Kétségtelenül nagy fába vágta a fejszéjét a csíkszenttamási Szent Anna Nőegylet, amikor hozzáfogott a helyi idősotthon megépítéséhez. A munkálatokhoz még 2004-ben láttak hozzá, és 2012-ben álltak le vele. Egy évtized múltán sem mondtak le elképzelésükről.
Túlzás nélkül állítható, hogy az önkormányzatok talán legnagyobb gondja előteremteni a különböző pályázatokhoz szükséges önrészeket. Kézdivásárhely esetében például legalább tizenötmillió lejre van szükség.
Minden szülő szeretné – és a pedagógusoknak is egyszerűbb dolguk lenne –, ha gyermeke könnyen beilleszkedne a közösségbe, nem okozna neki nehézséget a tananyag megértése és a feladatok megoldása, és a normák alapján elvárt módon fejlődne.
A Gyulafehérvári Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly év novemberében a Közép-romániai fejlesztési régió megyéi közül átlagban legtöbbet (4,42 napot – szerk. megj.) a háromszéki szálláshelyeken tarózkodtak a turisták.
18 megye 40 településén volt szükség a tűzoltók, a csendőrök és az útkarbantartók segítségére a hóviharok és a sűrű havazás okozta károk elhárítására szombaton 19 órától vasárnap reggel 7 óráig.
Nő az elégedetlenség az oktatási, az egészségügyi, valamint a szociális ágazatban, az ezekben dolgozók érdekeit képviselő szakszervezetek mind tiltakozásba kezdtek, illetve kezdenek a napokban. Elsősorban bérkövetelései vannak az érdekvédelemnek.
Elkezdődött a meteorológusok által jelzett lehűlés, volt ahol mínusz tíz celsius foknál is alacsonyabb volt a reggeli hőmérséklet térségünkben.
35 transzformátorállomást rongálódott meg a szombat esti hóvihar következtében ezért részben szünetelt az áramszolgáltatás 21 Hargita megyei településen.
Napról-napra egyre jobban mutat az Országos Meteorológiai Igazgatóság hóvastagságot jelző térképe. A Csíki-medencében kevés hó rakódott le a szombat esti havazás következtében (Csíkszeredában hét centiméter a legmagasabb hóvastagság).
Több mint egy éve késeltek meg Csíkszeredában egy taxisofőrt, azonban azóta sem tudták azonosítani a tetteseket, a Hargita megyei ügyészség tovább vizsgálódik. Az áldozat szerint újabb szemtanúk segítségére volna szükség az ügyben való előrelépéshez.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód. De ember legyen a talpán, aki magabiztosan eligazodik a rengeteg tipp és szakmai tanács között.
Orbán Balázs nyomdokain végigjárta Székelyföld összes települését, majd kényelmes sepsiszentgyörgyi lakását feladva családjával együtt kiköltözött „a világ végére”, Csinódra, ahol megtanult kecskét fejni és együtt élni a természettel.
A Maros megyei közlekedésrendészet munkatársai a sebességhatárok betartását ellenőrizték megyeszerte szombat délelőtt.
Hóviharokra, a szél erősödésére és havazásra figyelmeztető narancssárga, illetve sárga jelzésű riasztást adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A tavalyi meghirdetési időszakban Kovászna megyéből 12 653 gazda kért támogatást az Országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) megyei fiókjától, összesen 116 233 hektár területre.
Marosvásárhely önkormányzata több mint 11,2 millió lejt fektet be egy óvoda és bölcsőde építésére a Belvedere negyedben. Soós Zoltán polgármester aláírta az építési engedélyt, a következő napokban pedig átadják a területet.
Egy Kovászna megyei eset következtében módosítaná az egészségügyi minisztérium a kórházban elhunyt betegek orvosi dokumentumaihoz való hozzáférés szabályozását – számol be az Agerpres hírügynökség.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter péntek este Sófalvi Sándor Szabolcs marosszentgyörgyi polgármesterrel közösen vett részt a Maros megyei község közvilágítás-felújítási munkálatainak szimbolikus lezárásán.
Nehéz döntés előtt áll a sepsiszentgyörgyi – szépmezői – kutyamenhely munkaközössége, amely jelenleg 164 kóbor kutyának ad otthont. Némelyik állatot ugyanis kénytelenek elaltatni, miután felszólítást kaptak az állategészségügyi hatóságtól.