Közlekedési korlátozások, teljes útlezárások, munkálatok városszerte

Dolgoznak a gázvezeték-, szennyvízvezeték-, vízvezeték- és távhőhálózatokon, mindezek mellett útépítések is zajlanak Gyergyószentmiklóson – mindez azonos időben. Gyakorlatilag egy nagy építőtelep az egész város, ezért továbbra is nehézkes a közlekedés.

Hét évig foglalta a parkolóhelyet, pénteken elszállították

Az évek alatt többször is elhelyeztek felszólítást egy autón, amelyik a gyergyószentmiklósi Virág negyedben állt, foglalva egy parkolóhelyet. Tulajdonosa ennek ellenére sem reagált, és nem szabadította fel a helyet. Ezt most megtették helyette.

Hét évig foglalta a parkolóhelyet, pénteken elszállították
2023. augusztus 17., csütörtök

Kiskorú tolvajt fogtak el Gyergyószentmiklóson

Egy 15 éves fiatalt gyanúsítanak azzal, hogy különféle javakat és pénzösszeget tulajdonított el az egyik gyergyószentmiklósi vállalkozás székhelyéről. Ugyanakkor alapos a gyanú arra is, hogy az illető a cég udvarán parkoló autókból is lopott.

Kiskorú tolvajt fogtak el Gyergyószentmiklóson
Kiskorú tolvajt fogtak el Gyergyószentmiklóson
2023. augusztus 17., csütörtök

Kiskorú tolvajt fogtak el Gyergyószentmiklóson

2023. augusztus 17., csütörtök

Egy hét múlva kezdődik a Székelyföldi Lovas Ünnep tizenhatodik kiadása

Egy hét múlva rajtol a Székelyföldi Lovas Ünnep 16. kiadása Gyergyószentmiklóson. A több mint százötven támogató és a szervező közös munkája révén négynapos, több mint száz programból álló eseménysor várja a látogatók ezreit.

Egy hét múlva kezdődik a Székelyföldi Lovas Ünnep tizenhatodik kiadása
2023. augusztus 15., kedd

Most kell eldőljön, hogy miként fejlesszék a gyergyószentmiklósi Csiky-kertet

Bürokratikus okok miatt nem haladt eddig érdemben az a projekt, amely a gyergyószentmiklósi arborétum, a Csiky-kert fejlesztését tűzte ki célul. Mostanra úgy tűnik, elhárultak az akadályok, következhet a megvalósítás.

Most kell eldőljön, hogy miként fejlesszék a gyergyószentmiklósi Csiky-kertet
2023. augusztus 14., hétfő

Újra üzemel a gyergyószentmiklósi uszoda és a jégpálya

Vége a nyári szünetnek, ismét élettel telik meg a gyergyószentmiklósi uszoda és a jégpálya. Augusztus 14-től várják az úszni vágyókat, illetve a jégkorongcsapatokat. Közkorcsolyaprogramra majd szeptembertől lehet számítani.

Újra üzemel a gyergyószentmiklósi uszoda és a jégpálya
2023. augusztus 10., csütörtök

Viharkárok enyhítésére, fűtéshálózat bővítésére kapott pénzt Gyergyószentmiklós

Leállhatott volna a fűtéshálózat bővítése Gyergyószentmiklóson, mivel a városnak gondjai voltak az önrész előteremtésével, a megyei önkormányzat támogatásából azonban folytatódhat a munkálat.

Viharkárok enyhítésére, fűtéshálózat bővítésére kapott pénzt Gyergyószentmiklós
2023. augusztus 08., kedd

Megoldásra vár a diákok elszállásolása a kollégium felújítása alatt

Aláírták a kivitelezési szerződést, így kezdődhet a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola kollégiumának felújítása. A beruházás során az épület előtti sportpályát is modernizálják.

Megoldásra vár a diákok elszállásolása a kollégium felújítása alatt
2023. augusztus 07., hétfő

Azonnal népszerű lett Bagossyék gyergyói medvéje

Egy padon ülő medve szobra kapott helyet az Egyfeszt alatt Gyergyószentmiklós főtéri parkjának szélén, a Bagossy Brothers Company ajándékaként. A turisztikai attrakcióval a város és a környék népszerűsítését kívánják segíteni.

Azonnal népszerű lett Bagossyék gyergyói medvéje
2023. augusztus 06., vasárnap

Egyfeszt: már a következő kiadást tervezik

A Bagossy Brothers Company itthoni születésnapi koncertje volt a csúcspont, több mint 9000 fős közönség előtt hangzottak el a jól ismert BBC-slágerek. A felejthetetlen szombat este után vasárnap is folytatódott az Egyfeszt eseménysora.

Egyfeszt: már a következő kiadást tervezik
Egyfeszt: már a következő kiadást tervezik
2023. augusztus 06., vasárnap

Egyfeszt: már a következő kiadást tervezik

2023. augusztus 05., szombat

Különleges gasztroélményekkel folytatódik az Egyfeszt

Szombaton, az Egyfeszt összművészeti fesztivál harmadik napján élénkült meg igazán a Gasztro utca. A fesztiválozók számos itt készült ételkülönlegességet kóstolhattak meg.

Különleges gasztroélményekkel folytatódik az Egyfeszt
2023. augusztus 04., péntek

A nagy melegben is pörög az Egyfeszt

Bár gyergyói viszonylatban igencsak meleg nap volt a pénteki, ez egyáltalán nem szegte a fesztiválozók kedvét. Az Egyfeszt összművészeti fesztivál második napján már a reggeli órákban igen sok érdeklődő kereste fel a rendezvény helyszíneit.

A nagy melegben is pörög az Egyfeszt
A nagy melegben is pörög az Egyfeszt
2023. augusztus 04., péntek

A nagy melegben is pörög az Egyfeszt

2023. augusztus 03., csütörtök

Megszűnik egy kis időre a gyergyószentmiklósi Szent István téri körforgalom

Körforgalom helyett egyszerű útkereszteződés lesz egy ideig a gyergyószentmiklósi Bucsin negyed és a Virág negyed találkozásánál. Így a közlekedési szabályok is változni fognak.

Megszűnik egy kis időre a gyergyószentmiklósi Szent István téri körforgalom
2023. augusztus 03., csütörtök

Megpezsdült Gyergyószentmiklós, elkezdődött az Egyfeszt

Néhol még a sátrak felállításával dolgoztak, a helyszíneket építették csütörtökön, de már lezajlott az első olyan előadás is, ahol zsúfolásig telt a nézőtér. Elkezdődött a 3. Egyfeszt összművészeti fesztivál, érezhetően pezseg Gyergyószentmiklós.

Megpezsdült Gyergyószentmiklós, elkezdődött az Egyfeszt
2023. augusztus 03., csütörtök

Egyfeszt-kisokos: hasznos információk egy helyen

A több mint háromszáz zenés, kulturális, gasztronómiai és más program várhatóan fesztiválozók tízezreit vonzza Gyergyószentmiklósra, az Egyfeszt összművészeti fesztiválra.

Egyfeszt-kisokos: hasznos információk egy helyen
Egyfeszt-kisokos: hasznos információk egy helyen
2023. augusztus 03., csütörtök

Egyfeszt-kisokos: hasznos információk egy helyen

2023. augusztus 01., kedd

Harminc szervezet várja futó nagyköveteit és a támogatást

Másodszor szervezik meg a Fuss Neki! Gyergyó adománygyűjtő programot, ahol a tavalyinál jóval több civil szervezet számít a közösség támogatására. Augusztus 1-jétől elindult a nagykövetek toborzása.

Harminc szervezet várja futó nagyköveteit és a támogatást
2023. július 27., csütörtök

Összefogtak a gyergyóiak a viharkárok eltakarítására

A kidőlt fák nagy részét sikerült eltávolítani a közterületekről, az önkormányzat munkatársai mellett nagyon sok gyergyószentmiklósi magánszemély, önkéntes dolgozott a vihar után a helyreállításban. Még mindig van tennivaló.

Összefogtak a gyergyóiak a viharkárok eltakarítására
2023. július 27., csütörtök

A polgármester szabadságon – sorra hangzottak el pénzügyi problémák a gyergyószentmiklósi tanácsülésen

A gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki rendes ülésén is felszínre került, hogy bőven vannak elégedetlenségek a polgármester munkájával szemben. Sőt ezúttal a hivatali alkalmazottak sérelmeire is fény derült.

A polgármester szabadságon – sorra hangzottak el pénzügyi problémák a gyergyószentmiklósi tanácsülésen

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye