
Maros megyében idén eddig 582 esetben jelentették a rendőrségen családon belüli erőszakos cselekedetet. Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Maros megyében mintegy tíz százalékkal kevesebb családon belüli erőszakos esetet jelentettek a rendőrségen idén január és augusztus között, mint egy évvel korábban. A megyében 53 személy lábára kerül fel az elektronikus bilincs, amely jelzi, ha az erőszakot elkövető az áldozata közelébe megy.
2023. október 02., 14:252023. október 02., 14:25
A Maros megyei rendőrség egész évben tájékoztató kampányokat szervez, amelyeken a családon belüli erőszak témaköréről ossza meg a legfontosabb tudnivalókat.
Az iskolákban, közösségi rendezvényeken, fesztiválokon, munkaközösségekben szervezett kampányok célja, hogy
A megyei rendőrség kimutatásából megtudhatjuk, hogy idén az év első nyolc hónapjában
A telefonos bejelentések nyomán a helyszínre kiszállt rendőrök 175 azonnali távoltartási rendeletet adtak ki, arra utasítva az erőszakot elkövető személyt, hogy hagyja el a lakást.
Ez bírósági eljárás, tanuk kihallgatása után történik. Ebből idén, szeptember elejéig 81-et adtak ki. Aki megszegi a megszabott távolságot őrizetbe veszik, ez idén 22 esetben történt meg. A családon belül erőszak elkövetéséért kilenc személy ellen indítottak bűnügyi eljárást és három személyt előzetes letartóztatásba helyeztek.
Maros megyében egy évvel ezelőtt vezették be az elektronikus lábbilincs alkalmazását, amelyet az országban másik két megyében használnak még. Mint ismert a módszer lényege, hogy
Ez hangjelzést ad ki, ha az elkövető az áldozat közelében ér és a rendőrségen is jelzi, hogy megszegte a távoltartási rendeletet. Ilyenkor a felügyelő rendőrtiszt felhívja telefonon az áldozatot, és szükség esetén kiküldi az ügyeletes rendőröket, hogy segítsenek rajta ha szükséges.
Tavaly októbertől Maros megyében 56 bilincset helyeztek fel, ebből 43-at idén.
Csép Éva Andrea parlamenti képviselő létrehozta a Női Jogvédő Ügyeletet, ahova magyar nyelven fordulatnak azok, akik úgy érzik, hogy megsértik jogaikat, bántalmazó kapcsolatban élnek vagy csak eligazítást szeretnének kérni. Az ingyenes tanácsadás, szolgálat elérhető a noijogvedougyelet@rmdsz.ro e-mail-címen, vagy a 0725-109 757-es telefonszámon.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!