24 órában a frissen azonosított betegek száma 67, a járvány kezdete óta összesen 18 480-an betegedtek meg a megyében.
Havazásban nyitották meg Marosvásárhelyen a Bethlen Gábor fejedelem szobra előtti fotókiállítást március 10-én délelőtt, amellyel nem csak az elmúlt években megtartott székely szabadság napjára emlékeznek a szervezők, hanem a székelység önrendelkezését is kérik.
Úton vannak hazafelé a gólyák, március második felében már várható az érkezésük. Románia déli vidékein már jelezték, hogy néhány pár megérkezett, hamarosan Székelyföldön is megjelennek.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Tavaly nagyon kevés fogyatékkal élő felnőtt élt azzal a lehetőséggel, hogy segédeszközök vásárlására támogatást igényeljen. Holott a szakhatóság által kezdeményezett támogatási lehetőség célja hozzásegíteni a fogyatékosokat, hogy teljesebb életét éljenek, munkát vállaljanak.
Egy éve azonosították az első koronavírussal fertőzött személyt Maros megyében, a keddi adatok szerint azóta 18 413-an betegedtek meg.
Rongyok, nedves törlőkendők, egyszer használatos maszkok kerültek elő abból az 50 centiméter átmérőjű csatornavezetékből, amely kedden eltört Marosvásárhelyen, és egy út beomlásához vezetett.
Hónapok óta először csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Hargita megyében, és az alkalmazások száma is nagyobb volt az elmúlt időszakban, mint az előző év azonos időszakában. Egyelőre leginkább az építkezési szektorban nőtt meg az aktivitás.
A Maros megyei prefektúra jelentése szerint egyre több település lép át a zöld besorolásból a sárgába, miután emelkedett a koronavírussal fertőzött személyek száma.
Nagy volt az érdeklődés az Erdélyi Médiatér Csoport hétfői maszkosztási akciója iránt: hat városban és több mint egy tucat vidéki településen közel húszezer védőfelszerelést osztottunk szét. Mindenki örömmel fogadta a figyelmességet, akárcsak a tulipánokat, amelyeket a hölgyeknek adtunk át nőnap alkalmából.
Ősszel még elegendő fertőtlenítőszer és védőfelszerelés sem volt a marosvásárhelyi bölcsődék alkalmazottai számára, de nem merül ki ennyiben a hiány a hat bölcsődében, amely a város önkormányzatának ügykezelésébe tartozik. Néhány intézményben a meleg víz is luxusszámba megy, nincs karbantartó személyzet.