
Fotó: Keresztes Zoltán
Két fontos fejlesztésre írt alá Vasláb község vezetősége finanszírozási szerződést. Az Anghel Saligny-program révén a község két településének szinte minden utcáján aszfalton lehet majd közlekedni.
2024. február 28., 18:212024. február 28., 18:21
2024. február 28., 18:402024. február 28., 18:40
A két útkorszerűsítési projektnek köszönhetően több mint tizenkét kilométernyi utca kap aszfaltburkolatot Vaslábon és Marosfőn, ez a község úthálózatának 90 százalékát jelenti – közölte a Székelyhon megkeresésére válaszolva Fórika István alpolgármester, aki szerdán Barti Tihamérrel, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnökével beszélte át a fejlesztés következő fázisait.
Amint az alpolgármester elmondta, ahhoz, hogy az Anghel Saligny-programban sikeresen igényelhessenek finanszírozást, előbb a folyamatban levő vízvezeték-hálózat építéssel kellett haladniuk, hiszen
Mostanra 90 százalékos arányban készült el a vízvezeték-hálózat, és úgy tervezik, hogy novemberre lezárul a beruházás, amely révén 1250 háztartásnak biztosíthatnak majd ivóvizet.
A szennyvízhálózat már korábban kiépült, ez a község 80 százalékában már működik, de már készülnek a bővítésére, hogy a csatornahálózat is mindenhová elérjen.
Fotó: Keresztes Zoltán
A most kezdődő útmodernizálás két szakaszra oszlik: az első 4,7 millió lej értékű fejlesztést jelent, amiből 3,5 kilométernyi utcafelületet aszfaltoznak le, a második, 10,4 millió lej értékű beruházás révén 7,7 kilométernyi aszfaltutat építenek, és 17 utcát korszerűsítenek. A közbeszerzés már megtörtént, és ha az erre megszabott időszak alatt nem történik fellebbezés a versenytárgyalás eredménye ellen, akkor a kivitelező kezdheti is a munkát.
– fogalmazott Fórika István.
Fotó: Keresztes Zoltán
„Többször egyeztettünk már a marosfői és vaslábi beruházások fontosságáról, a helyi RMDSZ csapat pedig megkért, hogy segítsek az útfelújítási projektekben. Szívesen tettem, itt pedig fontos megemlítenem az RMDSZ bukaresti csapatát, akik első szóra pozitívan viszonyultak a helyi közösség számára fontos beruházáshoz.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy Cseke Attila minisztersége alatt lett jóváhagyva ez a projekt. Úgy gondolom, egy régi igényt sikerül most teljesíteni, az elkövetkező időszakban pedig azt kell megnézzük, hogy miként lehet turisztikai szempontból is megerősíteni ezt a két települést. Számos kihasználatlan lehetőség rejlik bennük, mindehhez viszont első körben elengedhetetlen volt az útfelújítás” – fogalmazott Barti Tihamér.
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Négy ember került kórházba vasárnap, miután egy férfi rálőtt néhány személyre Lupényban – tájékoztatott a Hunyad megyei rendőrség.
Évekbe telt, de sikerült egy ezer lejt meghaladó gyorshajtási bírságot érvénytelenítenie egy sofőrnek. Kulcsfontosságú volt a kitartása.
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR).
Egy hetvenes éveiben járó férfit több mint 170 km/órás sebességgel vezetve mértek be Târgu Jiu város körgyűrűjén. Százhúsz napra bevonták a jogosítványát, és több mint 4000 lej bírságot kell fizetnie.
A bukaresti rendőrség vizsgálatot indított, miután egy 32 éves rezidens orvost eszméletlenül találtak egy fővárosi kórház mosdójában. A férfi később életét vesztette.
Az elmúlt 24 órában tapasztalt hidrometeorológiai jelenségek tizenkét megye 39 településén és Bukarestben okoztak károkat – közölte vasárnap a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
A tavalyi Báj-havasi túra megejtésekor került fel a bakancslistára a távolban sejtelmesen körvonalozódó Grohotis. Erdélynek megannyi hegye kínál barangolási lehetőséget egy-egy hétvégére, ám az ezeréves határ még mindig különleges csáberővel bír.
Maroshévízen egy kereskedelmi egység alagsorába folyt be a víz, a szivattyúzáshoz a helyi hivatásos tűzoltókat riasztották.
A szombat délutáni rendkívül heves esőzések, viharok következtében Kovászna megye több helyszínén is szükség volt a Kovászna megyei tűzoltóság egységeinek segítségére.
szóljon hozzá!