Évről évre többen használják ki a polgármesteri hivatalok által biztosított 10 százalékos adókedvezményt és fizetik ki a kirótt illetékeket március végéig. Aki még nem tette meg, de tervezi, fizethet személyesen a pénztáraknál, de online is, az erre létrehozott felületen.
Nem az anyagi keretek szűkössége jelenti a legnagyobb gondot a civil szférában tevékenykedő szociális szolgáltatók számára, hanem sokkal inkább az állami apparátus irányából észlelhető jóérzés hiánya, a közalkalmazottak negatív hozzáállása.
Árpád-kori templom maradványait és egy 17. századi érintetlen kriptát tártak fel többek közt a Maros megyei múzeum munkatársai a gyulakutai református templom felújításakor végzett régészeti kutatások során. A kriptához lejáratot építenének, hogy látogatható legyen.
Az utóbbi 24 órában 104 koronavírus-fertőzött személyt vett nyilvántartásba a Maros Megyei Egészségügyi Igazgatóság. A járvánnyal összefüggésbe hozható haláleset nem történt a megyében – tájékoztat a prefektúra.
Két autóbalesethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat csütörtök éjszakától péntek reggelig.
Nem lesz negatív hatással a Transilvania Nemzetközi Repülőtér forgalmára a hamarosan elkészülő brassói repülőtér, ugyanis a marosvásárhelyi légikikötő utasforgalmának adatbázisa szerint nagyon kevés Brassó megyei, illetve annak vonzáskörzetéből érkező utas használta a lehetőséget, hogy Maros megyéből induljon.
Eredményesnek minősítette a Marosvásárhelyen és a megye területén zajló koronavírus elleni oltási kampányt Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán és az egészségügyi igazgatóság (DSP) vezetője, Iulian Moldovan.
Az utóbbi egy nap alatt négy, koronavírus-fertőzött személy vesztette életét Maros megyében. Az új esetek száma meghaladta a százat – tájékoztat a prefektúra.
Iskolaépületek bővítésére és korszerűsítésére, sportteremépítésre, művelődési otthon felújítására nyert pályázatot öt Maros megyei település. A fejlesztési minisztérium több mint 44 millió lejt juttat Maros megyének.
Eddig 20 700 személy iratkozott fel oltási várólistára az immunizáció harmadik, immár a teljes népességet érintő szakaszában Maros megyében, ahol az elmúlt huszonnégy órában nagyon megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma.
Csökkent az átlagos napi fertőzések száma a diákok és az iskolai alkalmazottak körében az elmúlt héten – közölte az oktatási minisztérium. Március 8-15. között napi 22 esetet jegyeztek a diákok körében, és napi 40 esetet a pedagógusok és alkalmazottak körében országos szinten.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Maros megyében vannak még üres helyek a koronavírus-fertőzötteknek fenntartott intenzív terápiás részlegen, de már csak nagyon kevés – nyilatkozták az illetékesek, miután kiderült, hogy országszerte komoly gondok vannak a súlyos állapotban levő fertőzöttek ellátása terén.
Előzetes letartoztatásba helyeztek kedden délután két marosvásárhelyi fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy két nőtől és egy idős férfitől raboltak ékszereket és pénzt.
Maros megye nagyrészében szerda reggel igazi télre ébredek a lakók, korán reggel több autó különböző okok miatt sodródott le az úttestről. A tűzoltók már éjszaka is több helyen be kellett avatkozzanak, mert fák és villanyoszlopok dőltek ki.
Olyan hátrányos helyzetű fiataloknak nyújt segítséget a függetlenné válásban a Horizont – Segítünk, hogy segíts magadon! nevű program, akik állami gondozásban, esetleg nevelőszülőknél élnek, vagy elvált szülők gyerekeként nehéz anyagi körülmények között töltik mindennapjaikat.
Kívánságaink címmel állított össze tízpontos listát a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma. Ennek első pontja, hogy sürgősen dolgozzanak ki egy stratégiát a magyar politikai és civil szervezetek által fenntartott, Budapest által támogatott autonómiatörekvések ellen.
Enyhe égési sérüléseket szerzett egy férfi egy kedden történt tűzesetben, a Maros megyei Cikmántoron.
Továbbra is sokan vannak, akik nem tartják be a járványügyi intézkedéseket és akik ezért pénzbírságot kell fizetniük.