Hirdetés
Hirdetés

Mindent beleadnak: ünnepi évadra készül a Tomcsa Sándor Színház

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Tartalmi változásokat, letisztult irányvonalat, arculatfrissítést jelentett be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége. A csütörtöki sajtótájékoztatón Nagy Pál színházigazgató és Zakariás Zalán művészeti vezető a múlt évadot összegezték, és azt is ismertették, hogy mi várható a következőben.

Kosztolányi Kata

2018. július 05., 19:152018. július 05., 19:15

Intenzív színházi idényt tudhat maga mögött a Tomcsa Sándor Színház. Minden a 9. DráMa Kortárs Színházi Találkozóval kezdődött, amelynek legfőbb hozadéka a díszvendégként részt vett Matei Vişniec drámaíróval kötött baráti és szakmai kapcsolat. Vişniec ugyanis „nagyon szereti és felkarolta a Migránsoook című előadást, s ezzel együtt a társulatot, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a darabbal eljutottunk például a MITEM-re (a Magyar Nemzeti Színház által szervezett Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó – szerk. megj.), valamint a POSZT-ra (Pécsi Országos Színházi Találkozó – szerk. megj.), és mindkettőn elismerő szakmai visszajelzést kaptunk. Ugyanakkor visszük majd október elején a kisinyovi nemzetközi fesztiválra, és meghívtak az FNT-re, az egyik legfontosabb román színházi fesztiválra is” – sorolta érdemeiket a művészeti vezető, majd előrevetítette, hogy

a következő évad még erősebb és megerőltetőbb lesz, mivel fennállásának huszadik évéhez érkezik a Tomcsa Sándor Színház. Ennek tiszteletére (is) megújul az intézmény.

Intenzív évadot zártak, de a következő még inkább az lesz a tervek szerint •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Intenzív évadot zártak, de a következő még inkább az lesz a tervek szerint

Fotó: Barabás Ákos

Letisztult irányba tartanak, amelyet az új logó is jelképez, mától pedig új honlapja lett, és új koncepció is körvonalazódik.

Idézet
Kortárs szövegek, a mai színházművészet mindenféle változatai, formabontó, intellektuális gondolkodásra, közösségi problémák megvitatására késztető előadások fognak előtérbe kerülni

– szögezte le Zakariás Zalán. Nagy Pál igazgató sietett hozzátenni, hogy a kortárs szemlélet a hagyománytisztelet nélkül elképzelhetetlen itt, Székelyudvarhelyen, ezért a színház közösségi tér szerepét tovább erősítik az iskolákban tartott előadás-ismertetők vagy az Iskola másképp egy hetébe beilleszthető, színházi nevelésre irányuló programjuk révén. További mellékszál a város és megye kulturális intézményeivel való együttműködés szorosabbra fűzése.

Idén is beemelik például a bérletrendszerbe az Udvarhely Néptáncműhely egyik előadását, a Könczei Árpád koreografálta Kiáltó szót, és a körforgásos gyerek-előadások mintájára a megye másik két színházával szintén megjáratnak maguk között tavasszal egy-egy produkciót. 

Két és fél fesztivál, hét új bemutató 

A 2018/2019-es évadot három egymást követő rendezvénnyel kezdik: szeptemberben jön a tizedik DráMa, melynek programja már szinte teljes, ennek keretében mutatják be a Magyar Mátrixot, ami egy kocsmaszínházi előadás Tóth Árpád rendezésében. Ugyanitt a Nem lesz reggel, Fred! című darabot is játsszák.

Októberben egy vándorrendezvénynek, a 9. IFESZT – Interetnikai Színházi Fesztiválnak adnak helyet, amelyre a lehető legjobb előadásokat válogatták össze. A helyi társulat ekkorra időzíti A fűszerbanya átka című gyerekelőadás premierjét a tavalyi Boldog mesét jegyző Márkó Eszter rendezésében.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Novemberben a kerek évforduló jegyében rendezik meg a Tomcsa Sándor Napokat: a négynapos ünnepségsorozat keretében látható majd a várva várt, a névadóról méltóképp megemlékező Tomcsa Sándor-darab, a Műtét Zakariás Zalán rendezésében és egy még titokban tartott vendégszínésszel a főszerepben, valamint Pásztor Márk egyéni műsora, a Humoreszkek.

Hirdetés

A szilveszteri előadás egy klasszikus bohózat lesz Georges Feydeau Bolha a fülbe című darabja alapján, majd rögtön januárban kezdődnek egy kusza, sokat ígérő darab próbái – Thornton Wilder A mi kis városunk című Pulitzer-díjas drámáját a tavalyi visszatérő, Vladimir Anton rendezi. „Elmondása szerint Udvarhelyre akarja kihegyezni az előadást, és hogy miként van jelen a művészet a város életében” – jegyezte meg Zakariás. Aztán egy mozgásszínházi előadásnak fog neki a társulat. A Terméketlen szépséget Andrea Gavriliu, Bács Miklós egykori tanítványa állítja színpadra, „aki egy új víziókat kitaláló látnok, precízen dolgozó és szépen mozgó, értékes fiatalember”.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Műsoron marad továbbá A főfőnök, a Migránsoook, a Nem lesz reggel, Fred!, a nagy sikernek örvendő népmese-átirat, a Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai, illetve tavasszal lehetséges, hogy előveszik a korábban kiforratlanul maradt fekete komédiát, a Káoszt

– mondta. Új bábelőadást is szeretnének, „mert nagyon hálás műfaj, a gyerek, a család fontos szempont, amire nekünk is oda kell figyelnünk” – tette hozzá Nagy Pál igazgató. 

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Arculat- és vérfrissítés 

Az egyik legnagyobb változás a társulatban megy végbe, miután Antal D. Csaba máshova szerződött, P. Fincziski Andrea egy évre távozik, Albert Orsolya és Mezei Gabriella pedig gyereknevelési szabadságon vannak.

A veszteségeket pótolandó a kolozsvári és marosvásárhelyi végzősök vizsgaelőadásainak megtekintése és a meghirdetett előválogatás után vérfrissítés várható: három újonc jön, két nő és egy fiatalember,

de mivel a véglegesítés augusztusban lesz, egyelőre nem árultak el neveket. Márton Réka helyét a tavaly már fel-feltünedezett Márkó Eszter foglalja el immár teljes értékű tagként. Személyében kifejezetten jó színésznőt kapnak, aki rendez is, ami nagy nyereség egy ilyen kis társulatnak, vélték egyöntetűen a színházvezetők.

Összesen tehát tizenöt színésszel kezdik az új évadot és vendégművészekkel is dolgozni fognak majd.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A szerződéseket egy évre kötik meg, egyre inkább ez a gyakorlat mindenhol, „hogy ne lehessen hátradőlni, de lekötni sem a posztokat”. Büszkén újságolták azt is, hogy szemlátomást egyre több az érdeklődő, legalább húszan jelentkeztek, és a megszokottnál jóval többen jöttek el az idei meghallgatásra.

Az arculatfrissítés egyik szemmel látható jele az új logó, amelyre pályázatot hirdettek, és negyvenegy jelentkezőtől hetven pályamű érkezett. A modern színházi épületet sejtető végső változat a kolozsvári Könczei Zsoltnak köszönhető. A bérletrendszerben nem, de az árakban szintén változás áll be.

„Muszáj emelnünk, mert szégyenszemre le voltunk maradva más színházakhoz képest, de igyekszünk a drágításban a fokozatosság elvét követni, minőséget téve mögé.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Idézet
Általánosan huszonöt százalékkal kerülnek majd többe a bérletek, viszont a kedvezményekkel járó háromlépcsős rendszer továbbra is érvényes lesz

– magyarázta Nagy Pál igazgató, aki örök problémaként hozta fel a kis létszámot és a színpadproblémát. Újságírói kérdésre elmondta még, hogy a magyar kormánytól tavaly kapott hetvenmillió forintot okosan próbálják beosztani: humánerőforrásra, PR-elemekre és technikai eszközökre költik, fizetésemelésekre viszont nem futja belőle.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés