Tűzzománc és életképek Csíkszeredában

Súlyos kézsérülést követően napi kétórás rajzterápiára kényszerült gyerekkorában Radóczy Mária, így talált rá a művészetre. Az elismert tűzzománcművész könyvbemutatóval egybekötött kiállítása csütörtökön nyílt meg Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán.

Mária Magdolna-ünnep Gyimesközéplokon

Mária Magdolnáról július 22-én, szombaton emlékezik meg a katolikus egyház. Az ünnepnapon a gyimesközéploki plébániatemplomban 11 órakor kezdődik a búcsús szentmise.

Mária Magdolna-ünnep Gyimesközéplokon
Mária Magdolna-ünnep Gyimesközéplokon
2017. július 20., csütörtök

Mária Magdolna-ünnep Gyimesközéplokon

2017. július 20., csütörtök

Szombatra elkészül, és felszentelik a madéfalvi Siculicidium-templomot

A napokban befejezik a madéfalvi Siculicidium-templom építését, berendezését, amelyet szombaton délután az öt órai szentmise keretében Tamás József püspök szentel fel.

Szombatra elkészül, és felszentelik a madéfalvi Siculicidium-templomot
2017. július 20., csütörtök

Túl nagy hangsúly van a versengésen – belga vélemény a hazai oktatási rendszerről

Rendhagyó képzésen vehetett részt az elmúlt héten két tucatnyi pedagógus és iskolapszichológus a Zetelaka községi Ivóban, ahol a Belga Oktatási Akadémia három szakértője tartott önképző műhelyeket. Ezúttal nem a kredithajsza, hanem az önfejlesztés volt a cél.

Túl nagy hangsúly van a versengésen – belga vélemény a hazai oktatási rendszerről
2017. július 20., csütörtök

Ifjúsági szállót újítanak, kerékpárutat bővítenek Keresztúron

Nagyméretű beruházásokat kezdenek el nemsokára Székelykeresztúron: nekifognak az ifjúsági szálló korszerűsítésének, valamint folytatják a mintegy három kilométeresre tervezett kerékpárút-hálózat kiépítését. Az egyik szakaszt támogatásból, a másikat önerőből finanszírozzák.

Ifjúsági szállót újítanak, kerékpárutat bővítenek Keresztúron
2017. július 20., csütörtök

Megmutatnák, milyen volt az élet a lövészárkokban

A Maros Megyei Múzeum legújabb kutatási projektjét, a nagy háború lövészárkainak feltárására vonatkozó terveket ismertették csütörtökön a Néprajzi Múzeumban. A kutatók az első világháború Maros megyére vonatkozó emlékeit próbálják feltárni.

Megmutatnák, milyen volt az élet a lövészárkokban
2017. július 20., csütörtök

Négy új kanyarós eset Maros megyében

Újabb négy megbetegedett személynél mutatták ki a kanyarófertőzést múlt héten Maros megyében, így a járvány már 185 személyt érint a megyében.

Négy új kanyarós eset Maros megyében
Négy új kanyarós eset Maros megyében
2017. július 20., csütörtök

Négy új kanyarós eset Maros megyében

2017. július 20., csütörtök

Ötleteket, lehetőségeket fogalmaztak meg a romániai magyar oktatásért Tusványoson

Iskoláink végveszélyben – létszám és/vagy stratégia hiánya címmel tartottak csütörtökön szakmai fórumot és vitát Tusványoson. A tanügyi illetékesek szerint gyökeres változtatásokra van szükség a romániai magyar kisebbségi oktatás fellendítése érdekében.

Ötleteket, lehetőségeket fogalmaztak meg a romániai magyar oktatásért Tusványoson
2017. július 20., csütörtök

Lucernát loptak falustársuktól

Szerda reggel vette észre egy csíkkozmási lakos, hogy egy, a tulajdonában lévő percelláról eltűnt 200 kilogramm lucerna, ezért értesítette a rendőrséget.

Lucernát loptak falustársuktól
Lucernát loptak falustársuktól
2017. július 20., csütörtök

Lucernát loptak falustársuktól

2017. július 20., csütörtök

Felvenni a versenyt a „dekadens Nyugattal”

A Közép-Európa belső és külső kihívásairól tartott szerdai tusványosi beszélgetés – amely a Három Tenger Kezdeményezés második, 2017. július 5-ei varsói csúcstalálkozón részt vevő Donald Trump amerikai elnök felszólalása apropóján tartottak Tusványoson.

Felvenni a versenyt a „dekadens Nyugattal”
Felvenni a versenyt a „dekadens Nyugattal”
2017. július 20., csütörtök

Felvenni a versenyt a „dekadens Nyugattal”

2017. július 20., csütörtök

Nagy értékű udvarhelyszéki pályázatok megvalósítását hagyta jóvá a fejlesztési tárca

A Hargita megyei és az udvarhelyszéki önkormányzatok egyebek mellett a víz- és szennyvízhálózatok kiépítésére, valamint az utak és több tanintézet modernizálására igényeltek finanszírozást.

Nagy értékű udvarhelyszéki pályázatok megvalósítását hagyta jóvá a fejlesztési tárca
2017. július 20., csütörtök

Kopacz József játékosként, edzőként, játékvezetőként is kipróbálta a labdarúgást

Kopacz József egyik ismert és meghatározó alakja az elmúlt ötven év csíkszeredai labdarúgó-életének. Az élvonalból még tizenévesen tért haza, itthon pedig játékosként, majd játékvezetőként folytatta a zöld gyepen, belekóstolva az edzői munkába is.

Kopacz József játékosként, edzőként, játékvezetőként is kipróbálta a labdarúgást
2017. július 20., csütörtök

Csíkszeredai játszóterek: nappal gyerekek és kutyák, este suhancok használják

Kutyapiszok, karbantartás hiánya – többnyire ezeket emlegetik a szülők a csíkszeredai játszóterek kapcsán. Noha a város több tízezer lejt költ minden évben a közel negyven játszótér fenntartására, nehéz lépést tartani a rongálásokkal.

Csíkszeredai játszóterek: nappal gyerekek és kutyák, este suhancok használják
2017. július 20., csütörtök

Szobatársát ölte meg egy beteg Focşani-ban

Szobatársa ölt meg egy 63 éves beteget Focşani-ban, a megyei sürgősségi kórházban.

Szobatársát ölte meg egy beteg Focşani-ban
Szobatársát ölte meg egy beteg Focşani-ban
2017. július 20., csütörtök

Szobatársát ölte meg egy beteg Focşani-ban

2017. július 20., csütörtök

Elütöttek egy gyalogost Székelyudvarhelyen

Elgázoltak egy szabályos közlekedő gyalogost Székelyudvarhelyen, kórházba kellett szállítani.

Elütöttek egy gyalogost Székelyudvarhelyen
Elütöttek egy gyalogost Székelyudvarhelyen
2017. július 20., csütörtök

Elütöttek egy gyalogost Székelyudvarhelyen

2017. július 20., csütörtök

Az IT a leggyorsabban fejlődő ágazat, de nincs elég informatikus

Magas fizetések és munkaerőhiány jellemzi a Hargita megyei IT (angolul: Information Technology) szektort, azaz az informatikai vállalkozásokat. A szakemberek szerint egyre több fiatal vállalkozik a szakmában, amely a legdinamikusabban fejlődő ágazat a térségben.

Az IT a leggyorsabban fejlődő ágazat, de nincs elég informatikus
2017. július 20., csütörtök

Maradnak még a zászlók

A megyei törvényszék helyt adott a csíkszeredai városháza homlokzatán lévő székely és városzászlók eltávolításáról szóló jogerős ítélet végrehajtása ellen benyújtott óvásnak. A végrehajtást ideiglenesen felfüggesztették.

Maradnak még a zászlók
Maradnak még a zászlók
2017. július 20., csütörtök

Maradnak még a zászlók

2017. július 19., szerda

Egyre jobban felpörög a szabadegyetem

Birtokba vették a fesztiválozók a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területét, a nulladik napi koncerteket követő reggeltől egyre nagyobb csoportokban érkeztek a résztvevők.

Egyre jobban felpörög a szabadegyetem
Egyre jobban felpörög a szabadegyetem
2017. július 19., szerda

Egyre jobban felpörög a szabadegyetem

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye