Fához bilincselt és több órán át ütlegelt egy sepsiszentgyörgyi fiatalembert két, szintén megyeszékhelyi személy. A tettesek és az áldozat ismerték egymást. Mint kiderült 100 lejes tartozást próbáltak behajtani ily módon.
Újabb helyszínen keresnek borvizet Csíkszereda központjában, a Majláth Gusztáv Károly térre költöztették a Szabadság térről a fúróberendezést, amely a korábbi helyszínen elvégezte feladatát.
A képviselőház 165 igen és 131 nem szavazattal, valamint egy tartózkodással november 22-én elfogadta a vizitdíj bevezetéséről rendelkező jogszabályt. Azt, hogy az illetékesek által egészségügyi hozzájárulásnak nevezett összeget mikortól kell majd fizetni a rendelőkben még nem tudni.
Zajlanak a munkálatok a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai székhelyén, ahol újjáépítik a garázsokat és bővítik az épületet. Az év elején a munkálatokra kiutalt összeg a szükségesnek csak 40 százalékát fedezi, az intézmény vezetője azonban további támogatásban bízik.
Közel háromezer fűtéspótlék-igénylést iktattak Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának szociális osztályán. Ezek közül 2613-at kedvezően bíráltak el, és megközelítőleg háromszázat utasítottak vissza. Tavaly 3400-an részesültek támogatásban.
Karácsonyi adománygyűjtő akciót szervez a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, a kommunikáció és PR szak másodéves hallgatóival közösen, hogy szebbé varázsolják a nehéz anyagi körülmények között élő oltfalusi Tímár család karácsonyát.
Juhászkutyáktól riadhatott meg egy medve, s ezután bemenekült... a városba.
Egy lakásba benyitva lopott pénzt egy nő Csíkszeredában, de a károsult észrevette, és a rendőrök elfogták.
Akárcsak a múlt héten, hétfőn este is gyalogátjárón gázoltak el egy gyalogost Csíkszeredában. Az áldozat kórházba került.
Románia nemzeti ünnepén változik a marosvásárhelyi buszok menetrendje, de forgalomkorlátozásra is kell számítani. A Rózsák terét teljes egészében lezárják december elsején.
A Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség munkatársai november 26-án este tetten értek két fiatalt, amint azok az épületek falaira festettek. D. Z.-t és S. L.-t az 1991. évi 61-es számú törvény értelmében megbírságolták.

Az 1943. január 12-én elkezdődött doni áttörés áldozataira való megemlékezést szervezett január 17-én a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya Katrosában, az apostoli kettős keresztnél.
Sokadik alkalommal szabott ki büntetést az Azomureş vegyipari kombinát vezetőségére a Maros Megyei Környezetvédelmi Őrség, amiért az üzem környéki levegőben az ammóniakoncentráció túllépte a megengedett mennyiséget. Ezúttal 50.000 lejes pénzbírságot rótt ki a hatóság.
Hétfőn délután több mint százan gyűltek össze a köpeci szil tövében, ahol a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány képviselői ünnepélyesen átadták az Év Fája Románia díjat az idei győztesnek.
Három fiatal keveredett konfliktusba egy nagyobb társasággal Székelyudvarhely központjában. A fiatalembereket több mint tízen ütlegelték, később még a rendőrségen is rájuk támadtak. Az áldozatok a helyi választottakhoz fordultak.
Két körforgalmat hoznak létre a Kökös–Kézdivásárhely útszakaszon, közölte Anca Boagiu szállításügyi miniszter, aki szombaton tett villámlátogatást Háromszékre. A sofőrök és rendőrök üdvözlik a tárcavezető döntését, a nagy forgalmú útkereszteződésben korábban sok baleset történt.
Befejeződtek Székelyudvarhelyen a Villanytelep utcai javítási munkálatok, hétfőtől az úttest minkét sávját használhatták az autósok. A Bethlen Gábor, Tábor és Villanytelep utcák találkozásánál kialakított körfogalom új aszfaltját gázszivárgás gyanúja miatt törték fel a múlt héten.
A csíkszeredai Demokrácia Központ megnyitása óta az iroda munkatársai 8300 személy számára állították össze a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges aktacsomót. Erdélyben eddig hatvanhétezer személy fordult a huszonöt demokrácia központ valamelyikéhez.
Bár megjelentek a bíróságon a nyárádszeredai tanácsosok pénteken, de a perbehívó hiányosságai miatt következő hétre halasztották az ügy érdembeli tárgyalását. Eközben a kisvárosban aláírásgyűjtéssel tiltakoznak a prefektus lépése ellen.