Többnyire meleg, de változékony időre számíthatunk a következő két hétben, esős időszakok is lesznek az ország mindegyik régiójában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Régen erre a napra várták az első gólyák megérkezését, ám idén már jó pár nappal korábban feltűntek Székelyföldön. Pedig érdemes lett volna ma megfigyelni őket, mert a hagyomány szerint aki szárnyalva látja, annak szerencsés lesz az esztendő.
Lassan rámegy az egészségügyi rendszerben dolgozók egészsége a sok bosszúságra és stresszre, amit az elektronikus egészségügyi kártyák rendszerének a működésképtelensége okoz számukra.
Hőkamerás drónokkal vizsgálták át az elmúlt napokban azt a területet, ahol a múlt vasárnap eltűnt gyergyóditrói férfi hollétét feltételezték, önkéntesek is végigkutatták több alkalommal a környéket, de a keresés még mindig nem járt eredménnyel.
Amint eljön a tavasz, több mint 50 fát ültetnek ki Gyergyószentmiklóson a Fenyő Szövetség önkéntesei, akik az utóbbi két évben a város számos pontján dolgoztak azért, hogy megmenekülhessenek, illetve gyarapodhassanak a zöldfelületek.
Még a tavalyinál is nehezebb év lesz az idei a vállalkozások számára, ugyanis a tavalyi negatív gazdasági hatások jó része idén fejti majd ki igazán a hatását – véli a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Hatósági ellenőrzést követően 21 ezer lejes pénzbírságot szabtak ki és közel 110 köbméter faanyagot foglaltak le a Hargita megyei rendőrök egy gyergyóremetei fafeldolgozó cégnél csütörtökön.
Több sofőrt is ellenőriztek a Hargita megyei közlekedésrendészek csütörtökön, néhányan alkoholos befolyásoltság vagy jogosítvány nélkül vezettek – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A székely szabadság ügye a magyarság közös ügye határon innen és túl – jelentette ki a Székely szabadság napja alkalmából kiadott közleményében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Hiába a kilátásba helyezett borsos pénzbírság, akadnak olyan terepjárósok, motorosok, akik nem veszik figyelembe a tiltást, és természetvédelmi területeken közlekedve károsítják az élőhelyeket.
Sepsiszentgyörgy önkormányzatának jogerős bírói döntés nyomán kellett a Tamási Áron Színház homlokzatán levő díszfeliraton a színház szót a teatrul alá helyezni. A Dan Tanasă vezette egyesület pereinek februárban érett be a gyümölcse.

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Erős szélre és esőre figyelmeztető sárga riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), ami Hargita és Maros megye egy részére is érvényes.
Több éve megbontották a Csalóka napközinek otthont adó, egykori gyergyócsomafalvi községházát, de a munkálat közben számos probléma felmerült, szerződést kellett bontaniuk a kivitelezővel és a tervezővel is. Úgy tűnik, hamarosan újraindulhat a felújítás.
Az árva medvék nevelésével és a természetbe való fokozatos visszaengedésével 2003 óta foglalkozik a Gyergyóalfaluhoz tartozó medve-visszavadító központ. Húsz év alatt közel kétszáz medvét vadítottak vissza, többet az elengedés után GPS-jeladóval követtek.
Vasárnap látták utoljára a ditrói G. Zoltánt, akinek a megtalálásában kérik az emberek segítségét. A körülbelül 170 cm magas, szakállas férfit több napja keresik a környéken.
A Médiatérnél a címben látható kérdésre kerestük a választ az elmúlt egy hónapban. Naponta érkeztek levelek a megadott címre olvasóinktól, hallgatóinktól, akik fontosnak tartották megfogalmazni gondolataikat a témában.
A szupermarketekben megtalálható, olcsó mézek, az Ukrajnából vámmentesen érkező szintén olcsó méz, illetve a pénz értékének a romlása miatt eladhatatlanná váltak a helyben megtermelt mézek. A tavalyi termés nagy része még a méhészek raktáraiban áll.
A bukaresti legfelsőbb bíróságig jutott egy Hargita megyei személy pere a 118-as törvény alapján járó, de a Hargita Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség által visszautasított, volt hadifoglyok gyermekeinek biztosított kárpótlás ügyében.