Felújítják Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós-templom körüli falat és kápolnát, restaurálják az örmény templom festett üvegablakait, tervet készítenek az örmény plébánia épületének javítására, illetve több magánszemély is támogatást kap.
Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba levélben válaszolt Szőke László Borboly Csaba, a kondu(k)átor című jegyzetére. Az alábbiakban változtatások nélkül közölük.
Pénzügyileg is lezárta a csíkszeredai Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató a 200 millió lej értékű, európai uniós forrásokból megvalósuló projektjét az önrészre felvett hitel visszafizetésével, ugyanakkor hírül adták, hogy újabb beruházásokba fognak.
Az olvasást szeretnék népszerűsíteni a fiatalok körében, ezért különböző rendezvényekkel igyekszik felhívni a figyelmet a könyvek, az olvasás fontosságára az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete. Csíkszeredában szombaton tartanak könyvturit.
Tavaly augusztus óta csak korlátozásokkal lehet használni a marosvásárhelyi Arató utcai Poklos patakon átvezető hidat, amely tavaly omlott be a patakot takarító nehézgépjármű súlya alatt. A városháza és a vízügyiek egymást okolják a történtekért.
Meghosszabbította a búzaadományok leadási határidejét a Magyarok Kenyere Programhoz csatlakozott Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete, így kedden nem zárult le az akció. Noha Udvarhelyszéken kevés a búzatermesztő gazda, sokan megvásárolták a gabonát, és úgy adományoztak.
Második kiadásával jelentkezik a tusnádfürdői Medvefesztivál, ahol a gyerekprogramok és koncertek mellett előadások keretében foglalkoznak a medvekérdéssel.
Újra felszólaltak a Kós Károly-iskola megszüntetése ellen a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület ellenzéki frakciójának tagjai a keddi rendkívüli tanácsülésen.
Kecskeméti orvosok végeznek szűrővizsgálatokat a háromszéki Gidófalván. Az ingyenes egészségügyi program szeptember 4-én kezdődik Kovászna és Bács-Kiskun megyék együttműködése révén.
A cukorbeteg fiatalok és gyerekek Maros megyei egyesületének csapata (ASCOTID) egyedi projektet kezdeményezett és valósított meg.
A Maros megyei hegyi- és barlangimentő közszolgálat munkatársai a túraútvonalakon elkezdték az információs táblák felújítását. Idén mintegy 70 útmutatót cserélnek le.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Romániában a járművek mintegy öt százaléka műszakilag rendkívül rossz állapotban van, egyenesen közveszélyes – derült ki a Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) kedden kiadott közleményéből. Hargita megyében sem túl rózsás a helyzet.
Aláírásgyűjtésbe kezd a Hargita megyei önkormányzat, hogy a nép ügyvédjéhez fordulhassanak a medvetámadások ügyében. Borboly Csaba megyeitanács-elnök már be is gyűjtötte az első szignót.
1020 betöltendő állást hirdetett meg a fogvatartási intézményekben az igazságügyi minisztérium, de Tudorel Toader tárcavezető szerint még így is személyzethiánnyal küzd ez a szektor.
A helyszínen szembesültek a sofőrök kedden reggel azzal, hogy a Kossuth Lajos utca mindkét irányban le van zárva.
Megválnak a gyengén teljesítő munkatársaktól, a versenyképes fizetésért megfelelő hozzáállást, eredményeket várnak el – fejtette ki keddi sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Romániai premierként a marosvásárhelyi Szív-érrendszeri és Transzplantációs Intézetben (IBCvT) végeztek kettős bőrön keresztüli pulmonális szelep-beültetést.
Öt-hat éves korukban kezdenek el hangszeren tanulni a homoródabásfalvi Kalo család tagjai, akik kotta helyett hallás után sajátítják el mindazt, amivel előcsalhatják a sokak által kedvelt dallamokat. Vendégeik voltunk, muzsikát hallgattunk, beszélgettünk.