
Művészeti, kulturális oktatással töltenék be a teret
Fotó: Kovászna Megye Tanácsa
Élni fog elővásárlási jogával Kovászna Megye Tanácsa a céhes város egyik műemléképületének esetében, amely a későbbiekben a Művészeti Népiskolának biztosítana helyet – többek között erről döntöttek hétfőn a megyei önkormányzati képviselők.
2024. augusztus 13., 12:242024. augusztus 13., 12:24
Eladóvá vált a céhes város központjában található Román Kereskedelmi Bank (BCR) épülete, a háromszéki önkormányzat ezért úgy döntött, kihasználja elővásárlási jogát. Tamás Sándor megyetanács-elnök kiemelte, hogy a közösség javára gyarapítanák a megye vagyonát, ahogyan az előző években is tették.
„Ezért vásároltuk meg a helyi önkormányzattal az oltszemi Mikó-kastélyt, amelyet most újítunk fel, ezért fogjuk újjáépíteni a málnásfürdői kezelőközpontot, korábban rendeztük a zabolai Csipkés táborunk alatti terület tulajdonviszonyát, hogy ott is korszerű létesítményt tudjunk kialakítani” – magyarázta az elnök.
Megvételéről a továbbiakban egy elnöki rendelkezéssel kinevezett bizottság fog tárgyalni, ezután újabb határozatot kell hoznia a tanácsnak a vásárlásról.
A hétfői ülésen határozatot fogadtak el arról is, hogy beveszik a megye közvagyonába azt a 19 elektromos mikrobuszt, amelyet uniós pályázatból vásároltak meg.

Ingyenesen átadhatják a települések, iskolák számára azt a tizenkilenc új, elektromos kisbuszt, amelyet a Kovászna Megyei Tanács a helyi önkormányzatokkal közösen, pályázati úton vásárolt. Később további tizenhét jármű fog érkezni.
Valamennyi, a belfasti tüntetéseket kísérő incidensekben érintett román állampolgár segítséget kapott a helyi hatóságoktól vagy hozzátartozóitól, és ideiglenesen biztonságos helyre költöztették őket – közölte csütörtök este a román külügyminisztérium.
Elkezdődött Csíkszentkirályon az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakított ideiglenes körforgalom végleges formájának kialakítása. Pár nap alatt végeznek a munkával, de nem árt figyelni az arra autózóknak.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!