Gocz Elvira élettörténete akármelyik hollywoodi forgatókönyvírót megihlethetné. Három krumplival a zsebében indult világjáró útjára, volt textilgyári munkás, revüénekes, betegápoló, hogy végül nagylelkű adakozóként írja be a nevét Kovászna aranykönyvébe.
Igazi nagyprodukciós előadás lesz augusztus 6-án, kedden 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Bemutatkozik a Cári Tibor által nemrég megalakított Folktronic Orchestra.
2020-hoz képest kevesebb olyan gyerekről tudni, akiknek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik. A számok legalábbis ezt mutatják: idén „csak” 61 ezer gyerek szerepel az országos gyermekjogvédelmi intézet listáján.
Minden évben hallani fészekből kizuhanó fiókákról, elgázolt egyedekről, ám a legtöbb fehér gólya kétségtelenül áramütés áldozata lesz. Egy sepsiszentgyörgyi állatmentő szervezet szerint az elmúlt pár napban öt madár szorult segítségre.
Szombaton felszentelték a Bözödújfalusi-tóból kimagasló Összetartozás templomát, amelynek kőfalán hat felekezet „nyelvén” olvasható az egyházi köszöntés. Mindez arra emlékezteti az odalátogatót, hogy valamikor hat felekezet otthona volt ez a völgy.
A legnépszerűbb menü még mindig a pityókatokány volt, de merészebb ételekkel is próbálkoztak a résztvevők szombaton a csíkszeredai Pityókafesztiválon.
Augusztus első hétvégéje a városnapokról szól Csíkszeredában, megannyi programmal készültek a szervezők. A Szabadság tér színültig emberrel, a fiataloknak sok esetben ez az első alkalom, hogy a fesztiválélményt szülői felügyelet nélkül megtapasztalják.
Negyedik éve lehet nagycsaládos kártyát igényelni Marosvásárhelyen, és bár csökkent a kérések száma, még mindig élnek ezzel a lehetőséggel a városlakók. A igazolványt elsősorban az állatkertben és a Víkendtelepen használják a családok.
Kórházba kellett szállítani azt a két fiatalt, akiket elütött haszongépjárművével egy Buzău megyei, ugyancsak fiatal sofőr pénteken a Salamáson áthaladó országúton – közölte szombaton a Hargita megyei rendőrség.
Több igazolt kanyarós megbetegedés történt Hargita megyében júliusban, mint egy hónappal korábban, de az esetek száma még így is tíz alatt van, alapvetően már egy ideje csökkentő trend tapasztalható a fertőzés terjedésében.
Gazdag programkínálat és pezsgő élet várja mindazokat, akik a gyergyószentmiklósi Egyfesztre látogatnak. Péntek estére az érdeklődők nagy számban összegyűltek Havasi Balázs szemet és fület gyönyörködtető koncertjére. Képeken mutatjuk.

Dr. Székely-Szentmiklósi István több mint négy évtizedes pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Várhatóan több tíz gazda veszíti el az idei mezőgazdasági támogatásokat, mert tűzzel tisztították meg földjeiket, védett területek felégetése miatt nyolc alkalommal bűnvádi feljelentést is tett a környezetőrség.
Eseménydús éveket tudhat maga mögött a mikóújfalusi ifjak közössége, akik egy teljes évtizede dolgoznak nemcsak a fiatalok, hanem az idősek, rászorulók jólétéért. A jeles évfordulót augusztus első szombatján nagyszabású, egész napos ünnep kíséri.
Színesen alakul Kovászna városának augusztusi kulturális programajánlója, amelyből családok, autókedvelők, ínyencek és művészlelkek is kedvükre válogathatnak. Mutatjuk az eseménynaptárat.
Fél évszázados múltat tudhat magának a Gyergyószárhegyi Művésztelep, ennek megünneplésére pedig egy többnapos eseménysorozattal készültek a szervezők. A Szárhegy 50 elnevezésű kiállítás is ennek a része.
Bár már napok óta lehet használni, többségünk még csak kívülről látta Csíkszereda újonnan beüzemelt automatizált közvécéjét. Kipróbáltuk, és az alábbiakban a tapasztalatainkat osztjuk meg a nyilvános illemhelyről.
Nem kell törleszteniük a késedelmi kamatokat azoknak a háromszéki fogyasztóknak, akik a 60 napnál régebbi számláikat augusztus 15-ig kifizetik. Minderről a Kovászna megyei Közművek Rt. vezetősége döntött.
Szabályosan közlekedő autónak rohant egy ismeretlen sofőr vezette jármű csütörtökön este Szentkatolna és Gelence között. A vétlen autós gépkocsija felborult, a tettes elfutott, hátrahagyva a sérült roncsát.