Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is a kukoricaföldek közt kell közlekedni, elhúzódik az egyik nyárádmenti híd felújítása

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Előre nem látott gondok miatt felfüggesztették a nyárádszentlászlói híd felújítási munkálatait a nyáron, és egyelőre nem tudni, mikor folytatják. Környéken lakó olvasóink jelezték, aggodnak, hogy télen miként tudnak majd a kerülőútként kijelölt földúton közlekedni.

Simon Virág

2023. október 22., 12:522023. október 22., 12:52

Az Ákosfalva és Nyárádszereda között fekvő, közigazgatásilag Nyárádgálfalvához tartozó településen meglehetősen nagy az áthaladó forgalom, és a falu turisztikai szempontból is kiemelt helyet foglal el, hiszen ott található az az unitárius műemléktemplom, amely már az 1332-es pápai tizedjegyzékben is szerepelt.

A nyárádszentlászlói híd felújításának tavaly nyáron fogtak neki, egy ideig az egyik sávon lehetett közlekedni rajta, majd teljesen lezárták és a forgalmat mellékutcákba, illetve a mezőn keresztül vezető útszakaszra terelték. A környéken lakók – különösen azok, akik Ákosfalva és Nyárádszereda között közlekednek –

egész nyáron a poros, kilométerekkel hosszabb úton kellett járjanak autóikkal.

A gyalogosok át tudnak kelni a hídon, mert készítettek egy fapallót.

Hirdetés

A Székelyhont megkereső panaszostól megtudtuk, hogy

hónapok óta semmi mozgás nincs a hídnál, nem halad a kivitelező a munkálatokkal, miközben közeledik a tél.

Azért aggodnak, hogy a havas, jeges időszakban nem tudják majd Ákosfalváról, Nyárádszentbenedekről megközelíteni Nyárádszeredát, ahol a munkahelyük van.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A munkálatokat a Maros megyei tanács rendelte meg, kérdésünkre a szakigazgatóságtól kaptunk írásos választ. Kiderült, hogy a tavaly nyáron megkezdett munkálatokat a szerződés értelmében egy év alatt kellett volna elvégzeni, a téli időszakra azonban felfüggesztették. Idén nyáron azonban,

miután teljesen lecsupaszították a vasszerkezetű hidat, kiderült, hogy a tartószerkezet korrodálódott, és a betonból öntött részen is gondok vannak.

A kivitelező idén június végén jelezte mindezt a megyei tanács szakigazgatóságának, és kérte, hogy hosszabbítsák meg a kivitelezési határidőt 13 hónapra.

Most vadregényes, de télen milyen lesz? •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Most vadregényes, de télen milyen lesz?

Fotó: Haáz Vince

„Jelenleg a tervező cég keresi a megoldást, hogy folytatni lehessen a munkálatokat. Az általa javasolt megoldásokat el kell fogadnia a műszaki szakértő és a projektet felügyelő szakember is. Ki kell derüljön, hogy milyen megoldások vannak és azok milyen költségekkel járnak. A felmerült problémát nem lehetett előre látni, ez csak azután derült ki, hogy lecsupaszították a híd egy részét. Most

Idézet
várni kell a megoldásokra”

– írta válaszában a szakigazgatóság.

Hosszabb és rosszabb az elkerülőút •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Hosszabb és rosszabb az elkerülőút

Fotó: Haáz Vince

A műszaki igazgatóságtól kapott tájékoztatásból az is kiderül, hogy a kivitelező vállalta,

a munkálatok végéig megfelelően karbantartja az elkerülő utat.

A válaszban azt is leírták, nincs tudomásuk arról, hogy az út minősége miatt közúti baleset történt volna az említett szakaszon.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Rengett a föld péntek hajnalban

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 19 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Rengett a föld péntek hajnalban
Rengett a föld péntek hajnalban
2026. július 24., péntek

Rengett a föld péntek hajnalban

Hirdetés
2026. július 24., péntek

Egy éve hőségriadó, idén 10 Celsius-fokos hajnalok – látványosan más arcát mutatja a nyár

Miközben tavaly ilyenkor hőségriadó miatt figyelmeztettek a meteorológusok, idén pulóveres reggelre ébredtek a székelyföldiek. Július 24-én több településen alig haladta meg a hajnali hőmérséklet a 10 Celsius-fokot.

Egy éve hőségriadó, idén 10 Celsius-fokos hajnalok – látványosan más arcát mutatja a nyár
2026. július 24., péntek

Megint 9 lej fölé emelkedett a benzin ára

Újabb drágulás tapasztalható az üzemanyag-piacon, a benzin literenkénti ára több töltőállomáson is meghaladta a 9 lejt, a gázolaj ára pedig a 10 lejt közelíti.

Megint 9 lej fölé emelkedett a benzin ára
2026. július 24., péntek

A kontaktlencséről másképp – a kulcs a személyre szabásban rejlik

Sokan még mindig tartanak a kontaktlencséktől, pedig ma már a kisgyermekektől az idősekig szinte bárki számára megoldást jelenthetnek. Bódi György, a brassói Best Optic optometristája szerint a legtöbb tévhit ideje lejárt.

A kontaktlencséről másképp – a kulcs a személyre szabásban rejlik
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Ismét dróntámadások miatt kaptak Ro-Alertet a Tulcea megyeiek

A hadsereg radarrendszere péntekre virradóra dróncsoportot észlelt az ukrajnai oldalon, a romániai folyami határtól mintegy 33 kilométerre északra. Tulcea megye lakosságát Ro-Alert üzenetben figyelmeztették becsapódások veszélyére.

Ismét dróntámadások miatt kaptak Ro-Alertet a Tulcea megyeiek
2026. július 24., péntek

770 millió euró helyreállítási forrás elvesztésével járna a közalkalmazotti bértörvény elfogadásának elmulasztása Romániának

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön figyelmeztetett arra, hogy a közalkalmazotti bértörvény elfogadásának elmulasztása 770 millió euró helyreállítási forrás elvesztésével járna, és nem eredményezne megtakarítást a bérkiadásokban sem.

770 millió euró helyreállítási forrás elvesztésével járna a közalkalmazotti bértörvény elfogadásának elmulasztása Romániának
2026. július 24., péntek

Robbanás rongált meg egy kereskedelmi hajót a Fekete-tengeren

Robbanás rongált meg péntekre virradóra egy libériai felségjelzésű szénszállító hajót Románia kizárólagos gazdasági övezetében, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 22 tengeri mérföldre délkeletre.

Robbanás rongált meg egy kereskedelmi hajót a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Kataszteri leállás: meghosszabbíthatják a kedvezményes áfára jogosító határidőt

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.

Kataszteri leállás: meghosszabbíthatják a kedvezményes áfára jogosító határidőt
2026. július 23., csütörtök

Egyre többen kérnek segítséget családon belüli erőszak miatt

Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.

Egyre többen kérnek segítséget családon belüli erőszak miatt
2026. július 23., csütörtök

Új bölcsődéket adtak át Siménfalván és Csíkbánkfalván

Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.

Új bölcsődéket adtak át Siménfalván és Csíkbánkfalván
Hirdetés