
A Figura decemberi programja
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
Lázár Ervin 1964-ben megjelent meseregénye nyomán mutatja be a gyergyószentmiklósi színtársulat A kisgyerek és az oroszlánok című gyerekelőadását december 7-én. Ezzel egy több mint 30 éve játszott előadást visznek színre újra.
2024. december 04., 17:232024. december 04., 17:23
A Figura Stúdió Színház alapításának 40. évfordulóját ünnepli, így a 2024-25-ös évad során olyan régi címeket, darabokat gondolnak újra, amelyek fellelhetők a színház kezdeti repertoárjában.
A mostani meseelőadást Kolozsi Borsos Gábor, a társulat színésze viszi színpadra, aki először dolgozik rendezőként kollégáival – hangzott el az előadásról szóló sajtótájékoztatón.
Bruckner Szigfrid neve bizonyára sokaknak ismerősen cseng, de azt már kevesen tudják róla, mi történt vele azelőtt, hogy a legendás erdőbe költözött. Volt ő főzsonglőr, artista, hírhedt tigrisverő, de mindeközben hősies férj és hű barát is. Erről Panka, legjobb barátja bőven tudna mesélni, és most mesél is örömmel. Ez a történet róluk szól: egy kislányról, aki gyermekkorának fészerében oroszlánokat lát vendégül, Szigfridről és feleségéről, Szilviáról, akik hosszú évek után újra találkoznak, Gabrielláról, az építésznőről, aki emlékszik még, milyen gyerekként küzdeni egy célért, egy bátor táncosnőről és egy… Na de ha mindenkit bemutatnék, ki lenne majd a meglepetés?
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
Lázár Ervin első meseregényének színpadi adaptációja a cirkusz parádés világán keresztül mesél
Kolozsi Borsos Gábor rendező elképzeléseit és munkáját segíti rendezőasszisztensként Páll-Gecse Ákos bábszínész, aki a színpadi mozgás mellett zsonglőrködésre tanította a szereposztás tagjait. Az alkotócsapatot erősíti Balázs Helga dramaturg; Huszár Kató díszlet- és jelmeztervező; a zeneszerzőként debütáló Barti Lehel-András, aki szintén a Figura társulatának tagja, valamint zenei munkatársként Bernád Boldizsár. A kisgyerek, Panka fészerében majdnem a teljes társulat megfordul.
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
A decemberi premiert követően az előadást a székelyudvarhelyi nézők előtt is bemutatja a társulat, a Tomcsa Sándor Színház bérletes előadásaként. December folyamán sor kerül a Fordulatok – Figura40 nevet viselő rendhagyó kiállítás megnyitójára, majd a két ünnep között, 27-én és 29-én az élőzenés Liliomot tekinthetik meg a gyergyószentmiklósi nézők.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!