
Fotó: Gergely Imre
Ahogy 2016-ban és 2020-ban is volt, idén is előválasztás után dől el Gyergyóalfaluban, hogy ki lesz a községben az RMDSZ polgármesterjelöltje, illetve így áll össze a tanácsosjelöltek listája is, amellyel a helyhatósági választásokon indul a szervezet.
2024. március 05., 16:102024. március 05., 16:10
Egy jelentkezési nyilatkozat és egy motivációs levél benyújtása szükséges ahhoz, hogy valaki megméretkezzen a gyergyóalfalvi RMDSZ előválasztásán. Az előválasztást április 6-án, szombaton tartják – ismertette Gáll Szabolcs, az RMDSZ helyi elnöke.
Ahogy négy éve is történt, mozgóurnás módszerrel zajlik majd a voksolás, azaz
Ugyanakkor a tűzoltóság épületében egy állóurnát is felállítanak, hogy azok is szavazhassanak, akiket nem találnak otthon.
Bege László alpolgármester és Gáll Szabolcs polgármester
Fotó: Gergely Imre
Ezt megelőzően még a jelöltek motivációs leveleit egy füzetbe foglalják és eljuttatják minden lakoshoz, ezzel is segítve, hogy a lakók a saját szempontjaik alapján kiválaszthassák azt a polgármesterjelöltet, illetve tizenöt személyt, akit leginkább alkalmasnak találnak arra, hogy a képviselő-testületben megfelelő munkát végezhet majd a közösségért, a község fejlődéséért.
Gáll Szabolcs, aki a község jelenlegi polgármestere is, Bege László alpolgármesterrel együtt tartotta a keddi sajtótájékoztatót, és mindketten megerősítették, hogy
Elmondták, eddigi csapatuk tagjainak nagy része szintén vállalna egy újabb mandátumot, de vannak új jelentkezők is. Úgy gondolják, hogy ha a közösség döntheti el, hogy kik indulhassanak majd az önkormányzati választáson, erős legitimitást ad a vezetőknek, és a későbbiekben is szívesebben érzi őket sajátjának a lakosság.
Április 6-án már megtörténik szavazatok összeszámlálása, és kétnapos fellebbezési időszak után válik véglegessé az eredmény. Az előválasztáson kapott szavazatok alapján dől el, hogy ki lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje, illetve hogyan áll majd össze a tanácsosi lista sorrendje. Egy szavazólap akkor lesz érvényes, ha legkevesebb 10, legtöbb 15 személyt jelölnek meg rajta választók – tudtuk meg.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
szóljon hozzá!