Zenével, imával töltötte fel az emberek lelkét a FeltöltŐ fesztivál

Istennel minden lehetséges – ez volt a mottója a gyergyószentmiklósi FeltöltŐ keresztény zenei fesztiválnak. Ha a fesztivál résztvevői továbbadják azt, amit itt kaptak, akkor ebből nagy dolgok tudnak születni – hangzott el.

Zenés lelki feltöltődés három napon át Gyergyószentmiklóson

Hetven programmal várja az érdeklődőket a pénteken kezdődő FeltöltŐ keresztény zenei fesztivál Gyergyószentmiklóson. A legnagyobb érdeklődésre a koncertek fellépői számíthatnak, de hasznos előadások is tarkítják a rendezvénysorozatot.

Zenés lelki feltöltődés három napon át Gyergyószentmiklóson
2023. június 29., csütörtök

Nagytakarítás lesz Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között

A Benedek húsüzem nagyszabású takarítási akciót szervez a Gyergyószentmiklósról Gyilkostó irányába vezető út mentén. A július elsején, szombaton esedékes megmozduláson mintegy 200 önkéntesre számítanak.

Nagytakarítás lesz Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között
2023. június 28., szerda

Nehéz évad után Kollokviumra készül a Figura Stúdió Színház

Legnehezebb időszakát zárja a gyergyószentmiklósi színház: állandó próbahely és játéktér nélkül vágtak neki az évadnak, szinte vándorszínházként kellett dolgozniuk.

Nehéz évad után Kollokviumra készül a Figura Stúdió Színház
2023. június 26., hétfő

Ezen a héten sem lesz könnyű Gyergyószentmiklóson közlekedni

Továbbra sem könnyű a közlekedés Gyergyószentmiklóson, ahol párhuzamosan több közművesítési munkálat és útfelújítás is zajlik. Hétfőtől egészen július 22-ig lezárják a forgalom elől a Kossuth Lajos utca középső részét.

Ezen a héten sem lesz könnyű Gyergyószentmiklóson közlekedni
2023. június 25., vasárnap

Elárasztott pince és üzlet Gyergyószentmiklóson

Üzletet és pincét árasztott el az víz Gyergyószentmiklóson vasárnap délután, a tűzoltóság közbeavatkozására is szükség volt.

Elárasztott pince és üzlet Gyergyószentmiklóson
2023. június 23., péntek

Családiasra tervezik a Múzeumok Éjszakáját Gyergyószentmiklóson

A Tarisznyás Márton Múzeum is különleges programokkal várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakája alkalmával. Rendhagyó tárlatvezetésekkel és felfedező játékokkal készülnek.

Családiasra tervezik a Múzeumok Éjszakáját Gyergyószentmiklóson
2023. június 23., péntek

Ha több a madár egészségesebb az erdő, ezt pedig most egy projekttel is elősegítették

Madaraknak készítettek fészkelőhelyeket, ezáltal a gyergyói erdők egészségének megőrzéséhez járult hozzá a Dianim Egyesület. Ezzel párhuzamosan a fiatalok környezettudatosságra nevelésére is igyekeztek hatással lenni.

Ha több a madár egészségesebb az erdő, ezt pedig most egy projekttel is elősegítették
2023. június 22., csütörtök

Fesztiválok költségvetését kell megcsapolni, hogy aszfaltozni lehessen Gyergyószentmiklóson?

Több mint 25 napirendi pontot tárgyaltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésén. Többek közt módosították a víz- illetve csatornahálózat építések, és az útmodernizálásról szóló mobilitási terv költségértékét is.

Fesztiválok költségvetését kell megcsapolni, hogy aszfaltozni lehessen Gyergyószentmiklóson?
2023. június 22., csütörtök

Két autó ütközött, gyerekek is megsérültek a balesetben

Két személygépkocsi ütközött csütörtökön délután Gyergyószárhegyen. A balesetben két felnőtt és két kiskorú sérült meg.

Két autó ütközött, gyerekek is megsérültek a balesetben
2023. június 20., kedd

Két ittas sofőr is horogra akadt Gyergyószentmiklóson

Két helyi férfit is alkoholos befolyás alatti vezetésen kaptak a közlekedésrendészek Gyergyószentmiklóson, hétfőn délelőtt.

Két ittas sofőr is horogra akadt Gyergyószentmiklóson
2023. június 17., szombat

Pénzbüntetést kapott Dan Tanasă magyarellenes uszítás miatt

Dan Tanasă 2000 lej büntetést kell fizessen magyarellenes uszítás miatt. Kezdetnek nem rossz – állapítja meg a Székely Figyelő Alapítvány. Az általuk indított egyik bírósági eljárás jogerősen lezárult, Tanasănek fizetnie kell.

Pénzbüntetést kapott Dan Tanasă magyarellenes uszítás miatt
2023. június 15., csütörtök

FeltöltŐ: érdemes időben jelentkezni

Közeledik a FeltöltŐ keresztény zenei fesztivál, ahol a koncertek mellett is számos neves előadó várja a hallgatóságot, de érdekesnek ígérkeznek a kísérőprogramok is. Az érdeklődőknek még tíz napjuk van jelentkezni.

FeltöltŐ: érdemes időben jelentkezni
FeltöltŐ: érdemes időben jelentkezni
2023. június 15., csütörtök

FeltöltŐ: érdemes időben jelentkezni

2023. június 15., csütörtök

Három nő támadt egy negyedikre a nyílt utcán

Hárman támadtak rá egy gyergyószentmiklósi nőre szerdán délelőtt, a hatósági vizsgálatok szerint tartozás lehetett a támadás indítéka – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Három nő támadt egy negyedikre a nyílt utcán
Székelyhon
2023. június 14., szerda

A Bagossy Brothers Company is kiveszi a részét az Egyfeszt programjaiból

Még nem árultak el mindent az augusztus 3. és 6. között Gyergyószentmiklóson és környékén sorra kerülő Egyfeszt összművészeti fesztivál kínálatából, de az már most tudható, hogy különleges élményekkel gazdagodnak majd a fesztiválozók.

A Bagossy Brothers Company is kiveszi a részét az Egyfeszt programjaiból
Székelyhon
2023. június 13., kedd

Romos kórházépületből újat – legalábbis ez a terv Gyergyószentmiklóson

Felújítják a gyergyószentmiklósi régi kórház épületét, amelyet krónikus betegek ápolására használnak majd. Bővül a fertőző betegségek osztályának helyet adó épület, és az új kórházat is fejlesztik – a beruházást a CNI fogja elvégezni.

Romos kórházépületből újat – legalábbis ez a terv Gyergyószentmiklóson
Székelyhon
2023. június 13., kedd

Újabb útzár lesz a gyergyószentmiklósi Kossuth Lajos utcában

Több mint egy hónapig zárva lesz a forgalom elől Gyergyószentmiklós egyik legfontosabb útvonala, a Kossuth Lajos utca középső szakasza. A csatornázási munkálatok folytatása teszi ezt szükségessé.

Újabb útzár lesz a gyergyószentmiklósi Kossuth Lajos utcában
Székelyhon
2023. június 12., hétfő

Három elektromos iskolabusz kellene Gyergyószentmiklósra, de lehet, hogy csak kettő jut

Elektromos iskolabuszok beszerzését tervezi a Hargita megyei önkormányzat, hozzá csatlakozik más települések mellett Gyergyószentmiklós önkormányzata is. A képviselő-testület hétfőn adta a támogatását a projekthez.

Három elektromos iskolabusz kellene Gyergyószentmiklósra, de lehet, hogy csak kettő jut

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye