Csípős hidegre ébredt az ország hétfő reggel. Noha Székelyföldön is jóval a fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, több helyen is az országban mínusz 23 Celsius-fok alatti értéket mértek. Marosvásárhelyen is rendkívül hideg volt.
Tűz ütött ki vasárnap a háromszéki Kommandón, a lángok több épületre is átterjedtek. Az esetről beszámoló Szentléleki Ifjúsági Szervezet szerint öt ház vált a lángok martalékává, és a károsult családoknak segítségre van szükségük.
A Székely himnusz Magyar Értéktárba való felvételéről döntött a Hungarikum Bizottság, így hatra növekedett az erdélyi kiemelt nemzeti értékek száma – tájékoztat hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Mindhárom székelyföldi megyében három-három újabb település került vörös zónába: Kovászna és Maros megyében két város és egy község, Hargita megyében pedig három község fertőzöttségi mutatója haladta meg a három ezreléket.
Két haláleset is történt három napon belül a hegyekben, az egyik a Bucsecs-hegységben, a másik a Kelemen-havasokban. A soron következő hosszú hétvége miatt most is sokan készülnek hegyi túrákra, a hegyimentők azonban óvatosságra intenek.
Tizenhat koronavírus-fertőzött beteget kezelnek jelenleg a sepsiszentgyörgyi kórházban, öt esetben pedig a tünetek alapján fennáll a fertőzés gyanúja, de még nem igazolta vissza a teszt.
Egyre inkább körvonalazódik a kórház tehermentesítésére, a koronavírus-fertőzötteknek létrehozott állapotfelmérő járóbeteg-központok működése Sepsiszentgyörgyön.
Az elektromos áram és a gáz esetében bevezetett állami árkompenzáció és az energiaárak befagyasztása óta a villanyszámlák esetében fordult elő gyakrabban, hogy a szolgáltató nem foglalta bele az árba az állami támogatást.
Hargita megyében három, Maros megyében pedig egy újabb település került vörös zónába, és egy került le a listáról is. Kovászna megyében továbbra sem történt változás a vörös besorolású település-listát illetően.
Rendkívül alacsony hőmérsékleti értékeket mértek szerdára virradóra a Keleti-Kárpátok térségében, beleértve a csíki- és a gyergyói medencéket is. Térségünkben Maroshévízen volt a leghidegebb, itt mínusz 18,6 Celsius-fokot mértek.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata tömbházlakásokat vagy családi házakat vásárol a városban és a környező falvakban, amelyeket szükséglakásokká alakítanak át. Ezeket meghatározott időre azoknak ajánlanák fel, akik fedél nélkül maradtak.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Tavaly négy háziorvosi rendelő zárt be Kovászna megyében, miután az orvosok nyugdíjba vonultak – derül ki a megyei egészségügyi igazgatóság adataiból.
Jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a brassói táblabíróság a Kovászna megyei Bölön község volt polgármesterét, Sikó Imrét európai alapok jogtalan megszerzése miatt – számol be az Agerpres.
Hargita megyében öt, Maros megyében pedig négy újabb település került vörös zónába, míg Kovászna megyében nem történt változás.
Székelyföld-szerte megmaradt a hó, a tegnap esti, illetve éjszakai havazás a legtöbb helyen 4–10 centiméteres hótakarót eredményezett.
A stratégia a 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé hívó szava, jelentette be hétfőn a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK) szervezett sajtótájékoztatón Ferencz S. Apor, a Biennálé kurátora.
A háziorvosi rendelőkben is végezhetnek már a páciensek számára ingyenes koronavírus-teszteket, az egészségbiztosítással nem rendelkezők is élhetnek a lehetőséggel.
Tavaly több mint 50 ezer tonna hulladékot szállítottak el – vont mérleget a háromszéki Tega Rt. köztisztasági vállalat. Máthé László igazgató szerint az ebből a mennyiségből összegyűlt szemétdomb nagyobb lenne mint egy stadion.